Menu
Cart

Neuroplaszticitás és mozgásterápia workshop

E-learning workshopunk voltaképp egy FMFA-s belső prezentáció, amelynek eredeti célja csupán a kollégák tudásának bővítése volt. Úgy gondoltuk azonban, hogy az előadáson elhangzó információk minden mozgással, mozgásminták javításával foglalkozó szakember számára hasznosak, így ingyenes e-learning tananyagként elérhetővé tettük Számotokra is. Mindez persze azt is jelenti, hogy a felvétel minősége korántsem tökéletes, a műfajból (belsős prezentáció) adódóan nem éri el azt a professzionális színvonalat, ami a többi e-learning tananyagunkat jellemzi. Ezért előre is elnézést kérünk Tőletek😊!

Jelentkezés e-learning képzésre
Képzés ára: 0 Ft

Miről szól a workshop?

Sokáig hittük, hogy az agy képtelen a változásra, tehát ha az agysejtek sérülnek, az agy nem tud regenerálódni. Mindez azt is jelenti, hogy ha valaki agyi vagy szellemi korlátokkal született, esetleg agykárosodást szenvedett, egész életében fogyatékkal élő marad, illetve, hogy az idős kori kognitív romlás megállíthatatlan, megváltoztathatatlan.

Az utóbbi évek/évtizedek kutatásaiból azonban kiderült, hogy az agy valójában egész életünkön át folyamatosan változtatja önnön szerkezetét. Ha egyes részei sérülnek, más részek képesek átvenni ezek szerepét, és ha bizonyos szervi funkciók megszűnnek, az azokért felelős agyi területek képesek átállni más funkciók ellátására. Az is kiderült, hogy az idegsejtek képesek „ügyesedni”, sőt új idegsejtek is folyamatosan keletkeznek! Ez egyben azt is jelenti, hogy létezik hatékony terápia azok számára, akik agyi vagy szellemi korlátokkal születtek vagy agykárosodást szenvedtek, illetve, hogy az idős kori kognitív romlás lelassítható, sőt, akár vissza is fordítható. És ami a mi számunkra a legfontosabb: mindazon új információk, amelyeket az agyról az utóbbi évtizedekben szereztünk, a mozgásterápiára/mozgásfejlesztésre is komoly hatással vannak.

Workshopunk nem a neurológiai problémák/betegségek mozgásterápiájáról szól (már csak azért sem, mert ez szakgyógytornászi feladat, amely meghaladja kompetenciáinkat). Célunk elsősorban az, hogy bemutassuk a neuroplaszticitás elméletét és a kapcsolódó kutatásokat, illetve néhány szót ejtsünk arról, hogyan befolyásolhatják mindezek a mozgások/mozgásminták javítását, illetve a mozgásszervi panaszok/betegségek kezelését megcélzó programokat.

Kinek ajánljuk a részvételt?

Szakmai továbbképzésünket elsősorban mozgással, mozgásterápiával foglalkozó egészségügyi vagy sport szakembereknek – edzőknek, gyógytornászoknak, testnevelőknek, AMM terapeutáknak ajánljuk. Mindazonáltal szeretettel várunk bármely más érdeklődőt – akár előképzettség nélkül is – képzésünkön.

Az e-learning képzés egyik legfőbb előnye az, hogy könnyebben elsajátítható a tananyag, hisz minden egyes elméleti és gyakorlati oktatóanyag tetszés szerint bármikor átismételhető, visszanézhető. Az oktatóvideókat ugyanis korlátlan időre elérhetővé tesszük saját hallgatói felületeden. A workshop elvégzését igazoló dokumentumot letöltheted hallgató felületeden az "okleveleim" menüpontra kattintva.

Oktató: Feövenyessy Krisztina
Ár: 0 Ft, amely tartalmazza a letölthető magyar nyelvű részvételi igazolás árát is
Elméleti órák száma: 11 lecke

A szakmai továbbképzés menete

1. Bevezetés
2. Lokalizácionizmus, avagy az agyi térképek rendszere
3. A neuroplaszticizmus kezdete - lehet, hogy mégis plasztikus az agy?
4. "Használd vagy elveszíted!", avagy az agyi térképek változtathatósága
5. Az agy anatómiai plaszticitása
6. Fiatalon tartható-e az agy?
7. Hogyan válik egyre hatékonyabbá az agyunk?
8. Hogyan hat a képzelet az agyra?
9. Mik azok a habituális mozgások vagy mozgásminták?
10. Képződhetnek-e új idegsejtek?
11. Összefoglalás

Bejelentkezés vagy Regisztráció

 

 

Weboldalunk az oldal működése és a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket használ (cookie), ahogy minden korszerű weboldal. Itt engedélyezheti vagy letilthatja a sütik használatát. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a sütik tiltásával bizonyos funkciók nem vagy nem megfelelően fognak működni!