 |
Feövenyessy Krisztina A Feövenyessy Medical Fitness Akadémia vezetője |
Néhány szó az elmúlt évek kutatásairól és a saját, mozgásterapeutaként szerzett tapasztalataimról a long coviddal kapcsolatban. Hogy miért tartom fontosnak megosztani? Mert bár jó szándékkal, de többet árthatsz Magadnak vagy a páciensednek, mint amennyit használsz, ha nem vagy tisztában az alábbiakkal!
Eyal Lederman: A manuál- és mozgásterápiás világ poszturális-strukturális-biomechanikai modelljének krízise a derékfájdalom példáján keresztül
Lederman professzor az én saját, külön bejáratú esthajnalcsillagom. Fényesen ragyog és mutatja az utat abban a hatalmas dzsungelben, amely szinte áthatolhatatlanul veszi körbe a mozgásszervi rehabilitáció tisztását. Örök kételkedő, a kristálytiszta logika, az emberség, a józan ész és a tudományos gondolkodás magával ragadó ötvözője, akit egy pillanatra sem vakít el az olcsó hírnév. Egy-két évvel ezelőtt már lefordítottam korszakalkotó elemzését, a Core stabilitás mítoszát, sőt, készítettem vele egy exkluzív, igazi dogmagyilkos interjút is (ingyenesen elérhető online tananyag). Most ismét engedélyt kértem és kaptam az egyik összefoglaló tanulmányának magyarra fordítására. Nem könnyű olvasmány – az igazán értékes munkák sosem azok – de érdemes átrágni Magad rajta. Talán könnyebb részletekben haladni, mondjuk fejezetenként. Mindössze egyetlen dolgot kérek Tőled. Nyisd meg az elméd és fogadd be az információt akkor is, ha nem könnyű, hisz ellentmond mindannak, amiben eddig hittél! Nincsenek elvárások, nem kell egyetértened minden szóval, épp elég, ha elgondolkodtat. Ne feledd, a tudomány fejlődik, változik, így nekünk szakembereknek is fejlődnünk, változnunk kell! Még akkor is, ha a fejlődés azzal jár, hogy rá kell döbbennünk, mennyire kicsinyke is a tudásunk és mennyire távol vagyunk a mindenhatóságtól.
Számos gyermekorvos, fizioterapeuta és mozgásfejlesztő szakember vallja, hogy a mászás az egyedfejlődés kiemelten fontos állomása, így azok a gyermekek, akiknél ez a fázis kimarad vagy atípusos formában valósul meg, veszélyeztetettebbek a különféle fejlődési anomáliák kialakulása szempontjából. Rengeteg cikk, blogposzt hangsúlyozza a mászás rövid- és hosszútávú motoros, szenzoros és kognitív előnyeit, beleértve a vállstabilitás, a manipulációs képességek, a testtudatosság, a problémamegoldás, a bilaterális koordináció és a mélységérzékelés fejlődésére gyakorolt pozitív hatását. Számos mozgásfejlesztő szakember dolgozik gőzerővel azon, hogy leépítse a helyváltoztató mozgás más, speciális formáit azoknál a kisgyermekeknél, akik nem másznak. A másik, ’sötét’ oldalon ugyanakkor egyre hangosabbak azok a szakértők, akik kétségbe vonják, hogy a mászás a mozgásfejlődés esszenciális állomása lenne. Az örök kérdés: vajon kinek van igaza?
Gyanítom, sokan találkoztunk már a jelenséggel, méghozzá anélkül, hogy a tudatában lettünk volna. Mondjuk, amikor egy kéztőalagút szindrómás páciensnél egy 3 hónapos, gondosan megtervezett és kivitelezett, komplex szemléletű kezelést követően sem érünk el átütő sikert. Ráadásul arra sem találunk megnyugtató magyarázatot, hogy egyáltalán miért alakult ki a panasz. Bár a páciens terheli a kezét, ez a terhelés nem extrém mértékű, és még csak nem is annyira repetitív, hogy indokolná a tüneteket.
Hol is kezdjem ….. nos, talán ott, hogy a mozgásokat voltaképp nem az izmok hozzák létre, hanem az idegrendszer. Az izmok önmagukban ’passzív’ szövetek, az idegrendszer mozgásindítása, illetve minden apró részletre kiterjedő irányítása nélkül gyakorlatilag moccanni sem bírnak. A rendszer ebből a szempontból úgy működik, mint a robot, amelynek mozgását számítógép irányítja. Ha a gép kikapcsol, a robot leáll. Ha rosszul irányít, a robot össze-vissza botladozik. Ha tehát szeretnénk fejleszteni a mozgásunkat vagy a páciens/vendég mozgását, az elsődleges célszerv nem az izom, hanem az irányítóközpont, azaz az idegrendszer. Ha ezt nem tudjuk, nem értjük vagy nem fogadjuk el, ha kizárólag az izmokra – pláne, ha csak bizonyos izmokra – fókuszálunk, nem lehet igazán hatékony sem az edzés, sem a mozgásterápia.
