Hogyan előzzük meg a krónikus betegségek kialakulását - avagy mit tanulhatunk vadászó-gyűjtögető ősünktől?

A civilizációs ártalmakról beszélgetve gyakran említjük követendő példaként a vadászó-gyűjtögető életmódot. Jómagam szinte minden képzésen (vagy állapotfelmérésen) mesélek a hallgatóknak (vagy pácienseknek) arról, hogy a krónikus mozgásszervi betegségek legfőbb oka az, hogy eltávolodtunk őseink aktív életétől, jóval kevesebbet mozgunk, és kevésbé változatosak a mozgásaink. Talán ezért is fogott meg az az összefoglaló közlemény, amely egyedülálló komplexitással, pontos adatokkal alátámasztva vizsgálja meg a különbséget vadászó-gyűjtögető ősünk, és a mai civilizációs társadalmak életmódja közt. Számos tévhitet cáfol meg, és még több igencsak meglepő következtetést von le. A kérdések, amelyekre választ kaphatsz a cikkből:

• Vajon igaz-e a dogma, hogy a mai ember jóval hosszabb életű, mint vadászó-gyűjtögető elődje?
• Többet mozgott-e ősünk, mint a XXI. századi ember? S, ha igen, mennyivel, és milyen típusú testmozgást végzett?
• Igaz-e, hogy elődünknek nagyobb volt a napi energiafelhasználása (értsd több kalóriát égetett el)?
• Többet vagy kevesebbet aludt?
• Milyen volt a testtömegindexe? Létezett-e elhízott ősember?
• Hogyan táplálkozott a paleolit kori ember? Mennyi állati és növényi eredetű élelmiszert fogyasztott?
• Milyen szív- és érrendszeri, vagy emésztőszervi betegségekkel kellett szembenéznie?
• És végül: milyen tanulság vonható le mindezekből a mi életmódunkra nézve? Mitől hízunk el/betegszünk meg, és hogyan érdemes táplálkozni illetve mozogni annak érdekében, hogy ne hízzunk el/betegedjünk meg?

Régóta köztudott, hogy az egyes krónikus betegségek vizsgálatakor kiemelten fontos figyelembe venni az evolúciós perspektívát, azaz elengedhetetlen, hogy összevessük egymással a civilizált társadalmak és őseink életmódját. Ugyanakkor számos közismert elmélet alapul olyan kutatásokon, amelyekből hiányoznak a következtetéseket alátámasztó tényszerű bizonyítékok, azaz a részletes, kvantitatív adatok. Márpedig a becsléseken és pontatlan információkon alapuló következtetések jó eséllyel tévútra vezetnek. A jó hír az, hogy az utóbbi évek/évtizedek kutatómunkájának köszönhetően ma már jóval többet tudunk őseink életmódjáról, így képesek vagyunk korrigálni a korábbi hibákat, tévedéseket.

A Pontzer és munkatársai által készített áttekintő közlemény (1) fő célja, hogy feltárja a krónikus betegségek – diabétesz, elhízás, illetve szív- és érrendszeri betegségek – evolúciós okait.  Megvizsgálták tehát azokat a kutatásokat, amelyek a paleolit kor emberének, illetve napjaink vadászó-gyűjtögető, vagy önellátó gazdálkodáson (földművelésen, állattenyésztésen) alapuló társadalmainak egészségével, aktivitás szintjével és táplálkozási szokásaival foglalkoznak. A jelenkori önellátó társadalmak ugyanis könnyebben vizsgálhatóak, ugyanakkor remekül modellezik az ősi, természetközeli életmódot. Nézzük tehát, hogyan is élt ősünk, mit és hogyan tett másképp, mint mi, civilizált, krónikus betegségekben szenvedő XXI. századi emberek!

Mielőtt azonban tovább haladnánk, meg kell bizonyosodnunk arról, hogy valóban összehasonlítható egymással a vadászó-gyűjtögető és az ipari társadalom. Gyakran hallani ugyanis, hogy a vadászó-gyűjtögető népek körében csakis azért rendkívül alacsony a krónikus betegségek előfordulási aránya, mert jóval rövidebb ideig éltek, így egész egyszerűen „nem volt idejük” arra, hogy megöregedjenek és kialakuljanak a különféle krónikus betegségek. Márpedig, ha ez igaz, akkor a vadászó-gyűjtögető, illetve az iparosodott életmód egészségre gyakorolt hatása nem hasonlítható össze egymással, ergo a fejlődéstantól nem várhatunk válaszokat a krónikus betegségekkel kapcsolatos kérdéseinkre. Nézzük meg tehát, igaz-e a dogma, hogy a civilizált ember jóval hosszabb életű!

