Testtartásjavítás - hogyan igen és hogyan ne?

A legtöbben (legalábbis a mozgásszervi problémákkal foglalkozó szakemberek) bizonyosak vagyunk abban, hogy tudjuk, mi az a helyes testtartás és hogyan kell testtartást javítani. Itt erősítünk egy kicsit, ott nyújtunk egy pöttyet, adunk egy-két instrukciót a páciensnek/vendégnek, és máris megoldottuk a problémát. Nos, ha ez így lenne, csupa daliás, rugalmas léptű, fiatal vagy fiatalos ember róná az utcákat, és nekünk, mozgásterapeutáknak az égvilágon semmi munkánk nem lenne.  Valami nem stimmel ezzel az elmélettel. De hol a bibi? Nos, az alábbi 34 perces videóban ezt a kérdést járom körbe a szokásos alapossággal.

Ha soknak tartod a 34 percet, íme a videó szöveges összefoglalója (de azért nézd meg a videót is, mert a gyakorlatot ott mutatom meg):

Kérdések, amelyekre választ kapsz a videóból:

1. Mi is az a testtartás? És milyen a helyes testtartás?
2. Hogyan lehet testtartást javítani?
3. Igaz-e, hogy ha „kijavítottuk” a testtartást, egy életre megoldottuk a problémát?

1. Mi is az a testtartás? És milyen a helyes testtartás?

• Tévhit, hogy a testtartás akaratlagosan beállított, vagy beállítható pozíció. Hogy miért? Mert semmilyen mesterségesen beállított testhelyzet nem tartható fent hosszú távon. Amíg koncentrálsz, képes vagy megtartani, de amint elvész fókusz, visszatérsz a valódi (nem beállított) testtartásodhoz
• valójában a testtartás’ nem más, mint az a pozíció, amit az idegrendszered kényelmesnek érez, amelyben „otthonosan” érzi magát, és amit - épp ezért - mindig, minden helyzetben igyekszik automatikusan, reflex-szerűen létrehozni. Az idegrendszer pedig azt a pozíciót érzi kényelmesnek, abban mozog otthonosan, amit hosszú idő alatt megszokott, azaz ami habituálissá vált
• a habituális (szokássá vált) testtartás tehát nem tudatos, hanem tudat alatti pozíció
• helyes testtartásról akkor beszélünk, ha az idegrendszer (tudat alatt) egy olyan pozíciót érez kényelmesnek, amely közel áll az egyén számára optimálishoz, ami nem más, mint egy relaxált készenléti állapot
• relaxált készenléti állapot = finom myofasciális tónuson alapul, ahol nincsenek felesleges feszülések, és a test folyamatosan készen áll arra, hogy a külső-belső környezet kihívásaira késedelem nélkül válaszoljon
• a civilizált ember idegrendszere ugyanakkor nem a rlaxált készenléti állapotot, hanem jellemzően az ún. hanyagtartást szokta meg, hisz napi 8-10 órát tölt ebben a pozícióban az íróasztal előtt ülve, vagy a vendége fölé görnyedve. Néhány hónap elteltével tehát már akkor is előreesik a feje és a válla, amikor feláll az asztal vagy a vendége mellől, hisz az idegrendszer immár ezt a pozíciót szokta meg, ezt érzi komfortosnak, és ezt keresi minden testhelyzetben
• kis idő múlva a szövetek (izmok, szalagon, ízületi tokok stb.) is alkalmazkodnak ehhez a habituális testtartáshoz, izomegyensúly megbomlások alakulnak ki, és az ízületi tokok és szalagok is túlnyúlnak vagy rövidülnek
• Ettől kezdve a ’helytelen’ testtartást már nem egy, hanem két tényező tartja fent:
  • az idegrendszer itt érzi magát kellemesen és ezt keresi folyamatosan
  • és már a szövetek is alkalmazkodtak ehhez a testhelyzethez

2. Hogyan lehet testtartást javítani?
   • a testtartásjavítás két napjainkban divatos megközelítése:
     • szobrászkodás: a rövidült izmokat nyújtom, a túlnyúltakat erősítem, és akkor magától is helyreáll a testtartás
     • instrukció alapú testtartásjavítás: instruálom a pácienst, hogyan vegye fel a ’helyes testtartást’:„billentsd hátra a medencédet, emeld ki a mellkasodat és húzd be az állad”
   • Mi a gond e két megközelítéssel:
     • szobrászkodás: nem elég pusztán a szöveteken dolgozni (itt nyújtani, ott pedig erősíteni), hisz a testtartást elsősorban az idegrendszer komfortérzete határozza meg, amin a szobrászkodás - legalábbis önmagában - nem változtat
     • instrukciók: értelmetlen dolog instrukciót adni, hisz tudjuk, hogy az akaratlagosan beállított pozíciók nem tarthatóak fent hosszú távon, tehát a testtartás (az idegrendszer kényelemérzete) ettől nem változik meg (az instrukción alapuló testtartásjavítást hívom én ’akkor és ott’ típusú terápiának, akkor és ott korrigál páciens, de egy perc múlva már visszaáll az idegrendszer által megszokott, habituális testhelyzet)
   • Mit gondolunk mi, FMFA-sok a testtartásjavításról? Azt, hogy a testtartásjavításnak a testtartás mindkét tényezőjével egyszerre és adekvát módon kell foglalkoznia:
     • a szövetek állapotának rendezése érdekében mobilizáció (amely korántsem csak nyújtásból áll, magába foglalja a lazítást, a nyújtást, az erősítést, az állóképesség javítását stb. is, hisz mindegy, hogy az izom tartósan rövidült vagy 'megnyúlt', mindkét esetben gátlás alá kerül, tehát csökken az ereje,az állóképessége és a rugalmassága is. Már csak ezért sem lehet hatékony egy olyan redukcionista (és rendkívül naiv) megközelítés, hogy "a rövidült izmokat nyújtom, a túlnyúltakat pedig erősítem"
     • az idegrendszer ’átnevelése’ érdekében szenzomotoros testtartásjavítás és mozgásfejlesztés, azaz instrukciók helyett a neuromuszkuláris rendszert kell újraprogramozni ráéreztetéssel és sok-sok gyakorlással

3. Igaz-e, hogy ha „kijavítottuk” a testtartást, egy életre megoldottuk a problémát?
   • Igaz lenne akkor, ha mi civilizált emberek a mindennapokban nem dolgoznánk folyamatosan a helyes testtartás ellen
   • de mivel napi 8-10 órákat töltünk előregörnyedve és pontosan nulla percet fordítunk ennek kompenzálására (azaz nem mászunk kötélre, rúdra, fára, nem függeszkedünk és nem húzódzkodunk, vagy legalábbis korántsem annyit, mint amennyit görnyedünk), sajnos a testtartásjavító terápia nem merülhet ki még egy több hónapos mozgásfejlesztésben sem, hisz ahogy abbahagyjuk a terápiát, szinte azonnal visszaesünk
   • a testtartás javítása (pontosabban a megfelelő terápiával elért eredmények fenntartása) tehát egy életen át tartó odafigyelést és kompenzációt igényel a páciens részéről

Feövenyessy Krisztina
a Feövenyessy Medical Fitness Akadémia vezetője