Menu
Cart



Feövenyessy Krisztina

A Feövenyessy Medical Fitness Akadémia vezetője

Mitől függ, milyen erős az izom?

Az izomerő fogalma jóval összetettebb, mint gondolnánk. A nagy izomtömeg ugyanis nem feltétlenül jelent nagyobb izomerőt, sőt.



Hogyan erősödik az izom?

Az eddig elmondottakból következik, hogy az izom „erősödése” kéttényezős folyamat. Az izom erősödhet attól, hogy nő a tömege (ez persze csak akkor igaz, ha ezzel párhuzamosan az idegrendszer is „ügyesedik” az immár nagyobb tömegű izom irányításában, ellenkező esetben hiába az izomtömeg, nem lesz hatékonyabb, azaz „erősebb” a mozgás).



Mire törekedjen az átlagember? Hogyan lehet jól edzeni?

Vadászó-gyűjtögető ősünk gyalogolt, futott, kúszott, mászott, ugrott, hajolt, emelt, így harmonikusan fejlődött az izomzata és egyszerre volt gyors, erős és rugalmas. Ha még mindig vadásznánk és gyűjtögetnénk, semmi szükségünk nem lenne edzésre, hisz természetes módon adnánk meg a testünknek a szükséges mértékű (mindennapos) és minőségű (változatos) terhelést. A civilizált életmód mellett azonban mintegy „mesterségesen” kell pótolnunk a természetes terheléseket, méghozzá úgy, hogy az a lehető legjobban hasonlítson a természetes terhelésekre.Két szót kell tehát megjegyeznünk: a mozgás legyen MINDENNAPOS és VÁLTOZATOS.



Geszti Péter szájából hangzott el nemrég egy interjúban, hogy a mainstream közönség utálja az olyan alkotásokat (dalokat, filmeket, színdarabokat), amelyek elgondolkodtatóak, és ahelyett, hogy válaszokat adnának, újabb és újabb kérdéseket vetnek fel. A tömeg a demagógiát szereti, a bonyolult kérdésekre adott egyszerű, ám épp ezért pontatlan és rendkívül félrevezető válaszokat.



Rengeteg sportszakember fordul meg a képzéseinken és nem tudom nem észrevenni, milyen sok kolléga rejtett álma, hogy gyógytornász legyen. Vajon jobb-e, több-e a gyógytorna, mint az edzés? Ahhoz, hogy tisztázzuk a kérdést, első körben érdemes megvizsgálni, hogy miért betegszünk meg.  Ebből ugyanis megtudhatjuk, milyen terápiára van szükségünk, abból pedig azt, hogy milyen szakemberre😊. Hangsúlyozom, e cikkben kizárólag a mozgásszervi betegségekről beszélek, sőt, azon belül is elsősorban az életmód eredetű degeneratív betegségekről. Tudjuk ugyanakkor, hogy a mozgásszervi betegségek túlnyomó többsége életmód eredetű, ergo a mozgásszervi panaszok nagy részére érvényesek az alábbiak.



Bejelentkezés vagy Regisztráció

 

 

Weboldalunk az oldal működése és a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket használ (cookie), ahogy minden korszerű weboldal. Itt engedélyezheti vagy letilthatja a sütik használatát. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a sütik tiltásával bizonyos funkciók nem vagy nem megfelelően fognak működni!