Vajon valóban hosszabb életű a civilizált ember, mint vadászó-gyűjtögető elődje?

Gurven és Kaplan (2) 12 vadászó-gyűjtögető, illetve önellátó mezőgazdasági termelést végző népcsoport körében végzett átfogó kutatásai alapján bizony nem így látja. Tény, hogy a vadászó-gyűjtögető populációkban a születéskor várható élettartam jellemzően alacsonyabb, mint a fejlett országokban, ennek oka azonban elsősorban a fertőző betegségek miatt bekövetkező gyakori csecsemőhalálozás. Bár meglepő, mégis igaz: azok az egyének, akik megérik a felnőttkort, nagyságrendileg hasonlóan magas életkorra számíthatnak, mint a civilizált társadalmak tagjai. A vadászó-gyűjtögető populációkban az elhalálozás modális (azaz leggyakoribb) életkora 72 év, ami korántsem áll olyan távol az amerikai populációra vonatkozó 85 évtől (2002-es adat), hogy a két modell ne lenne összevethető.

Fizikai aktivitás

Az egyik legelterjedtebb nézet szerint a vadászó-gyűjtögető ember jóval többet mozgott, mint a civilizált társadalomban élők. Nézzük, alátámasztják-e ezt az adatok!

Leonard and Robertson (4) két vadászó-gyűjtögető populációt vizsgálva arról számolt be, hogy a közösség tagjai átlagosan napi 6-9 órát töltenek mozgással (sétával és más fizikai aktivitással).  Bassett és munkatársai (5) körülbelül napi 8 órányi közepes és magas intenzitású fizikai aktivitást említenek egy amis közösségben, míg Marlowe (6) egy 8 populációt vizsgáló áttekintő közleményben arról ír, hogy a nők átlagosan 9.5 km-t, a férfiak pedig 14.1 km-t tesznek meg naponta. A hadza felnőtteknél is hasonlóak a tapasztalatok, a nők átlagosan 6.2 km-t, a férfiak pedig 12.2 km-t gyalogolnak, és ami még izgalmasabb, a naponta megtett távolság az életkorral alig-alig, mindössze 0.4 km-rel csökken (7) (hmmm.....elgondolkoztató, nem?).

Felmerül az a kérdés is, hogy vajon milyen intenzitású testmozgást végeznek a természetben élő népek. Nos, a kutatók következetesen arra a megállapításra jutottak, hogy az alacsony és közepes intenzitású aktivitás túlsúlya jellemző (10,11).

Alvásigény

Érdekes módon a jóval magasabb aktivitási szint nem társul nagyobb alvásigénnyel. A természetközeli népek jellemzően ugyanannyit alszanak (5.9-7.1 óra/éj), mint az ipari társadalomban élő ember (12).

Napi energiafelhasználás

Még izgalmasabb felfedezés, hogy a jóval magasabb szintű fizikai aktivitás ellenére a vadászó-gyűjtögető népek teljes napi energiafelhasználása (TEE, azaz total energie expenditures) alig nagyobb, mint az iparosodott populációkban élőké (7,11,13,14). Sőt, a fizikai aktivitással összefüggő energiafelhasználás (AEE, activity energy expenditure, azaz a teljes napi energiafelhasználás mínusz az alapanyagcsere) is szinte megegyezik, annak ellenére, hogy hihetetlen eltérés tapasztalható a két társadalom aktivitásszintje között. Vadászó-gyűjtögető múltunk tehát nem járt szignifikánsan nagyobb energiafelhasználással, mint a mai életünk, még akkor sem, ha jóval magasabb volt a fizikai aktivitás szintje. A szerzők szerint az ellentmondás csupán látszólagos, és arra utal, hogy az emberi szervezet mindent megtesz annak érdekében, hogy a napi energiafelhasználást viszonylag szűk fiziológiás határokon belül tartsa.

