Mögöttes okok, amelyekre nem gondolnál egy-egy mozgásszervi panasz esetén
Gyakran adok hangot a véleményemnek, hogy az egészségügyben még mindig elsősorban tüneti kezelés folyik, holott, ha nem keressük meg és orvosoljuk azokat az okokat, amelyek az adott mozgásszervi probléma kialakulásához vezettek, a terápia egész egyszerűen nem lehet sikeres, pláne nem hosszú távon. A kiváltó ok megkeresése azonban nem is olyan egyszerű feladat, hiszen általában jó mélyre kell ásni, azaz alaposan ki kell kérdezni és meg kell vizsgálni az egyént, és ritka, hogy egy-egy páciensre ennyi idő és energia jutna. Ráadásul még gondolkozni is kell, méghozzá józan paraszti ésszel, ami nem könnyű😊. De nem csak a kiváltó ok feltérképezése nehézkes, a megoldás sem egyszerűbb. Embert próbáló feladat a terapeuta rendelkezésére álló eszközök segítségével hatékonyan megküzdeni olyan komplex bio-pszicho-szociális tényezőkkel, mint a krónikus stressz, a mozgás teljes hiánya vagy épp ennek ellentéte, a megterhelő, egyoldalú sportolás, márpedig épp ezek vezetnek a mozgásszervi problémák kialakulásához. Jóval egyszerűbb felírni egy pirulát, vagy különféle szofisztikált mozdulatokkal és eszközökkel dolgozni a páciens testén.
Hatalmas szerencse, hogy néha a kiváltó ok banális, és a súlyosnak hitt mozgásszervi probléma akár egy csapásra megoldható pusztán egy apró változtatás segítségével (természetesen a már kialakult tünetek – néha hosszabb távú – kezelése mellett). Összeszedtem négy gyakori banális, ugyanakkor kínzó mozgásszervi panaszhoz vezető okot, a közös bennük az, hogy egy kivétellel mind az üléssel/ülésmóddal kapcsolatosak.
Tudjuk, hogy a tartós ülés nem jó dolog, de ha mégis úgy alakul, hogy hosszabb távon ülni kényszerülünk, érdemes az ülőcsontokra nehezedni (a valódi megoldás persze jóval komplexebb, lásd a cikk végén). Ahogy a nevük is jelzi, ezek a struktúrák bírják ugyanis legjobban az üléssel együtt járó extra terhelést. Nézzük, mi történhet akkor, ha a habituális, tehát megszokott ülésmódunk eltér ettől! Milyen panaszok alakulhatnak ki, és hogyan lehet félrediagnosztizálni a "betegséget", ha nem elég alapos a kikérdezés és/vagy nem használjuk a józan paraszti eszünket.
Féloldalas ülés. Tünet: kínzó csípőtáji fájdalom. Gyakori (félre)értelmezés: a csípőtájéki fájdalmat szeretjük a ma oly divatos SI ízületi diszfunkcióként vagy épp piriformis-szindrómaként azonosítani, majd soha véget nem érő harcot folytatni ellene (ha annyi kocka csokit kapnék, ahány piriformis szindrómával diagnosztizált pácienst látok nap mint nap, csúnyán elhíznék. Ha annyit, ahánynak valóban piriformis szindrómája van, beköszöntene a súlyos csoki ínség időszaka, amibe belepusztulnék). Valós ok: a fájdalom többféle szövetből származhat. A féloldalas üléssel elnyomhatunk izmokat, idegeket, sőt, a csípőízületet alkotó csontokat is, akadályozva ezzel a vér- (ezáltal tápanyag) ellátásukat, illetve a salakanyagok hatékony eltávolítását. Mindegy is, melyik a konkrét sérült szövet, a probléma, azaz a makacs csípőtájéki fájdalom relatíve gyorsan magától is megoldódik, amint ülésmódot vált az egyén. Ehhez azonban fel kell ismerni a mögöttes okot😊
Szétfolyó ülés. Tünet: fenéktáji fájdalom. Gyakori (félre)értelmezés: ágyéki gerinc eredetű fájdalom mondjuk porckorong ellapulás/sérv miatt (sajnos tudjuk, hogy 20-30 éves kor fölött szinte mindenkinek vannak kiboltosult, esetleg sérvesedett porckorongjai, tehát könnyű erre kenni a fájdalmakat, pedig maga a porckorong nem igazán tud fájni 😊). Valós ok: ha lefolyunk a székről, nem az ülőcsontokon ülünk, hanem a fölöttük elhelyezkedő farokcsontra terhelődik a testsúly nagy része. A rendkívül érzékeny farokcsont egy idő után begyulladhat, ami komoly fájdalommal jár.
