Menu

Cart

Orvos vagy? Ha gyógyítani szeretnél, bátran mondd ki, ha kell, hogy „ez nem az én kompetenciám”!

A legmagasabb szintű bizonyítékok mutatják, hogy az orvosi rendelőkben derékfájdalommal jelentkező pácienseknek valójában mindössze 1-2 százaléka igényel orvosi ellátást, 5-10 százalékuknak a gyógytorna (lenne) a megfelelő terápia, 90 százalékuknak pedig egyikre sincs szüksége, sőt, valójában nem is igazán számít betegnek. A panaszai egész egyszerűen életmód eredetűek, krónikus izomfeszességek, amelyeket

  • az állandósult stressz,
  • a mozgáshiány,
  • illetve az egyoldalú terhelések, túlterhelések (ülőmunka, állómunka, egysíkú sportolás) okoznak,

így a panaszok tartós csökkentésében KIZÁRÓLAG az életmódváltás, azaz életen át tartó változatos, a testet harmonikusan terhelő mindennapos testmozgás bevezetése segíthet.

Ezt a derékfájósok 90 százalékát érintő „kórt” nevezzük krónikus nem specifikus derékfájdalomnak, azaz KNDF-nek. Beszédes elnevezés, arra utal, hogy a panaszok mögött nem áll orvosi vizsgálattal kimutatható konkrét ok (az izomfeszességeket – pontosabban myofascialis egyensúlymegbomlásokat – Magyarországon nem vizsgálják képalkotó eljárásokkal, sőt, a legtöbb helyen sehogy sem vizsgálják, így nem is diagnosztizálják. Ez a téma egyébként megérne egy külön írást). A páciens ilyenkor jellemzően azt olvassa az orvosi leletén, hogy „lumbago”, ami rendkívül megnyugtatóan hangzik – „végre kiderült, mi okozza a fájdalmaimat!” – holott valójában a lumbago szócska magyarra fordítva pusztán annyit jelent, hogy „derékfájdalom”.

Mindez egész pontosan azt jelenti, ami első olvasatra is üvölt (kár, hogy kevesen akarják meghallani): a derékfájdalmak 90 százalékán nem segítenek az orvosi kezelések (sem a gyógyszer, sem a műtét), sőt, még a gyógytorna sem.

Puff neki, már megint valami felháborító dolgot mondtam! Még, hogy a gyógytorna nem segít a derékfájdalmon?! Nos, természetesen szó sincs arról, hogy gyógytorna ne lenne rendkívül fontos terápia, hisz számos VALÓDI BETEGSÉG esetében ez jelenti szinte az egyetlen hatékony gyógymódot. A gyógytorna azonban egy TERÁPIA, s mint ilyen, van eleje és vége, azaz semmilyen szempontból nem reális, hogy az ember állandó jelleggel, életmódszerűen gyógytornázzon. Márpedig – amint azt fentebb láttuk – az életmód eredetű panaszokon – köztük a KNDF-on – csak az életmódszerűen végzett testmozgás segít. Ráadásul már maga a GYÓGYtorna kifejezés is félreviszi a derékfájós egyént, arra utal ugyanis, hogy (1) ő beteg ember (nem, baromira nem az, csak az életmódja nem megfelelő), (2) és mivel beteg, valakinek - esetünkben a gyógytornásznak - meg kell őt gyógyítania (nem, senki sem fogja meggyógyítani, saját magának kell megdolgoznia az állapotjavulásért és az elért eredmények fenntartásáért, méghozzá egy életen át). A gyógytorna tehát nem magasabb, és nem is alacsonyabb rendű, mint az edzés/sportolás, egész egyszerűen egy másik műfaj (viszont szakmai körökben sokkal jobb a PR-ja, ezért is akar minden edző gyógytornász lenni😊). A gyógytornának eredendően az lenne a célja, hogy a VALÓBAN beteg embert (a gerinc esetében pl. csigolyatörés, csigolyaelcsúszás, radikuláris panaszok, strukturális gerincferdülés stb. és NEM A KNDF), hacsak lehetséges,  olyan állapotba hozza, hogy újra képes legyen a mindennapos testmozgásra/edzésre, amivel megőrizheti az egészségét. Nézőpont kérdése tehát, hogy az edző dolgozik-e a gyógytornász keze alá, vagy fordítva (ajjaj, már megint mit nem mertem mondani😊).

Összességében tehát a krónikus nem specifikus derékfájdalommal küzdők nem betegek, és nem valamiféle szofisztikált TERÁPIÁRA van szükségük, hanem egész egyszerűen arra, hogy a mozgás az életük részévé váljon. Ehhez pedig – legalábbis eleinte, amíg az egyén még edzetlen, fél a mozgástól, és nincs meg a know-how sem – szükség van egy magasan képzett sportszakember segítségére.