Táplálkozás

Az egyes természetközeli népek táplálkozása oly mértékben különböző, hogy nehéz általános következtetéseket levonni. A legtöbb vizsgált közösség alapvetően vegyes étrenden él, tehát éppúgy fogyasztanak növényi, mint állati eredetű élelmiszereket. 26 népcsoport közt mindössze egyetlen olyan akad, amelynek tagjai egyáltalán nem esznek vadat és halat (15). Az elfogyasztott élelmiszerek milyenségét ugyanakkor elsősorban a földrajzi elhelyezkedés és a helyi ökológia határozza meg.

Eaton és munkatársai az elmúlt 3 évtized kutatásai alapján modellezték a paleolit kori táplálkozást (16, 17). Az adatokból azt a következtetést vonták le, hogy a legtöbb természetben élő népcsoport napi kalóriafogyasztásának több mint 50 százaléka származik húsból és halból, tehát ősünk is hasonlóképp táplálkozhatott.  Ezzel szemben az iparosodott társadalmakra jellemző – keményítőben és cukorban gazdag – étrendben jóval nagyobb arányú a szénhidrát-, és jóval kisebb a fehérje. Ezen információkon alapulva született meg a napjainkban igen népszerű ún. paleo étrend (19), amely az emésztőrendszeri, illetve a szív- és érrendszeri betegségek megelőzése érdekében zsírban és fehérjében gazdagabb, a cukor és gabonafélék fogyasztásától pedig tartózkodik.

A dolog szépséghibája az, hogy a felhasznált kutatások és elemzések nagy része erőteljesen épít Murdoc 1967-ben kiadott Etnográfiai Atlaszára (15), amely több száz természetközeli nép etnográfiai adatait, többek közt táplálkozási szokásait gyűjti össze. Ez az atlasz azonban tudományos igényű mérések helyett sok helyütt becsléseken, feltételezéseken alapul. Az egyik legfőbb kritika szerint Murdock egész egyszerűen nem számol például a mézfogyasztással, márpedig a méz rendkívül fontos szerepet tölt be számos természetközeli nép táplálkozásában (20). Valójában a hadzák körében a napi energiafogyasztás legalább 15 százaléka csak a méz fogyasztásból származik (20,21), sőt, Pontzer és munkatársai még magasabb, 16-20 százalékos értéket számoltak (22). Számos kutatás mutatja tehát azt, hogy az önellátó gazdálkodásra épülő társadalmak jó részének hús- és halfogyasztása jóval a becsült 50 százalék alatt van (23). A hadzák napi energiabevitelében a szénhidrátok aránya 65 százalék, a Tsimane törzsben pedig 72 százalék, hogy csupán két példát említsünk. Összességében kijelenthetjük, hogy számos természetközeli törzs táplálkozása jóval gazdagabb szénhidrátban (gumók, manióka, banán, rizs stb. formájában), mint a paleo étrenden élőké, sőt, még annál is, ahogy ma az átlagos amerikai táplálkozik (lásd a táblázatot).

A Hadza törzs szénhidrátfogyasztása a napi összenergiafogyasztásuk 65 százaléka, a Tsimane néptörzsé 72 százalék, míg az amerikaiaké átlagosan 46 százalék. Forrás: Pontzer és mtársai (1)

Annak ellenére tehát, hogy számos vadászó-gyűjtögető közösség él húsban gazdag és szénhidrátban szegény étrenden, legalább ennyi, hasonlóan egészséges népcsoport eszik szénhidrátban, sőt, egyszerű cukrokban (méz) gazdag ételeket. A természetközeli népek táplálkozási szokásai tehát rendkívül változatosak, nincs egyetlen közös jellemző (pl. húsfogyasztás túlsúlya), inkább a flexibilitás, azaz a környezeti adottságokhoz való tökéletes alkalmazkodás jellemzi a táplálkozást.

Bár – amint az eddigiekből kiderült – a természetközeli népek táplálkozásában a makrotápanyagok (szénhidrát, fehérje és zsír) aránya változó, az kristálytisztán látszik a kutatásokból, hogy az élelmiszerek mikrotápanyagokban (ásványi anyagok, vitaminok és vitaminnak nem minősülő egyéb, szervezetünk számára hasznos vegyületek) jóval gazdagabbak és sokkal egészségesebbek, mint az iparosodott társadalmak feldolgozott  élelmiszerei (24). A vadon élő növényekből készült ételek glikémiás indexe nagyságrendekkel alacsonyabb, mint a feldolgozott ételeké, ráadásul nagyon kevés sót (24) és jóval több rostot (25,26,27) tartalmaznak.

