Létezik-e egyetlen igazán hatékony terápia?

A fizioterápia fejlődésének köszönhetően napról-napra színesebb a mozgásszervi betegségek gyógyítását megcélzó kezelések palettája, azaz egyre több módszer áll rendelkezésünkre, amelyek segítségével csökkenteni tudjuk a páciens panaszait. Ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül a fejlődés „sötét” oldala mellett sem. Az újabb és újabb terápiák sokszor látványos ("csodás") azonnali hatásai miatt egyre sűrűbben szorulnak háttérbe olyan kevésbé látványos, lassabban kibontakozó kezelések, amelyeknek hiányában kérdéses, hogy elérhető-e valódi és tartós eredmény. Vajon elegendőek-e önmagukban a különféle népszerű terápiák, és vajon mi a különbség oki és tüneti kezelés közt?

Míg az elmúlt évszázadokban a legsúlyosabb egészségügyi problémát a különféle járványok jelentették, a védőoltások kifejlesztésének eredményeképp sikerült megfékezni a legtöbb pusztító népbetegséget. Mára azonban az orvostudomány új kihívással néz szembe, a világ fejlett országaiban a nem fertőző krónikus betegségek – szív-és érrendszeri, daganatos, mozgásszervi és egyéb megbetegedések – öltenek egyre súlyosabb méreteket, ám ezek kialakulásáért már nem a fertőzések, hanem elsősorban civilizált életmódunk tehető felelőssé.  Mindez egyben azt is jelenti, hogy a gyógyítást is más alapokra kell helyezni. A tudomány és az orvostechnológia folyamatos fejlődése hatalmas eredmény, ám a modern betegségek megelőzéséhez és hatékony kezeléséhez önmagában nem elegendő.

Az életmódbeli problémák drámai következményei egyértelműen kimutathatóak a krónikus mozgásszervi problémák esetében.  Ahogy számos írásomban kifejtettem már, a mozgásszegény életmód lassan, de biztosan vezet degeneratív mozgásszervi betegségekhez. Hogy miért?

• mozgás hiányában az izmok és a kötőszövet (inak, ízületi tokok, szalagok stb.) elveszítik erejüket és/vagy rugalmasságukat, nem képesek hatékonyan stabilizálni és tehermentesíteni az ízületeket, így azok jócskán túlterhelődnek
• mozgás nélkül a porcok (köztük a gerinc porckorongjai) nem jutnak tápanyaghoz (a porcszövetnek ugyanis nincs önálló vérellátása, így tápanyaghoz csakis a mozgás hatására létrejövő ún. pumpa-hatás révén jut a környező szövetekből) 

Mindkét folyamat egyenes útként vezet a degeneratív (kopásos) folyamatok beindulásához és felerősödéséhez.

Hasonlóképp káros a szövetek állandósult túlterhelése is:

• az egyoldalú munkavégzés (íróasztal előtti görnyedés, féloldalas állómunka stb.) vagy az egysíkú sportolási szokások felborítják a myofascialis egyensúlyt, a test „kibillen” a fiziológiás egyensúlyi állapotból, bizonyos részek túl-, míg más területek alul terhelődnek. Hogy mást ne említsek, gondoljunk csak az életmód-eredetű funkcionális gerincferdülésre, amit éppúgy okozhat a féloldalas munkavégzés (pl. fodrász, fogorvos stb.), mint a féloldalasan terhelő sportok (pl. tenisz, kosárlabda, kézilabda stb.)
• a túlsúly szintén irgalmatlan megterhelést jelent a szervezet (és a mozgás szervrendszere) számára, 20 kg-nyi súlytöbblet olyan, mintha egy 20 kg-os hátizsákot cipelnénk egész álló nap. Amerikában a lakosság 70 százaléka túlsúlyos (az 1960-as években 25 százalék volt ez az arány), Magyarországon "csupán" a fele.

