Menu
Cart

A gyógyító tudás

Egy korábbi cikkemből vett idézettel indítanék: Nekünk, terapeutáknak az az egyik legfőbb feladatunk, hogy tanítsuk a pácienst, hisz meg kell ismernie a saját testét, annak működését, hogy képessé váljon önállóan, saját maga menedzselni az egészségét. Épp ez a tanítás, „képessé tevés” az, ami a leginkább hiányzik a mai egészségügyi ellátásból, és ez a legfőbb oka annak, hogy a legtöbb páciens kívülről várja a megoldást, amelynek – a dolog lényegéből adódóan – elsődlegesen belülről kellene érkeznie.” Bár a fenti két mondat az idézett cikkben egy kissé más kontextusban szerepelt, remekül passzol a mai témámhoz is: hogyan járulhat hozzá a tudás/tudatosság a gyógyuláshoz/állapotjavuláshoz?

A jól informáltság, valamint a tudatosság és a pozitív hozzáállás jelentőségét támasztja alá az a Cochrane adatbázisban olvasható szisztematikus áttekintő közlemény, amely arra a kérdésre keres választ, hogy vajon befolyásolják-e a páciens saját felépülésével kapcsolatos elvárásai a krónikus derékfájdalomból való gyógyulás vagy állapotjavulás esélyét, azaz nagyobb eséllyel javul-e a beteg állapota, ha hisz abban, hogy kigyógyul a derékfájdalomból.

A szerzők összesen 4635 derékfájdalommal kapcsolatos kutatást tekintettek át, ezek közt 60 releváns tanulmányt találtak és dolgoztak fel. A tanulmányok 30,530 derékfájdalommal élő emberrel kapcsolatban nyújtottak széles körű információt, vizsgálták a saját felépülésükkel kapcsolatos elvárásaikat, illetve azt, hogy ezek az elvárások a fájdalmas epizód után egy évvel mennyiben befolyásolták a fájdalom és a képességromlás mértékét, valamint a munkába való visszatérést. A felépüléssel kapcsolatos elvárások három típusát vizsgálták:

  • az általános elvárásokat (pl. hisz-e abban, hogy a derékfájdalom csak rövid ideig tart?)
  • az ön-hatékonysággal kapcsolatos elvárásokat (pl. bízik-e abban, hogy képes lesz visszatérni a normál mindennapi tevékenységeihez?)
  • illetve a kezeléssel kapcsolatos elvárásokat (pl. hisz-e abban, hogy a fizioterápia javítani fog az állapotán?).

Összességében erős bizonyítékot találtak arra, hogy a felépüléssel kapcsolatos pozitív elvárások növelik a munkába való visszatérés esélyét. A pozitív elvárások és az aktivitások körének bővülése, illetve a fájdalom intenzitásának csökkenése között szintén egyértelmű, ám kevésbé erős az összefüggés. A szakemberek összességében azt a konzekvenciát vonták le, hogy azok a derékfájdalommal élő emberek, akik hisznek saját felépülésükben, nagyobb valószínűséggel térnek vissza a munkába, körükben nagyobb eséllyel csökken a fájdalom mértéke, illetve bővül azon tevékenységek köre, amelyeket képesek elvégezni.

S, hogy mi a tanulság mindebből egy egészségügyi szakember számára? Leginkább az, hogy a rehabilitáció során az egyik legfontosabb tennivalónk az információátadás, az ún. betegoktatás. Sok egyéb tudnivaló (saját testének megismerése, miért alakult ki a probléma, hogyan tudja átalakítani az életét/életmódját úgy, hogy az elősegítse a gyógyulást stb.) mellett célszerű azt is elmagyarázni a páciensnek, hogy a pozitív elvárások jelentősen segítik a derékfájdalom javulását. Ezáltal ugyanis elősegítjük, hogy bizakodóan viszonyuljon a saját felépüléséhez, s mindez bizonyítottan jelentősen hozzájárul a gyógyuláshoz/állapotjavuláshoz.

Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy vajon mi befolyásolja azt, hogy a páciens bízik-e vagy sem a saját állapotának javulásában? Másképp fogalmazva: elegendő-e informálni őt a derékfájdalom és az optimizmus közti összefüggésről, vagy ez önmagában még kevés? Nos, a magam részéről mélységesen hiszek abban, hogy az információátadás mellett legalább ugyanannyira fontos az is, hogy mi, egészségügyi dolgozók olyan környezetet teremtsünk, ahol minden a kölcsönös bizalomról és a gyógyulásba/állapotjavulásba vetett hitről szól. Elengedhetetlen, hogy mind a szóbeli, mind a metakommunikációnk hiteles legyen, mély szakmai tudáson alapuló magabiztosságot és optimizmust sugározzon. A hitelesség, magabiztosság vagy az optimizmus hiánya ugyanis kételyt kelt a páciensben, a kétely bizonytalanságot szül, a bizonytalanság pedig aláássa a gyógyulásba vetett hitet. Márpedig - amint azt a fenti kutatás is megerősítette – a bizalom (saját magában és a terapeutában egyaránt), valamint a hit elengedhetetlen!

Feövenyessy Krisztina
a Feövenyessy Medical Fitness Akadémia vezetője

Bejelentkezés vagy Regisztráció

 

 

Weboldalunk az oldal működése és a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket használ (cookie), ahogy minden korszerű weboldal. Itt engedélyezheti vagy letilthatja a sütik használatát. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a sütik tiltásával bizonyos funkciók nem vagy nem megfelelően fognak működni!