A Hadza törzs napi 80-150 g rostot fogyaszt, szemben , amerikai átlagos 20 grammal. Forrás: Pontzer és mtársai (1)

Érdekes módon azt a gyakran hangoztatott nézetet, hogy a modern, feldolgozott élelmiszerek energiában jóval sűrűbbek (energiasűrűség = az étel kalóriaértéke osztva az étel tömegével), mint a természetes ételek (28), a rendelkezésre álló adatok nem igazán támasztják alá. Simmen és munkatársai (29) 8 vadászó-gyűjtögető populációt vizsgálva azt tapasztalták, hogy az ételek átlagos energiasűrűsége 1.56 kcal/g, és nagyjából hasonló számokat láthatunk más kutatásokban is (25,26,27). Ezek az értékek ugyan valamivel alacsonyabbak, mint az amerikai, európai és kínai adatok (átlagosan 1.78-1.89) (30), de nagyságrendi különbség nincs az ételek energiasűrűsége közt. Mind a természetközeli, mind az ipari társadalmak élelmiszereinek átlagos energiasűrűsége a közepes kategóriába esik.

Mindezek együttesen arra utalnak, hogy a modern és az ősi táplálkozás közti különbséget (és ezzel együtt az elhízás és a társbetegségek megoldását is) nem a makrotápanyagok (szénhidrát, fehérje, zsír) arányában, de még csak nem is a kalóriatartalomban, hanem inkább az ételek minőségében (mikrotápanyagok, glikémiás index, rosttartalom stb.) érdemes keresni.

Elhízás és anyagcsere betegségek

Ahogy az várható, a vadászó-gyűjtögető és az önellátó közösségekben az elhízás és az anyagcsere betegségek rendkívül ritkák. Walker és munkatársai (31) több mint 20 népcsoport testtömegindexét vizsgálták, nők esetében az átlag BMI 21.7, férfiaknál 22.2, ami a WHO szerint a normál kategórián belül a középmezőnybe tartozik (a BMI normál értéke 18.5–24.9). Pontzerék a hadza közösséget vizsgálva szintén 20 körüli átlag BMI-t említenek mind a nők, mind a férfiak körében, és ami még szembe ötlőbb, ez az érték 20 és 81 éves kor között nagyjából állandó, magyarul a súlygyarapodás nem jellemző még az életkor előrehaladtával sem (ami szintén elgondolkodtató, hisz hajlamosak vagyunk a 40-es éveink körül kezdődő folyamatos súlygyarapodást a hormonháztartás természetes (!) felborulásának tulajdonítani. De vajon TÉNYLEG természetes és elkerülhetetlen?). A hadza közösség felnőtt tagjainak kevesebb mint 2 százaléka (192 vizsgált emberből 2) túlsúlyos, és csupán egyetlen elhízott hadzával találkoztak. A testzsírszázalék a nők esetében átlagosan 24,2, a férfiaknál 8.6. Más közösségekben is nagyjából hasonló arányokat találtak a kutatók (32,10,33).

A II-es típusú diabétesz annyira ritka, hogy nehéz egyáltalán számszerűsíteni. Eaton és kollégái (16) 11 populációt vizsgálva átlagosan 1 százalékos prevalenciáról számoltak be, és a többi csoportnál is nagyjából ezek az arányok. Bár a fosszíliák nem őrzik meg az elhízás jeleit, a közelmúlt vadászó-gyűjtögető népek körében végzett kutatásai alapján azt feltételezzük, hogy az elhízás rendkívül ritka lehetett elődeink körében.

Szív- és érrendszeri betegségek

És végül nézzük a szív és érrendszeri betegségeket! Ezekben a populációkban a kardiovaszkuláris probléma, mint halálok gyakorlatilag elhanyagolható, még a 60 éven felüliek körében is (8). Beszédes adat, hogy ma a 60 éven felüli amerikaiak több mint 60 százaléka szenved magasvérnyomás betegségben, míg a vadászó-gyűjtögető és önellátó közösségek tagjai közt még a nagyon enyhe fokú magasvérnyomás is csupán 30 százalék alatti arányban tapasztalható (11,34).