Az egyre fiatalabb korban jelentkező krónikus mozgásszervi problémákhoz – azaz az ízületi porcok kopásához, a meszesedéshez, a gerinc porckorongjainak ellapulásához, kiboltosulásához és sérvesedéséhez – tehát egyértelműen a fejlett országokra jellemző életmódbeli problémák, elsősorban a mozgás hiánya, illetve a mozgásszervek túlterhelése vezetnek.

Fentiek alapján már könnyű megválaszolni a kérdést, hogy mi számít tüneti, illetve oki kezelésnek. Nos, a degeneratív mozgásszervi betegségek szempontjából a tüneti kezelések közé tartoznak mindazon, a betegek és terapeutáik körében egyaránt népszerű terápiák (gyógyszeres kezelések, masszázsok, elektromos kezelések, súlyfürdő, krioterápia, kinesio-tape, flossing, lökéshullám, manuálterápia, FDM, triggerpont kezelés és még sorolhatnám a végtelenségig), amelyek elsősorban a degeneratív folyamatokkal együtt járó panaszokat, a fájdalmat és az esetleges gyulladást kezelik/csillapítják, a probléma kialakulásához vezető okot, azaz az izmok, fascialis elemek, ízületek tartós túlterhelését azonban nem szüntetik meg. És vajon mikor mondhatjuk egy kezelésre, hogy oki terápia? Értelemszerűen akkor, ha a kiváltó okot, jelen esetben tehát a mozgáshiányt és/vagy a krónikus túlterhelést szünteti meg, vagy legalábbis csökkenti jelentős mértékben. Vajon melyik az a „kezelés”, amely egyedüliként képes a kiváltó okot orvosolni? A válasz végtelenül egyszerű (sokak számára talán túl egyszerűen is hangzik): az életmódváltás. Joggal nevezhetünk tehát okinak bármely terápiát (köztük a fentebb felsoroltakat is), ha a passzív kezelések mellett rávesszük a pácienst arra is, hogy iktassa ki vagy semlegesítse (kompenzálja) azt a káros hatást – legyen az túlsúly, mozgásszegény életmód vagy túlterhelés – amely a betegség kialakulásához vezetett.

Oki kezelés tehát létezik, bár nem pont úgy, ahogy manapság oly sokan hivatkoznak rá. Nincs terápia, amely okinak nevezhető, amennyiben nem kíséri életmódváltás, és minden terápia oki, melynek során a terapeuta (orvos, gyógytornász, masszőr, sportedző, rehabilitációs tréner stb.) hangsúlyt fektet a szakszerű és érthető információátadásra (betegoktatás), tanácsadásra, illetve az életmódváltáshoz szükséges segítségnyújtásra és a folyamatos szakmai és emberi támogatásra, motiválásra.

Végezetül nem győzöm újra és újra hangsúlyozni: ha a valódi gyógyítás a cél (és mi más is lehetne?!), nekünk, terapeutáknak tudomásul kell vennünk, hogy (sajnos😊) nem vagyunk istenek és bármit is mondjanak a hirdetések vagy egyes szakemberek, a krónikus mozgásszervi betegségek esetében csodaterápia egyszerűen nem létezik. Óva intek minden terapeutát attól, hogy higgyen az „egyetlen igazán hatékony” kezelésben, vagy, hogy ilyesmit ígérjen bárkinek is! A leghatékonyabb (és egyben legnemesebb) dolog, amit egy másik emberért, a páciensünkért tehetünk, az, ha a nehezebb utat választjuk, azaz a különféle népszerű kezelések MELLETT megtanítjuk őt arra is, hogyan élje mindennapjait, hogyan sportoljon, üljön, álljon, pihenjen és táplálkozzon, azaz hogyan őrizze meg, állítsa helyre, vagy javítsa tartósan a saját egészségét, életminőségét. Én ezt nevezem oki kezelésnek és egyedül ezt az utat vallom igazi gyógyításnak. Még akkor is, ha magam is ismerek, használok, sőt, tanítok is számos - egyébként remek - terápiás eljárást.

Feövenyessy Krisztina
a Feövenyessy Medical Fitness Akadémia vezetője