A fascia és a krónikus fájdalom
A világ legnépszerűbb tudományos ismeretterjesztő magazinjában, a New Scientist-ben megjelent (ráadásul címlapsztoriként) egy összefoglaló cikk (1) mindarról, amit ma a fasciáról tudni érdemes, legyünk akár szakemberek, akár a tudományos vívmányok iránt mélyebben is érdeklődő laikusok. Hogy miért tartom mérföldkőnek ezt az írást? Mert jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy végre beépüljön a szakmai köztudatba: a mozgás szervrendszerének az izmok és a csontok mellett van egy harmadik, éppoly fontos, ugyanakkor a legtöbb ember – beleértve az egészségügyi- és sportszakembereket is – számára szinte alig ismert része. Egy olyan rendszer, amelynek mély ismerete nélkül ma már nem lenne szabad gyógyítani. A cikk angol nyelven íródott, ráadásul csak előfizetők számára érhető el, de fontosnak tartom, hogy minden érdeklődőhöz eljusson, így az alábbiakban összefoglalom a lényegét. Amolyan krisztásan, azaz szabad fordításban😊. Nézzük tehát, mit is tudunk ma a fasciáról!
Annak ellenére, hogy évezredek óta tudunk a létezéséről, a fascia óriási jelentőségét csupán a közelmúltban kezdték el felismerni a szakemberek. Bebizonyosodott, hogy jóval több, mint pusztán belső „csomagolóanyag”, amely bepólyázza és elválasztja egymástól az izmainkat (izompólya), csontjainkat (csonthártya) vagy épp a belső szerveinket (burkok, rekeszek). A fascia egy biológiailag rendkívül aktív szövet, olyannyira, hogy a modern kutatások alapján egyre több szakember állítja, hogy a különféle krónikus fájdalmak hátterében jó eséllyel elsősorban a fascia károsodása állhat. A fascia megismerése tehát segíthet megérteni az életmód és az egészség közti szoros kapcsolat számos idáig megmagyarázatlan aspektusát. Minél jobban értjük a működését, annál nagyobb eséllyel fedezünk fel új, az eddigieknél jóval hatékonyabb módszereket jó néhány gyakori és nehezen kezelhető betegség/állapot gyógyítására, legyen szó akár az immunrendszer különféle diszfunkcióiról, akár a krónikus fájdalomról.
A fascia több rétegből álló szövet. Közvetlenül a bőr alatt a felületes fascia húzódik, a mély fascia pedig a csontokat (csonthártya), izmokat (izompólya) és szerveket (pl. szívburok) csomagolja be és köti össze egymással. Sokan elkülönítik a mély fasciát és a viszcerális fasciát, ez utóbbi a testüregeket béleli ki és osztja részekre (pl. mellhártya). Összességében tehát a fascia olyan hálózatot alkot, amely a testünk minden egyes szövetét beburkolja és összeköti egymással.
Carla Stecco kutatásai bebizonyították, hogy a fascia egy idegekkel rendkívül gazdagon behálózott rendszer. A felületes fascia elsősorban olyan idegvégződéseket tartalmaz, amelyek a nyomás, a hőmérséklet és a mozgás érzékelésére specializálódtak. A mély fascia – és főképp erről szól az írás – ezzel szemben elsősorban a propriocepcióra, azaz a test térben való pozíciójának érzékelésére, illetve a nocicepcióra, azaz a fájdalom- (vagy veszély-) érzetekre szakosodott. Vajon hogyan kapcsolódik össze a fascia és a krónikus fájdalom a kutatások alapján?
Egy kutatásban egészséges önkénteseknek adtak fájdalomkeltő anyagokkal teli injekciót a bőr-, az izom- és a mély fasciális szövetekbe. A bőrbe és az izmokba adott injekció hatására fókuszált, lokális fájdalom jelentkezett, míg a fasciába adott injekció nehezen lokalizálható, kisugárzó fájdalmat idézett elő. Nos, a különféle krónikus fájdalomszindrómákban – pl. fibromyalgiában vagy krónikus nem specifikus derékfájdalomban – szenvedő emberek bizony jellemzően hasonló, diffúz, pontosan nem lokalizálható, kisugárzó fájdalomra panaszkodnak. Mindez már önmagában is arra utal, hogy a fasciának komoly szerepe lehet ezen kórképekben kialakulásában, de természetesen korántsem értünk még a gondolatmenet végére😊
Egereken végzett kísérletek bizonyítják, hogy ha a fascia gyulladása tartósan fennáll (azaz a gyulladás krónikus), olyan folyamatok indulnak el, amelyek megváltoztatják a fasciában található idegvégződések szerkezetét és arányát, ezáltal érzékenyebbé tehetik a fasciát a fájdalomra (ezt nevezzük szenzitizációnak). Az egyik legizgalmasabb kísérletben az egerek ágyéki szakaszának mély fasciájába (thoracolumbális fascia) olyan anyagot injektáltak, amely krónikus gyulladást váltott ki. Azt tapasztalták, hogy a krónikus gyulladás hatására a nociceptív (fájdalomérzékelő) idegrostok aránya jelentősen megnőtt (4%-ról 15%-ra), ami gyakorlatilag egyenes útként vezet a szenzitizációhoz, azaz a fájdalom kóros érzékeléséhez.