És végül a konklúzió

A tradicionális életmód ezerszínűsége bizony nehézkessé teszi az egyszerű „alapigazságok” megfogalmazását. Ráadásul a jelenkori vadászó-gyűjtögető népek élete számos egyéb szempontból is jelentősen különbözik az ipari társadalmak életmódjától – gondoljunk csak a kulturális, történelmi, geográfiai, oktatási, egészségügyi ellátásbéli és egyéb vonatkozásokra – ami még tovább árnyalja a képet és persze nehezíti a feladatot. Ahogy mondani szoktam érdemes óvakodni a túlságosan leegyszerűsített, épp ezért jellemzően demagóg kinyilatkoztatásoktól! Mindazonáltal az áttekintő közleményben foglaltak alapján jó néhány irány látszik körvonalazódni (kékkel olvashatóak a saját megjegyzéseim, magyarázataim):

1. Tekintettel arra, hogy az egyes természetközeli népcsoportok egészségprofilja feltűnően hasonló, szinte bizonyos, hogy jóval inkább az életmód az, amely egészségesen tartja őket, semmint a genetika. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy ha kiszakadnak természetes környezetükből és adaptálódnak a civilizált életmódhoz, pontosan ugyanazokkal az anyagcsere és kardiovaszkuláris betegségekkel szembesülnek, mint a fejlett országok lakossága (29). - Magyarul: ne fogjuk a genetikára sem az elhízást, sem a krónikus betegségeket! Egyértelmű, hogy a megelőzés kulcsa csakis az életmód kisebb-nagyobb (inkább nagyobb) reformja lehet!
   
   
2. A tradicionális életstílus egyik legnyilvánvalóbb, minden népcsoportnál meglévő eleme a magas szintű fizikai aktivitás, amely egyértelműen protektív a krónikus betegségekkel szemben. A mindennapi aktivitásra való buzdítás közös felelősségünk, és bár már régóta hangsúlyos világszerte (4), célszerű lenne tovább árnyalni a képet. A ma rendelkezésre álló, az eddigieknél jóval pontosabb adatok ugyanis rávilágítottak arra, hogy a mai ajánlások közel sem ideálisak. Érdemes figyelembe venni, hogy a természetközeli népek nagyságrendekkel többet mozognak, mint amennyi a modern ajánlásokban szerepel, és a közhiedelemmel ellentétben túlnyomó részt alacsony intenzitású tevékenységeket végeznek. - Egyre inkább úgy tűnik, hogy a hivatalosan javasolt heti 150 perc közepes és magas intenzitású testmozgás kevés, és az ajánlott intenzitás is átgondolandó. Valószínűleg előnyösebb lenne jóval többet, legalább NAPI 1-2 órát mozogni, ugyanakkor a jelenleg ajánlott közepes- és magas intenzitás erre nem igazán alkalmas. Egyrészt azért nem, mert a mindennapokban jóval könnyebben megvalósítható az alacsonyabb intenzitású testmozgás (gyaloglás vagy kerékpárral való közlekedés, sétálgatás telefonálás közben stb.), mint a magas intenzitású edzés (pl. futás, erősítő edzés stb.). Másrészt pedig azért nem, mert a túlterhelések, és az ezekből következő sérülések és betegségek elkerülése érdekében nem is szerencsés mindennap magas intenzitású testedzést végezni. Őseink életmódját figyelembe véve az ideális talán az lenne, ha MINIMUM napi 1-2 órát sétálnánk, bicikliznénk, pakolásznánk, takarítgatnánk, ÉS (tehát nem VAGY) emellett még hetente egyszer-kétszer erősítő, illetve lazító-nyújtó edzést is végeznénk, méghozzá olyan változatos kihívások elé állítva a testet, amilyen változatos kihívásokkal a természetben is találkozna 😊
   
