A női miofascia
Általánosságban a női miofascia finomabb, elasztikusabb, és alacsonyabb tónus jellemzi. Ha a férfiaknál már ismertetett három megközelítést nézzük:
- hormonális ok: a magasabb ösztrogén szint fokozza az elaszticitást és a vízmegkötést
- strukturális: a kötőszöveti szerkezet kevésbé kollagéndús, kevesebb a stabil, kevésbé rugalmas keresztkötés és gyorsabb a szöveti átépülés (turnover). Ez mechanikailag rugalmasabb és adaptívabb fasciát eredményez
- idegrendszeri szempontból pedig tendenciájában jellemzően alacsonyabb a szimpatikus tónus, kevésbé erősek a védelmi minták, hisz evolúciósan inkább a finomabb munkára, és kevésbé a nagy mechanikai terhelésre optimalizált a női szervezet
A női test „alapbeállításában” tehát a tartós, magas tónus ritkább, mint egy férfiében. Épp ezért statisztikailag (!) nőknél a feszesség gyakrabban jelent védekező üzemmódot, míg férfiaknál gyakoribb, hogy strukturális adottság.
Ezt természetesen nem lehet úgy leegyszerűsíteni, hogy a férfi robusztus, a nő pedig finom. A női miofascia működését ugyanis nem igazán lehet két végletes pólus, „feszes vagy nem feszes” mentén értelmezni. A valóság sokkal inkább egy spektrum, amelynek egyik végén a finom, elasztikus, alacsony tónusú rendszer, a másikon a robusztusabb, magasabb tónusú, férfiasabb-jellegű működés áll. És a legtöbb nő valahol a kettő között helyezkedik el.
Minél
- magasabb az izomtömeg,
- nagyobb a kollagén robusztusság,
- alacsonyabb az ösztrogénhatás és relatíve magasabb az androgénhatás,
- magasabb az alaptónus,
annál közelebb áll a nő szövetileg és idegrendszerileg a „férfiasabb” spektrumhoz (ám ez nem feltétlenül jelent férfias megjelenést!). Az ilyen nőknél a feszesség gyakrabban lehet fiziológiás, mint a spektrum női iránya felé tendáló nőknél.
Az tehát, hogy a szöveti feszesség diszfunkcionális vagy sem, nem attól függ tehát, hogy nő vagy férfi az illető, hanem attól, hogy a tónus illeszkedik-e a saját biológiai adottságaihoz és életkörnyezetéhez.
Nőknél is lehet a feszesség fiziológiás, ha:
- robusztusabb szöveti alkatú,
- jól tolerálja a terhelést,
- a tónus mozgásban dinamikusan változik, adaptív
- a mozgás időzített, rugalmas, nem mackós,
- a feszesség energiát közvetít
Hasonlóan a férfiaknál leírtakhoz, nőknél is akkor jelez a feszesség problémát, ha:
- nem terhelésfüggő (mindig „be van kapcsolva”),
- stressz- és kontrollvezérelt,
- a mozgás nem ruganyos, hanem blokkos,
- a „stabilitás” láthatóan „erővel”, akaratlagosan fenntartott, nem fiziológiásan időzített
Ilyen esetekben ugyanis a feszesség nem védelem, hanem kompenzáció. A terápia pedig ugyanaz, mint a férfiaknál: a cél nem is annyira a „lazítás”, mint inkább a tónuselosztás és az idegrendszeri szabályozás újratanítása, ehhez pedig elengedhetetlen a mozgásélmény és a mozgásos tanulás (blokkoldás, szeparáció, összekapcsolás és terhelés).
Ugyanaz a szabály tehát, mint férfiaknál: a funkció dönt, nem pedig a tapintás.
Összességében nőknél a tapintásra feszes miofascia statisztikailag gyakrabban jelezhet diszfunkciót, mint férfiaknál, mivel a női test alapbeállítása hormonálisan és szövetileg elasztikusabb. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden feszes női izomzat problémás lenne. Vannak robusztusabb, „férfiasabb” adottságú nők, akiknél a magasabb alaptónus fiziológiás és jól szervezett mozgással társul. Másoknál ugyanaz a feszesség már kompenzáció és funkcióromlás jele lehet. A kulcs itt sem a feszesség mértéke, hanem annak szabályozhatósága és funkcionális megnyilvánulása.
Feövenyessy Krisztina
a Feövenyessy Medical Fitness Akadémia vezetője