Carla Stecco szerint a krónikus nem specifikus derékfájdalom esetében a legfőbb bűnös valószínűleg épp a thoracolumbalis fascia (TLF), amelynek különféle rétegei különféle izomcsoportokkal állnak összeköttetésben, így a szövet egyetlen hatalmas receptorként regisztrálja a különféle területekről – a felső végtagokból, a gerincből és az abdominális (hasi) régióból – érkező tenziós (feszítő, húzó) erőhatásokat, magyarul gyakorlatilag folyamatosan erőteljes mechanikai ingerek hatnak rá.
Krónikus nem specifikus derékfájdalom esetén a TLF szenzoros receptorai valószínűleg fájdalomszignálként fordítják le ezeket az egyszerű mechanikai (tenziós) ingereket. Ahogy az eddigiekből kiderült, ez minden bizonnyal akkor történik meg, ha a fascia tartósan gyulladt állapotban van, hisz ilyenkor a nociceptorok aránya jelentősen nő, tehát semleges, azaz egészséges ember számára fájdalmat nem okozó mechanikai ingereket is fájdalomingerként észlel a szervezet. De vajon mitől alakul ki a TLF-ben krónikus gyulladás? Nos, valószínűleg azért, mert krónikusan merevvé és feszessé válik. Ilyenkor ugyanis a mozgások hatására mikrosérülések keletkeznek a szövetben.
| Az egészséges gumiszalag remekül állja a tenziós (húzó) erőhatásokat. Ha azonban a gumiszalag feszes, merev, húzó erőhatásokra kisebb-nagyobb szakadások keletkeznek benne. Nos, minden valószínűség szerint a fascia is hasonlóképp viselkedik, és ezek a mikroszakadások bizony gyulladással gyógyulnak. |
Helene Langevin ultrahangos vizsgálatokkal kimutatta, hogy a krónikus nem specifikus derékfájdalomban szenvedő emberek thoracolumbalis fasciája 20 százalékkal vastagabb, feszesebb és rugalmatlanabb, mint az egészséges résztvevőké, a teória tehát több oldalról is alátámasztódott: a krónikus fájdalom és a fascia rugalmatlansága minden bizonnyal együtt jár. A kérdés már csak az, hogy mitől válik feszessé és rugalmatlanná a fascia?
Langervin egy másik, galambokon végzett kutatásából kiderült, hogy a különféle sérüléseket követő pihentetés, azaz a lumbális szakasz mozgásainak kiesése adhéziókhoz (összetapadásokhoz) vezet az egyes fasciális szövetek közt, s ezek hatására bizony elmerevedik a fascia. Robert Schleip kutatásaiból pedig az derült ki, hogy a szimpatikus idegrendszer erőtejes és/vagy tartós aktiválódása, amely elsősorban krónikus stressz esetén következik be, szintén a fascia elmerevedéséhez vezet. Ilyenkor – valószínűleg az adrenalinlöket hatására – a fascia legfőbb alkotóelemei, az ún. fibroblasztok (rostépítő) néhány óra alatt myofibroblaszttá (összehúzódásra képes fascia rostokká) alakulnak át, ettől a fascia összehúzódik és elmerevedik.
Miután a fascia egyes rétegeinek elmerevedése és egymáshoz tapadása megakadályozza ezek egymáson való elcsúszását is, a mozgások során jelentősen felerősödnek a fasciát érintő tenziós erőhatások, amelyeket az előbbiekben ismeretett módon fájdalomszignálként fordít le az agy. Kialakul tehát egy ördögi kör: mozgáshiány és/vagy stressz – a fascia elmerevedése, rugalmatlanná válása – mikroszakadások – krónikus gyulladás – a szenzitizáció miatt krónikus fájdalom – a feszesség miatt egyre nagyobb tenziós erők – még erősebb fájdalom.
| Hogy miért fokozódnak a tenziós erőhatások akkor, ha feszes, merev a fascia és tele van nem fiziológiás crosslinkekkel, azaz „letapadásokkal”? Nos, ha két egymáshoz képest más-más irányokba elcsúszó szövetet összefogsz (letapadás) majd huzigálni kezded őket, akkor bizony jóval nagyobb tenziós erő hat mindkettőre, mintha engednéd, hogy a mozgás során szabadon elcsússzanak egymáshoz képest. Ezért fogod le a cipzár végét, amikor fel akarod húzni, jóval nagyobb erőhatást tudsz rá gyakorolni😊 |
Kijelenthetjük tehát, hogy az eddigi tudásunk alapján a krónikus fájdalmakhoz vezető feszesség, merevség legfőbb oka minden valószínűség szerint az immobilitás (azaz a mozgáshiány) illetve a krónikus stressz.