   
3. Az a meglepő felfedezés, hogy a magasszintű fizikai aktivitás nem feltétlenül jár együtt magasabb energiafelhasználással, arra ösztönöz bennünket, hogy újra gondoljunk két elméletet:
   • Elsőként azt, hogy valójában hogyan is járul hozzá a testmozgás az egészség megőrzéséhez! Az a hipotézis, hogy az iparosodott társadalmakban élők azért hajlamosabbak a krónikus betegségekre, mert kevésbé aktívak, tehát alacsonyabb a kalóriafelhasználásuk, a jelenleg rendelkezésünkre álló bizonyítékok alapján tévesnek tűnik. A testmozgás valószínűleg nem úgy támogatja az egészséget, hogy növeli a napi energiafelhasználást. Más okok állnak a háttérben. Hogy milyen okok? Például az, hogy
     • testmozgás hatására a szervezet másképp osztja be a rendelkezésre álló (azonos mennyiségű) energiát. Mondjuk ahelyett, hogy gyulladások, vagy más káros folyamatok fenntartására fordítaná (26), inkább az izomtömeg növekedését támogatja,
     • illetve, hogy a testmozgás szabályozza az étvágyat, ezáltal javítja az energiabevitel és -felhasználás egyensúlyát (34,48)
   • Másrészt azt is át kell gondolnunk, hogy ha nem az alacsonyabb kalóriafelhasználásból, akkor vajon miből fakad a modern társadalmakban tapasztalható járványszerű elhízás! Az ugyanis, hogy a napi energiafelhasználás nagyjából konstans az egyes népek teljes mértékben eltérő életmódja ellenére, erőteljesen valószínűsíti, hogy a napjainkban tapasztalható hihetetlen mértékű elhízás jóval inkább a megnövekedett energiabevitelből fakad, semmint a csökkent energiafelhasználásból. Nézzük meg tehát az energiabevitellel kapcsolatos tanulságokat (lásd a következő pont)!
     
     
4. Bárki bármit is állít, ma még nem teljesen egyértelmű, hogy a tradicionális táplálkozási szokások melyik eleme vezethet eredményre az elhízás és a krónikus betegségek elleni harcban. Az, hogy létezik egy IGAZI, természetes emberi diéta, amelyet mindannyiunknak folytatnunk kellene, a bizonyítékok alapján erőteljesen vitatható (!!!), hisz a vadászó-gyűjtögető népek táplálkozási szokásai rendkívüli módon eltérnek, mégis mindannyiukra jellemző a remek emésztőrendszeri, illetve szív- és érrendszeri egészség, illetve az elhízás szinte teljes hiánya.  Ami bizonyosnak tűnik, az az, hogy a hagyományos étrend jóval több mikrotápanyagot tartalmaz, rostdúsabb és alacsonyabb glikémiás indexű, mint az ipari társadalmak étrendje. Ráadásul a mai feldolgozott élelmiszereket úgy tervezték, hogy az ízkavalkád, illetve a zsírok és szénhidrátok kombinációja elősegítse a túlfogyasztást (35). Nem véletlen tehát, hogy a civilizált ember energiabevitele jelentősen megnőtt (rengeteg "üres", vagy "felesleges kalóriát" viszünk be).
   Összességében tehát úgy tűnik, hogy a makrotápanyagok (szénhidrátok, fehérjék és zsírok) arányának szigorú megszabása (ahogy az szinte minden táplálkozási vagy diétás irányzatban szerepel), illetve az alacsonyabb kalóriatartalmú (diétás vagy light) élelmiszerek preferálása helyett célszerűbb lenne a minőségibb ételek (természetes, ipari feldolgozáson át nem esett) élelmiszerek fogyasztásának előtérbe helyezésére koncentrálni az elhízás, és a krónikus betegségek elleni harcban. – Óvakodjunk azonban az elhamarkodott, tudománytalan következtetésektől! Mindezt természetesen NEM fordíthatjuk le úgy, hogy a paleo (vagy bármely más) étrend nem egészséges. Pusztán annyit szűrhetünk le az adatokból, hogy amennyiben a paleo étrend egészségesnek nevezhető (ennek megvitatása vagy megítélése messze nem célja az áttekintő közleménynek, ahogy nekem sem, ráadásul elfogultnak is nevezhetnének, lévén, hogy 2 éve paleo étrend szerint étkezem:)), ennek valószínűleg nem az az oka, hogy erősen korlátozza a szénhidrátfogyasztást. Más okok állnak a háttérben, például az, hogy a paleo étrend természetes élelmiszereken és egészséges ételkészítési eljárásokon alapul, korlátozza a mesterséges adalékokkal dúsított, iparilag előállított élelmiszerek, illetve a magas glikémiás indexű, finomított ételek fogyasztását. A kutatás alapján nagyon is elképzelhető, hogy mindazon étrendek, amelyek megfelelnek ezeknek a kritériumoknak, egyformán pozitív hatást gyakorolnak az egészségünkre, majdhogynem függetlenül attól, milyen arányban tartalmazzák az egyes makrotápanyagokat.
   
