A mozgásszervi betegségek és a sérülések leghatékonyabb kezelése a testmozgás!
Bár a civilizált ember szinte minden eszközt bevet, hogy minél kevesebbet kelljen mozognia, igencsak rosszul teszi. A testmozgás hiánya ugyanis törvényszerűen vezet krónikus mozgásszervi betegségek kialakulásához, sőt, bármilyen furcsán is hangzik, a különféle sérülések gyógyulásának egyik legfőbb akadályát is jelenti. A test és a szövetek (csontok, izmok, inak, szalagok stb.) ugyanis nem a pihentetés, hanem a kontrollált, adekvát fizikai terhelés hatására regenerálódnak.
Az Iowai Egyetem ortopéd sebész kutatói egy szisztematikus áttekintő közleményben¹ vizsgálták az immobilitás (azaz a pihentetés) hatását a sérülések gyógyulására. A közleményt azzal a megállapítással zárták, hogy bár számos új eljárást (pl. sejt-transzplantáció, génterápia) fejlesztettek ki a szövetek regenerálódásának elősegítésére, egyikről sem bizonyosodott be, hogy hatása akár csak megközelítené a sérült szövetek megfelelő terhelésének áldásos hatását. A terhelés jelentősen támogatja a csontok, kötőszövetek (fascia) és vázizmok regenerálódását, így - legyen szó akár csonttörésről, izom- vagy szalagszakadásról, gyulladásos problémákról, akár degeneratív betegségekről, porckopásról, porckorongsérvről - rehabilitációs terápiaként a máig is általánosan elterjedt hosszas pihentetésnél jóval hatékonyabb a kontrollált fizikai aktivitás, azaz a megfelelő testmozgás. Értelemszerűen - miután a helytelen terhelés jelentősen ronthat a páciens állapotán - a rehabilitációs program mindig személyre szabott, és kizárólag szakember (gyógytornász, mozgásterapeuta, rehabilitációs tréner) állíthatja össze, valamint az ő feladata a folyamatos kontroll biztosítása is.
Zárszóként egy személyes megjegyzés: bár az egyszer megszerzett tudás mindig is érték marad, nekünk, szakembereknek nem szabad elfeledkeznünk arról a tényről, hogy a páciens és saját magunk érdekében kötelességünk haladni a korral, azaz folyamatosan követni a tudomány fejlődését, és - ezzel párhuzamosan - a kezelési protokollok változását. A technológia fejlődésével lehetőségünk nyílt arra, hogy egyre jobban megismerjük az emberi testet, és egy-egy tudományos felfedezés bizony alapvető szemléletváltást hozott a mozgásszervi rehabilitáció terén is. Bár szakemberként nehéz lehet elfogadni, hogy a teniszkönyök kezelésére (hogy csupán egyetlen példát említsek) a nemzetközi protokollok a "jól bevált" merev rögzítés (és pihentetés) helyett ma már jóval inkább mozgást, mozgásterápiát javasolnak, egyre több és erősebb tudományos bizonyíték támasztja alá ezt a szemléletváltást. Hasonló a helyzet a "fascia-lázzal" is. Az elmúlt 5-15 évben a fascia kutatások előtérbe kerülésével bizony jó néhány több évtizedes, évszázados dogma dőlt meg. Gyakran hallom kollégáktól a kérdést: "miért kell folyton megváltoztatni azt, ami már jól bevált?". Nos, lehet haragudni a tudományra, a folyamatos változásra, fejlődésre, de vajon érdemes-e? Ha mindannyian ellenállnánk, nagy valószínűséggel még ma is belehalnánk a tüdőgyulladásba vagy az influenzába, és még mindig abban a hitben élnénk, hogy a Föld a világegyetem középpontja
¹ Buckwalter JA, Grodzinsky AJ. Loading of Healing Bone, Fibrous Tissue, and Muscle: Implications for Orthopaedic Practice. J Am Acad Orthop Surg. 1999 Sep-Oct;7(5):291-9. [PubMed]
Feövenyessy Krisztina
a Feövenyessy Akadémia vezetője