Menu
Cart

Áttörést jelenthet a myofascialis eredetű problémák diagnosztizálásában és rehabilitációjában a MyotonPRO

Az orvostudomány elképesztő sebességgel fejlődik. A röntgen, az MR, a CT, és az ultrahang – hogy csupán a legismertebb képalkotó eljárásokat említsem – segítségével a medicina ma már képes arra, hogy „belepillantson” az élő emberi testbe. Ugyanakkor akadnak még fehér foltok, ilyen például a myofascia, azaz az izmok, izompólya, szalagok, ízületi tokok és más lágyrészek tónusának és rugalmasságának, azaz biomechanikai tulajdonságainak objektív és pontos vizsgálata, ehhez ugyanis a mai napig nem áll rendelkezésre megfelelő diagnosztikai eszköz.

MyotonPro. Forrás: healthlinkholdings.com

Az utóbbi években/évtizedekben fókuszba kerültek a fasciával kapcsolatos kutatások, és egyre több magas szintű bizonyíték mutatja, hogy a mozgásszervi panaszok, fájdalmak tekintélyes része bizony erőteljesen összefügg a myofascia tónusával, rugalmasságával. Az egyik legtöbbet emlegetett kutatás például a krónikus nem-specifikus derékfájdalom és a thoracolumbalis fascia feszessége között von egyértelmű és igen erős párhuzamot (1). Jelen pillanatban azonban - diagnosztikai eszköz híján - sajnos a lágyrészek (köztük a myofascia) tónusának vizsgálatakor a szakembereknek többnyire meg kell elégedniük a manuális palpációval (azaz a tapintással), amelynek megbízhatósága a klinikai gyakorlatban és a kutatómunkában egyaránt igencsak kérdéses, magyarul az eredmény szubjektív, és még pontos értéket sem várhatunk a vizsgálattól. Olyan, mintha röntgen híján ránézésre próbálnánk eldönteni, törött-e a csont vagy csak repedt.  Vagy bejön, vagy nem:) Nem véletlen tehát, hogy egyre erőteljesebb az igény egy olyan, a mindennapokban is használható, könnyen elérhető diagnosztikai eljárásra, amely a modern képalkotó vizsgálatokhoz hasonlóan objektív és pontos információt ad a myofascia állapotáról.

Fentiek fényében talán érthető, hogy hatalmas szakmai érdeklődés kíséri az észt Myoton vállalat által kifejlesztett ún. digitális palpációs eszközzel, a MyotonPRO-val kapcsolatos intenzív kutatásokat. A MyotonPRO olyan egyedülálló, megbízható, pontos, szenzitív és non-invazív eszköz, amely képes arra, hogy a manuális tapintásnál jóval hatékonyabban, megbízhatóbban és precízebben mérje az izmok, ínak, szalagok, sőt, a bőr és más lágyrészek tónusát és elaszticitását. Az eszköz alkalmazása mind az orvostudomány terén, mind a sportéletben forradalmi változást hozhat, hisz

  1. mérhetővé, számadatokkal leírhatóvá teszi az izom/myofascia tónusát és rugalmasságát, ami nem csak a mindennapos klinikai gyakorlatban, de a tudományos kutatómunkában is jelentős előrelépés
  2. lehetővé teszi a muszkuloszkeletális problémák időben, akár még a tünetek megjelenése előtt történő felfedezését, így számos mozgásszervi betegség és sérülés megelőzhető
  3. lehetővé teszi, hogy az eddiginél jóval pontosabb legyen a diagnózis, így a kapott adatok, információk birtokában célzottabb, ezáltal hatékonyabb rehabilitációs program állítható össze
  4. remek monitoring eszköz, a terápia során újra és újra visszatesztelve nyomon követhetővé válhatnak a terápia hatására bekövetkező változások is

Hogy csupán néhány konkrét alkalmazási területet említsek, a diagnosztika mellett hatalmas segítséget nyújthat például az izom- (pontosabban myofascialis) egyensúly helyreállításában, a poszturális kontroll megteremtése/fejlesztése terén, a mozgásszervi betegségek/sérülések utáni rehabilitációban, a túledzés káros hatásainak kivédésében vagy akár a hatékony izomfejlesztésben is. Az alkalmazási lehetőségek sora tehát végtelen.