   
5. Végezetül érdemes az eddigieknél jóval nagyobb hangsúlyt fektetni annak vizsgálatára, hogy a hagyományos életmód milyen más elemei járulhatnak még hozzá a természetközeli népek legendás egészségéhez. A szoros barátságok és családi kapcsolatok, a nagyobb társadalmi és gazdasági egyenlőség, a rengeteg szabadban töltött idő – hogy csupán néhány tényezőt említsünk, amely egyértelműen igaz a vadászó-gyűjtögető népekre, ám jellemzően hiányzik a modern ember életéből. És ez a hiány bizony krónikus szociális stresszhez, ezáltal különféle életmód eredetű betegségekhez vezethet (36). Ha tehát szeretnénk megérteni a modern betegségek evolúciós eredetét, a szerzők szerint, az eddiginél jóval holisztikusabb szemlélettel kell közelítenünk az életmód kérdésköréhez. Nem elegendő pusztán a táplálkozást és a fizikai aktivitás szintjét és minőségét vizsgálni, mert önmagukban nem (feltétlenül) adnak választ minden kérdésre.

Összefoglalva tehát:

• Az elhízás és a különféle krónikus betegségek kulcsa jelenlegi tudásunk alapján valószínűleg az alábbiakban rejlik:
  • testmozgás: jóval több (minimum napi 1-2 órányi, ideális esetben még több), jellemzően alacsony intenzitású, de mindenképp változatos testmozgás
  • táplálkozás: a makrotápanyagok arányának szigorú megszabása, illetve az alacsonyabb kalóriatartalmú ételek előtérbe helyezése helyett inkább az ételek minőségének javítása (ez elsősorban társadalmi feladat), illetve a minőségi (értsd minél természetesebb) élelmiszerek preferálása (ez viszont az egyén felelőssége)
  • egyéb tényezők: és végül a krónikus szociális stressz csökkentése társadalmi és egyéni szinten egyaránt