| A stressz/mozgáshiány miatt kialakuló myofasciális feszesség/rugalmatlanság hatására egyébként az ízületek mozgásterjedelme is rendkívüli módon korlátozódik, hisz a feszes myofascia akadályozza az ízületben létrejövő mozgást. A krónikus stressz és a különféle krónikus ízületi problémák (pl. befagyott váll) közt tehát jó eséllyel szintén erőteljes kapcsolat áll fent. |
Természetesen más tényezők, pl. hormonális hatások is komoly szerepet játszhatnak a myofasciális feszesség kialakulásában. Több kutatás is utal arra, hogy a menopausa során tapasztalt drasztikus ösztrogénszint csökkenés szintén jelentősen hozzájárulhat a fascia elmerevedéséhez.
| Nem véletlen, hogy a sportrehabilitáció képzésen folyton hangsúlyozom: egy bizonyos életkor fölött a szervezet már nem képes sérülés nélkül megbirkózni ugyanazokkal a kihívásokkal, amelyek teljesítése néhány évvel azelőtt semmilyen nehézséget nem okozott, és ezt bizony figyelembe kell venni az edzéstervezés során. |
A fascia tehát egy rendkívül dinamikus szövet, amelynek minőségét, elaszticitását vagy rigiditását számos faktor, hormonok (pl. ösztrogén, adrenalin), kémiai anyagok és mechanikai hatások (pl. tenzió) egyaránt befolyásolják. Mindez egyben azt is jelenti, hogy életmódunk rendkívüli módon hat a fascia szerkezetére, így annak megváltoztatása jelentősen segítheti a krónikus fájdalomból való gyógyulást/állapotjavulást. A rendszeres, minőségi testmozgás és a masszázs például erőteljesen hozzájárulhat mind a stressz csökkenéséhez, mind az elmerevedés és a következményes letapadások kialakulásának megelőzéséhez. A cikk szerzői külön kiemelik a nyújtás jelentőségét. Egereken végzett kísérletek bizonyítják, hogy a nyújtás megváltoztatja a fibroblasztok szerkezetét, hozzájárul azok hosszának növekedéséhez és egyenesebbé válásához, azaz a mozgáskorlátozódást okozó „gubancok” oldódásához. Egy másik kutatásban galambok ágyéki gerincét nyújtották naponta kétszer, 5-5 percen át, és a stretching program hatására jelentősen csökkent a gyulladt terület kiterjedése. Sőt, egészséges embereken végzett kutatásból még az is kiderült, hogy egy 60 perces nyújtó program megváltoztatja az immunrendszer cytokin nevű molekuláinak szintjét, ami azt sugallja, hogy a nyújtásnak gyulladásszabályozó szerepe is van.
Egyelőre nem tudjuk, hogy a különféle manuális kezelések (pl. masszázs, manuálterápia) hatása megegyezik-e az aktív nyújtás hatásával, de a kutatók azt feltételezik, hogy a masszázs szintén változásokat okoz a fasciában azáltal, hogy felmelegíti a szöveteket, így csökken azok viszkozitása, és javul az elcsúszási képessége. Arra is felhívják azonban a figyelmet, hogy a passzív kezelések hatása az aktív terápiákkal ellentétben csupán átmeneti.
Miután a mai egészségügyi ellátórendszerben jellemzően sem a fasciális szövetek vizsgálata, sem azok kezelése nem evidencia, talán meg is van a magyarázat arra, miért jelent szinte megoldhatatlan problémát a krónikus nem specifikus fájdalmak gyógyítása. Amíg vakon kergetőzünk és nem fogjuk el és dugjuk rács mögé a valódi bűnöst, az áldozatok száma és szenvedéseik mértéke egyre csak nő😊. Egy dolog tehát erőteljesen körvonalazódik a cikk alapján. Az, hogy mélységében is megismerkedjünk a fasciával és figyelembe vegyük a fasciális szövetek minőségét mind a diagnosztizálás, mind a rehabilitáció során, egyre inkább alapvető elvárás mindannyiunk felé. Nem véletlenül hangsúlyozza Carla Stecco, hogy a tudományos bizonyítékok fényében nem csak a kutatások irányának, de a mainstream egészségügyi szakmának/ellátórendszernek is változnia, fejlődnie KELL!!!!
Feövenyessy Krisztina
a Feövenyessy Medical Fitness Akadémia vezetője