Még mielőtt bárki számonkérné rajtam, hogy mi alapján jelentem ki, hogy a KNDF-es embernek nincs szüksége orvosi ellátásra és/vagy gyógytornára, hanem egész egyszerűen rendszeres és változatos testmozgásra kell buzdítani őt, szeretném jelezni, hogy nem én jelentem ki, hanem a jelenleg érvényben lévő európai irányelvek gyűjteménye, amely mindenkor a legmagasabb szintű tudományos bizonyítékok alapján íródik és rendszeresen aktualizálódik (1).

A diagram a krónikus nem specifikus derékfájdalom jelenleg érvényes irányelvei alapján készült

Mindezek fényében épp csak ki nem böki a szemünket, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy az egészségügyi ellátások színvonala szinte pillanatok alatt drasztikusan javuljon, méghozzá anélkül, hogy újabb és újabb milliárdokat kellene tök feleslegesen beletolni. Az egészségügyi ellátórendszer drámai mértékben tehermentesülne, ha a jelenleg rendszeres orvosi ellátásban részesülő derék- (térd-, csípő-, váll- nyak stb.) fájós páciensek 90 százaléka (pl. a KNDF-es páciensek) kikerülne onnan, hisz egész egyszerűen SEMMI KERESNIVALÓJA NINCS AZ ORVOSI RENDELŐBEN! Ehhez viszont arra lenne szükség, hogy konzekvensen minden!!! orvos bátran ki merje mondani azt, hogy Kedves Mari néni! Az Ön derék- (nyak-, térd-, csípő stb.) fájdalma nem betegség, hanem életmód eredetű panasz. Ez azt jelenti, hogy nem tudok érdemben segíteni, mert a fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő gyógyszer, amit adni tudnék, nem oldja meg a problémát, maximum átmenetileg enyhíti a tüneteket. Tessék tehát felkeresni egy Önnek szimpatikus SPORTEDZŐT, aki segít formába lendülni és újra alkalmassá tenni a testét arra, hogy élete végéig rendszeresen mozogjon, ez jelenti ugyanis a kulcsot a fájdalommentes élethez!”

Természetesen mindannak, amit leírtam, értelemszerűen csakis akkor van realitása, ha a sportszakemberek is felnőnek a feladathoz. Ehhez azonban arra lenne szükség, hogy mindaz a tudás, amit jelenleg csupán egy szűk kör sajátít el a különféle sportrehabilitációs képzéseken, a sportszakemberek ALAPképzésének hangsúlyos részévé váljon (alternatívaként minden edző kötelező érvénnyel végezzen el egy sportrehabilitációs képzést😊). A közhiedelemmel ellentétben ugyanis a sportrehabilitáció marhára nem valamiféle „elit” tudás.  Alapkészségnek, alapelvárásnak kellene lennie (részemről az is). Tekintettel arra, hogy a civilizált világban élő emberek döntő többségének van valamilyen életmód eredetű mozgásszervi panasza (ráadásul sokuknál nem a mozgáshiány, hanem épp a nem megfelelő szemléletű és minőségű edzés okozta ezeket), gyakorlatilag nem létezik olyan vendég, akinél ne lenne szükség a rehabilitációs tudásra és szemléletmódra.

Végül tegyük még hozzá, hogy – mozgásterapeuta lévén – ebben a cikkben csak a mozgásszervi betegségekről beszélek, de pontosan ugyanez a helyzet a szív- és érrendszeri, emésztőrendszeri stb. betegségekkel, amelyek döntő többsége szintén életmód eredetű. Vajon melyik gyógyszer fogja meggyógyítani a gyomorfekélyt, az inzulin rezisztenciát vagy a metabolikus szindrómát, ami egyértelműen a borzalmas táplálkozási szokások (és persze a stressz és a mozgáshiány) következtében alakul ki???? Nos, pontosan ezért vannak folyamatosan tele az orvosi rendelők. Ha szegény páciens nem kapja meg a megfelelő ellátást (ami jelen esetben egy másik szakemberhez – edzőhöz, táplálkozási tanácsadóhoz – történő irányítást kellene, hogy jelentsen) és emiatt nem javul tartósan az állapota, értelemszerűen újra és újra visszatér, feleslegesen pocsékolva a saját idejét és pénzét, az orvos idejét és energiáját, valamint a TB keretet.

Feövenyessy Krisztina
a Feövenyessy Akadémia vezetője

1.https://www.academia.edu/28550564/European_Guidelines_for_the_Management_of_Chronic_Non_Specific_Low_back_PainCost_B13_working_groupEur_Spine_J200615S192S30010_1007_s00586_006_1072_116550448?email_work_card=view-paper

Bejelentkezés vagy Regisztráció

 

 

Weboldalunk az oldal működése és a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket használ (cookie), ahogy minden korszerű weboldal. Itt engedélyezheti vagy letilthatja a sütik használatát. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a sütik tiltásával bizonyos funkciók nem vagy nem megfelelően fognak működni!