Feövenyessy Krisztina
A Feövenyessy Medical Fitness Akadémia vezetője

1. Pontzer H, Wood BM, Raichler DA. Hunter-gatherers as models in public health. Obes Rev . 2018 Dec;19
2. Gurven M, Kaplan H. Longevity among hunter-gatherers: a cross-cultural examination. Pop Dem Rev 2007; 33: 321– 365.
3. Kaplan H, Hill K, Lancaster J, Hurtado AM. A theory of human life history: diet, intelligence, and longevity. Evol Anthropol 2000; 9: 156– 184.
4. Leonard WR, Robertson ML. Comparative primate energetics and hominid evolution. Am J Phys Anthropol 1997; 102: 265– 281.
5. Bassett DR, Schneider PL, Huntington GE. Physical activity in an Old Order Amish community. Med Sci Sports Exerc 2004; 36: 79– 85.
6. Marlowe FW. Hunter-gatherers and human evolution. Evol Anthropol 2005; 14: 54– 67.
7. Pontzer H, Raichlen DA, Wood BM et al. Energy expenditure and activity among Hadza hunter-gatherers. Am J Hum Biol 2015; 27: 628– 637.
8. Gurven M, Kaplan H. Longevity among hunter-gatherers: a cross-cultural examination. Pop Dem Rev 2007; 33: 321– 365.
9. van der Velde JH, Savelberg HH, Schaper NC, Koster A. Moderate activity and fitness, not sedentary time, are independently associated with cardio-metabolic risk in U.S. adults aged 18-49. Int J Environ Res Public Health 2014; 12: 2330– 2343.
10.  Gurven M, Jaeggi AV, Kaplan H, Cummings D. Physical activity and modernization among Bolivian Amerindians. PLoS One 2013; 8: e55679.
11. Raichlen DA, Pontzer H, Harris JA et al. Physical activity patterns and biomarkers of cardiovascular disease risk in hunter-gatherers. Am J Hum Biol 2017; 29: e22919.
12. Yetish G, Kaplan H, Gurven M et al. Natural sleep and its seasonal variations in three pre-industrial societies. Curr Biol 2015; 25: 2862– 2868.
13. Ebersole KE, Dugas LR, Durazo-Arvizut RA et al. Energy expenditure and adiposity in Nigerian and African-American women. Obesity (Silver Spring) 2008; 16: 2148– 2154.
14.  Pontzer H. Constrained total energy expenditure and the evolutionary biology of energy balance. Exerc Sport Sci Rev 2015; 43: 110– 116.
15. Murdock GP. Ethnographic Atlas. Univ. Pittsburgh Press: Pittsburgh, 1967.
16.  Eaton SB, Konner M, Shostak M. Stone agers in the fast lane: chronic degenerative diseases in evolutionary perspective. Am J Med 1988; 84: 739– 749.
17. Eaton SB, Konner M. Paleolithic nutrition. A consideration of its nature and current implications. N Engl J Med 1985; 312: 283– 289.
18. Cordain L, Eaton SB, Sebastian A et al. Origins and evolution of the Western diet: health implications for the 21st century. Am J Clin Nutr 2005; 81: 341– 354.
19. Cordain L. The Paleo Diet. John Wiley & Sons: Hoboken, NJ, 2002.
20. Marlowe FW, Berbesque JC, Wood B, Crittenden A, Porter C, Mabulla A. Honey, Hadza, hunter-gatherers, and human evolution. J Hum Evol 2014; 71: 119– 128.
21. Marlowe FW, Berbesque JC. Tubers as fallback foods and their impact on Hadza hunter-gatherers. Am J Phys Anthropol 2009; 140: 751– 758.
22. Wood B, Pontzer H, Raichlen D, Marlowe F. Mutualism and manipulation in Hadza-honeyguide interactions. Evol Hum Behav 2014; 35: 540– 546.
23.  Kaplan H, Hill K, Lancaster J, Hurtado AM. A theory of human life history: diet, intelligence, and longevity. Evol Anthropol 2000; 9: 156– 184.
24. Cordain L, Eaton SB, Sebastian A et al. Origins and evolution of the Western diet: health implications for the 21st century. Am J Clin Nutr 2005; 81: 341– 354.
25. Marlowe FW, Berbesque JC. Tubers as fallback foods and their impact on Hadza hunter-gatherers. Am J Phys Anthropol 2009; 140: 751– 758.
26. Murray SS, Schoeninger MJ, Bunn HT, Pickering TR, Marlett JA. Nutritional composition of some wild plant foods and honey used by Hadza foragers of Tanzania. J Food Compos Anal 2001; 14: 3– 13.
27. Schoeninger MJ, Bunn HT, Murray SS, Marlett JA. Composition of tubers used by Hadza foragers of Tanzania. J Food Compos Anal 2001; 14: 15– 25.
28. Prentice A, Jebb S. Energy intake/physical activity interactions in the homeostasis of body weight regulation. Nutr Rev 2004; 62: S98– S104.
29. Simmen B, Pasquet P, Masi S, Koppert GJA, Wells JCK, Hladik CM. Primate energy input and the evolutionary transition to energy-dense diets in humans. Proc Biol Sci 2017; 284: 20170577.
30. Karl JP, Roberts SB. Energy density, energy intake, and body weight regulation in adults. Adv Nutr 2014; 5: 835– 850.
31. Walker R, Gurven M, Hill K et al. Growth rates and life histories in twenty-two small-scale societies. Am J Hum Biol 2006; 18: 295– 311.
32.  Gurven MD, Trumble BC, Stieglitz J et al. High resting metabolic rate among Amazonian forager-horticulturalists experiencing high pathogen burden. Am J Phys Anthropol 2016; 161: 414– 425.
33. Liebert MA, Snodgrass JJ, Madimenos FC, Cepon TJ, Blackwell AD, Sugiyama LS. Implications of market integration for cardiovascular and metabolic health among an indigenous Amazonian Ecuadorian population. Ann Hum Biol 2013; 40: 228– 242.
34. Kaplan H, Thompson RC, Trumble BC et al. Coronary atherosclerosis in indigenous South American Tsimane: a cross-sectional cohort study. Lancet 2017; 389: 1730– 1739.
35. DiFeliceantonio AG, Coppin G, Rigoux L et al. Supra-additive effects of combining fat and carbohydrate on food reward. Cell Metab 2018; 28: 33– 44 e3.
36. Scott KA, Melhorn SJ, Sakai RR. Effects of chronic social stress on obesity. Curr Obes Rep 2012; 1: 16– 25.