3 kevésbé ismert, de annál izgalmasabb tény az izmokról
Mi az az aktív és passzív izom inszufficiencia?
Számos faktortól – köztük az impulzus erejétől, az izom keresztmetszetétől, az összehúzódás sebességétől és a kontrakció irányától - függ az az erő, amit egy adott izom képes kifejteni. A legnagyobb erőkifejtésre jellemzően akkor képes, ha a hossza a középtartományban van (pl. a m. biceps kb. 90 fokban hajlított könyök mellett a "legerősebb").
Ha az izmot a legrövidebb állapotában dolgoztatjuk (pl. a m. biceps esetében teljes mértékben hajlított könyök mellett), az összehúzódás ereje szignifikánsan csökken, ezt hívjuk aktív inszufficienciának, azaz aktív elégtelenségnek. Passzív inszufficienciáról akkor beszélünk, ha egy adott, két vagy annál több ízületet áthidaló izmot/izomcsoportot az összes érintett ízületnél nyújtott pozícióba hozunk. Ilyenkor az adott izom általában nem képes arra, hogy engedje a teljes mozgástartományt lefedő mozdulatot az összes érintett ízületben. Próbáld ki a következőt: hozd teljes flexióba (hajlításba) a csuklódat, majd próbáld meg behajlítani az összes ujjadat. Látni fogod, hogy az ujjak flexiója nem lesz maradéktalan, hisz az izmok nem képesek ilyen mértékben megnyúlni.
| Természetesen a megfelelő mobilizációs program hatására az izmok nyújthatósága javítható, amennyiben erre valóban szükség van. Bár az alkar flexorok esetében nevezhetjük normálisnak, ha nem tudjuk egyszerre behajlítani a csuklót és az ujjainkat, vannak olyan esetek, amikor a passzív inszufficiencia túlzott, így negatív következményekkel járhat. Gondoljunk csak a hamstring nyújthatóságának csökkenésére (csípő és a térdízület), amelynek leglátványosabb jele, hogy a páciens nem képes arra, hogy előrehajolva ujjai hegyével elérje a talajt! Ez a kötöttség bizony igen komoly terhet ró a gerinc ágyéki szakaszára, és jelentősen hozzájárulhat a degeneratív betegségek kialakulásához. |
Megváltozhat-e az egyes izomrostok típusa?
Számos izomrost típus létezik, a legismertebb felosztás a beidegzés alapján történik, I-es és a II-es típusú (lassan aktiválódó, kitartó vörös, illetve gyorsan aktiválódó, gyorsan fáradó fehér) izomrostokat különböztetünk meg egymástól. Az ún. tónusos (elsősorban a testtartás fenntartásáért felelős) izmokban a vörös, míg az "erősebb", elsősorban a mozgások létrehozásáért felelős ún. fázisos izmokban a fehér rostok vannak többségben. Kevesen tudják azonban, hogy a terhelés minták megváltozásának hatására az egyes izomrostok már néhány hét leforgása alatt képesek típust „váltani” annak ellenére, hogy miozin struktúrájuk különbözik egymástól. E tény gyakorlati jelentősége elsősorban a paralizált (bénult) izmok rehabilitációjában van, de a versenysportban is izgalmas terület, hisz az izmok (izomrostok) tulajdonságai a különféle terhelések segítségével akár jelentősen megváltoztathatóak.
Mitől függ, hogy az izomatrófia (sorvadás) visszafordítható-e vagy sem?
Izomatrófiának az izomtömeg és izomerő jelentős csökkenését nevezzük, amely az immobilitás (pihentetés) hatására alakul ki. A rehabilitáció szempontjából nagyon nem mindegy azonban, milyen típusú atrófiáról beszélünk. Ha az adott izom motoros beidegzése sértetlen, atrófia esetén az izomrostok mérete csökken ugyan, ám a számuk változatlan marad, tehát a megfelelő rehabilitációs program segítségével az eredeti állapot helyreállítható. Ha azonban a motoros idegek sérülnek, megtörténhet, hogy nem csak az izomrostok zsugorodnak, de lassan-lassan kötőszövettel helyettesíti ezeket a szervezet, azaz "eltűnnek" az izomrostok. Ilyenkor a változás irreverzibilis, azaz visszafordíthatatlan. Leginkább polimyelitis (gyermekbénulás) vagy a perifériás idegek bizonyos sérülései esetén jellemző a visszafordíthatatlan izomatrófia.
