 |
Feövenyessy Krisztina A Feövenyessy Medical Fitness Akadémia vezetője |
Menu
Cart
A legtöbben (legalábbis a mozgásszervi problémákkal foglalkozó szakemberek) bizonyosak vagyunk abban, hogy tudjuk, mi az a helyes testtartás és hogyan kell testtartást javítani. Itt erősítünk egy kicsit, ott nyújtunk egy pöttyet, adunk egy-két instrukciót a páciensnek/vendégnek, és máris megoldottuk a problémát. Nos, ha ez így lenne, csupa daliás, rugalmas léptű, fiatal vagy fiatalos ember róná az utcákat, és nekünk, mozgásterapeutáknak az égvilágon semmi munkánk nem lenne. Valami nem stimmel ezzel az elmélettel. De hol a bibi? Nos, az alábbi 34 perces videóban ezt a kérdést járom körbe a szokásos alapossággal.
Röviden összefoglalva a cikk (pontosabban az idézett kutatás (1)) az alábbiakról szól:
- A kutatások alapján az egészségügyi szakemberek jó részének téves elképzelései vannak a gerinc terhelhetőségével és mozgásainak biztonságosságával kapcsolatban
- az orvosok körében nagyságrendekkel gyakoribbak a tévhitek, mint a gyógytornászok körében, 10-ből 9 orvos hiszi azt, hogy a derékfájós páciens számára az előrehajlás kifejezetten káros
- mindez oda vezet, hogy a szakemberek gyakran adnak a gyógyulást/állapotjavulást hátráltató tanácsokat a derékfájós páciensnek
- rendkívül fontos, hogy a különféle szakmai alap- és továbbképzések kövessék a tudomány fejlődését és a derékfájdalommal kapcsolatos mindenkori aktuális tudományos bizonyítékokon alapuljanak
Eyal Lederman professzor vezette be a life gym fogalmát a rehabilitáció világába, szemben az általa Frankenstein-típusú rehabilitációnak nevezett rendkívül népszerű metódussal. Nézzük, vajon mit is takar a két fogalom:
Azt hiszem, megvilágosodtam😊! Rájöttem, hogy gyakran ott csúszik el a kommunikáció, hogy többen félreértik, mi a különbség az „AKARATLAGOS” és a „REFLEXES” izomaktiválás (jelen esetben pl. az akaratlagos és a reflexes core stabilizálás, azaz a hasi és háti izmok aktiválása) között. Úgy gondolják, hogy a reflexes core stabilizálás kizárólag egy finom, könnyed mélyizomtónust, amolyan mozgásterápiás bohóckodást jelent, ami alkalmatlan arra, hogy nagy súlyokat mozgassunk. És ha a felületes, nagy izmokat is bekapcsoljuk az erőteljesebb stabilizálás (mondjuk egy súly megemelése) érdekében, az már akaratlagos izomaktiválásnak számít, amit meg kell tanítani a vendégnek/páciensnek. Nos, ez hatalmas félreértés! A reflexes és akaratlagos közti különbség baromira nem a bekapcsolt izmokban (mély vagy felületes) van, de még csak nem is a bekapcsolódás, azaz a stabilitás mértékében, hanem a stabilitás ADAPTIVITÁSÁBAN, azaz a helyzethez való alkalmazkodásában van.
Néhány nappal ezelőtt a szakmai csoportunkban egy kolléga feltett egy izgalmas kérdést, amelyre választ ígértem. A kérdés – jelentősen lerövidítve – így hangzik: „Január óta Bécsben élek, és nemsokára itt is kezdem meg az edzői tevékenységem, és egy nagyon nagy különbséggel találkoztam itt az edzések terén, és ezzel kapcsolatban kérném a véleményetek. Ami itt feltűnt akár egy csoportos edzésre mentem el, hogy nincs semmilyen nyújtás az edzések végén. Itt az interjúm során nagy megdöbbenés fogadta azt az elvemet, hogy az edzések végét mindig egy teljes testes nyújtással zárom, akár smr hengerrel és légzőgyakorlattal kísérve. Úgy néztek rám mint aki a múlt századból érkezett. Kíváncsi lennék a véleményetekre, nekem egyenlőre nagyon fura, hogy bármilyen nyújtás nélkül zárjam az edzéseimet."
1. oldal / 28