Kriszta kedvence, a sarokülés. Tünet: lábfej zsibbadás, érzéskiesés. Gyakori félreértelmezés: radikuláris érintettség, azaz a perifériás idegek kompresszió alá kerülése mondjuk porckorong kiboltosulás/sérvesedés miatt. Ha a páciens elég peches és történetesen van egy sérvesedett porckorongja, akár még műtétre is sor kerülhet, holott a valós ok az, hogy a lábfejre nehezedve egész egyszerűen elnyomja a lábfej érző idegeit, amelyek károsodnak. Tapasztalatból tudom, mert én is szeretek a sarkamon ücsörögni:) Aggodalomra semmi ok, mihelyst leszokik róla a páciens, néhány hét alatt maguktól elmúlnak a tünetek
És végül a bónusz (bár nem ülés), hason fekvés magasabb párnán. Tünet: éjszakai derékfájdalom. Félreértelmezési lehetőség: valamilyen gyulladásos gerincbetegség (az éjszakai fájdalom a gyulladásos betegségekre jellemző). Valódi ok: Egy pontban mintegy „megtörik” a gerinc (hogy a nyakról ne is beszéljünk), így összepréselődnek a csigolyák és irritálódhatnak a rendkívül gazdagon beidegzett ízületi tokok, komoly fájdalmat okozva az egyénnek. Jellemző, hogy amit pozíciót vált a páciens, a fájdalom relatíve gyorsan megszűnik. A diagnózist nehezíti, hogy a páciensnek gyakran gőze sincs arról, hogy hason fekve alszik.
Tanulság: A jó diagnózishoz nem csak szaktudásra, de kellő figyelemre, belefektetett időre és energiára, illetve egy jó nagy adag józan paraszti észre is szükség van.
Mi a megoldás? Hogyan kell „helyesen” ülni? Oszlassunk el még egy tévhitet! A legfőbb problémát nem az ülésmód, hanem a tartós mozdulatlanság jelenti, tehát a probléma nem oldódik meg attól, ha mostantól "helyesen", azaz az ülőcsontokon ülsz. Bár elmúlhatnak a fenti tünetek, szép lassan jönnek majd az új habituális ülésmódhoz kapcsolódó újabb, változatos panaszok. A civilizált ember nap mint nap hosszú órákra belemerevedik egy-egy pozícióba, legyen az ülő vagy épp álló testhelyzet. Bármilyen „helyes” is a testtartása, ha mindennapjait egy adott pozícióban tölti, mindig ugyanazokat az izmokat (és egyéb szöveteket) terheli. A közhiedelemmel ellentétben tehát a „helyes ülés”, vagy a hirdetésekben szereplő épp aktuális csodaszék bizony édeskevés a fájdalom- és betegségmentes élethez, legalábbis önmagában.
Hogyan is lehet tehát „helyesen ülni”? Úgy, hogy soha nem hagyjuk tartósan belemerevedni a testünket egy adott pozícióba. Egy darabig ülünk (labdán, széken, vagy akár a kanapén), majd egy időre felállunk (magasabbra állítva az asztalt vagy megemelve a számítógépet), végül térdepelünk egy kicsit, sőt, ha lehet, sétálgatunk is munka közben. Ne csak az ülő- (vagy térdelő) alkalmatosságot, de az ülés, állás, térdelés módját is váltogassuk néhány percenként. Fészkelődjünk, mocorogjunk, nyújtózkodjunk, így elkerülhetjük, hogy mindig ugyanazokat a struktúrákat terheljük.
Feövenyessy Krisztina
a Feövenyessy Medical Fitness Akadémia vezetője