Bár az eszköz még nem érhető el a mindennapi orvosi és fizioterápiás gyakorlatban, már számos nemzetközi kutatás során használják diagnosztikai és monitoring eszközként, és a Myoton cég ígérete szerint hamarosan a praktizáló szakemberek is megvásárolhatják majd. Jómagam mélyen hiszek abban, hogy ha a MyotonPRO piacra kerül, jelentősen hozzájárul majd ahhoz a szemléletváltáshoz, amelyre mi, mozgásszervi problémákkal foglalkozó terapeuták oly régen és áhítva várunk. A hivatalos orvoslást - hangsúlyozom, hogy általánosságban, és nem az egyes haladó szellemiségű orvosokra értve - ugyanis a mai napig az „azt fogadom el betegségként és azt gyógyítom, amit műszerekkel ki tudok mutatni”, vagy másképp fogalmazva "ami nem látszik, az nem létezik" szemlélet jellemzi, így megfelelő diagnosztikai módszerek hiányában a myofasciális eredetű panaszok bizony mostohagyermeknek számítanak. Igen gyakori jelenség, hogy fel sem ismerik ezeket, vagy sejtik ugyan, hogy ilyesmiről lehet szó, de egyáltalán nem kezelik, vagy nem a megfelelő módon nyúlnak a problémához.

Gondoljunk csak a már említett krónikus derék- és/vagy nyakfájdalomra, amelytől a statisztikák szerint tömegek szenvednek Európa-szerte. Hacsak nem áll a derékfájdalom mögött valamilyen képalkotó vizsgálattal igazolható valós vagy látszólagos ok (pl. egy porckorongsérv, vagy akár daganatos megbetegedés), a diagnózis általában ködös (a leleten látható, rendkívül tudományosan hangzó „lumbago” kifejezés valójában csupán annyit jelent, hogy derékfájdalom). Ilyen esetekben gyakran hangzik el az a rendkívül hasznos orvosi tanács, hogy „az életkorával jár, Mari néni, tanuljon meg együtt élni vele!”, és a terápia jobbára ki is merül egy-egy fájdalomcsillapító gyógyszer felírásában. Mozgásterapeuta szemmel nézve mindez teljességgel abszurd és elfogadhatatlan, hisz fizioterapeuta körökben ma már köztudott, hogy az esetek többségében igenis létezik megoldás, a mozgás- és a manuálterápia tudatos és szakszerű ötvözésével gyönyörűen javítható a myofascia tónusa és rugalmassága. A gyógyuláshoz/állapotjavuláshoz csupán arra lenne szükség, hogy (1) a diagnosztizáló orvos felismerje (értsd egy objektív lelet láttán elhiggye), hogy az adott panasz myofascialis eredetű, (2) tisztában legyen azzal, hogy a modern fizioterápia módszereivel hatékonyan kezelhető, (3) tovább irányítsa a pácienst a megfelelő szakemberhez. E három tényező közül az elsőre egyértelmű és látványos megoldást nyújtana a MyotonPRO, a másik kettőn azonban sajnos még tovább kell dolgoznunk nekünk, mozgásterapeutáknak😊

Egy biztos, ha az eszköz megfizethető lesz (erről egyelőre nincs semmiféle információ, de biztató, hogy sok szempontból hasonlít egy vérnyomásmérőre, kicsi, egyszerű a használata, és a fejlesztők egyértelműen a tömeges elérésre törekszenek), mi bizonyosan beszerzünk egyet a Balance Gerincközpontba, mert, ahogy említettem nem csupán a diagnosztikát forradalmasíthatja, de a rehabilitáció során is komoly szerepet játszhat, mint a terápia hatékonyságát precízen és objektíven monitoringozó eszköz.  Egyszóval: azok közé tartozom, akik sokat várnak ettől a zseniális kütyütől, és korántsem csupán technikai/technológiai értelemben😊.

Bővebb információk és videók az eszközről itt: https://www.myoton.com

A MyotonPROval kapcsolatos kutatások gyűjteménye itt: https://www.myoton.com/publication/

Feövenyessy Krisztina
a Feövenyessy Akadémia vezetője

¹Langevin HM et.al. Reduced thoracolumbar fascia shear strain in human chronic low back pain. BMC Musculoskelet Disord 2011 Sep 19;12:203.

Bejelentkezés vagy Regisztráció

 

 

Weboldalunk az oldal működése és a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket használ (cookie), ahogy minden korszerű weboldal. Itt engedélyezheti vagy letilthatja a sütik használatát. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a sütik tiltásával bizonyos funkciók nem vagy nem megfelelően fognak működni!