Menu
Cart

Hogyan kell tape-es fejjel gondolkozni? Nézzük meg egy példán, a térdízület elülső stabilitását támogató ragasztáson keresztül

Hosszú évek óta tanítom a kinesiology taping technikát, és jellemzően az jelenti számomra a legnagyobb kihívást, hogy megértessem a hallgatókkal: nem az a cél, hogy képessé váljunk ügyesen felragasztani azt a 30-40 különféle applikációt, amit az alap- és haladó képzésen veszünk, hanem az, hogy ezeken keresztül megtanuljunk tape-es szemmel látni és tape-es fejjel gondolkozni. Nem hiszek a szigorú protokollokban (így a szigorú protokollokat követő ragasztásokban sem), hisz nem létezik két egyforma páciens. Még ha ugyanaz is a panasz, a kialakulását okozó tényezők kombinációja minden egyén esetében más és más. Márpedig terápiát (így a tape-elést is) testre szabni csakis akkor tudunk, ha egészen pontosan értjük, mit miért teszünk. A képzésen tanult sablon ragasztáskombinációk tehát elsősorban arra valóak, hogy ezeken keresztül tanuljuk meg a know-howt és sajátítsuk el a gondolkodásmódot annak érdekében, hogy képessé váljunk a későbbiekben személyre szabni az egyes ragasztásokat/ragasztáskombinációkat.

Nézzük tehát lépésről-lépésre, hogyan gondolkozunk akkor, amikor megtervezünk egy ragasztást! Példának az elülső keresztszalag érintettség (szakadás, részleges szakadás, instabilitás) esetén a térdízület elülső stabilitásának tape-pel történő támogatását hoztam, mert néhány nappal ezelőtt ezzel kapcsolatban érkezett egy kisebb vitát kavaró kérdés a facebook szakmai csoportban.

Az elülső keresztszalag (ACL) a térdízületben ízesülő két csontot (combcsont és sípcsont), pontosabban a combcsont hátulsó részét és a sípcsont elülső részét köti össze, és ahogy a képen is látható, a lefutásából (fentről lefelé és hátulról előrefelé) következik, hogy a két csont egymáson való szagittális (nyílirányú) elcsúszását akadályozza, azaz megteremti a térd elülső stabilitását (magyarul: az elülső keresztszalag miatt a sípcsont nem tud előrefelé csúszni a combcsonthoz képest). Az ízület oldalirányú stabilitását pedig az oldalsó szalagok biztosítják.

Ha tehát a szalag sérül (részlegesen vagy teljesen elszakad, esetleg egy trauma következtében túlnyúlik), a térdízület instabillá válik, hisz a sípcsont képes lesz arra, hogy a combcsonthoz viszonyítva előrefelé mozduljon. Ilyenkor az a célunk a tape-pel, hogy megteremtsük (vagy erősítsük) a térdízület elülső stabilitását, tehát valahogy pótoljuk vagy támogassuk az ACL munkáját.

Az lenne a legegyszerűbb megoldás, ha felragasztanánk egy olyan tape-et, amely egy az egyben követi az ACL lefutását, ahogy ezt az oldalsó térdszalagokkal szoktuk tenni. Az elülső keresztszalag esetén azonban több problémával is szembesülünk:

  1. Az oldalszalagokkal ellentétben a keresztszalag az ízületen belül halad. Értelemszerűen az ízületen belülre nem tudunk tape-et ragasztani, tehát képtelenség az ízületen belül a combcsont hátulsó felszínéről a sípcsont elülső felszínére vinni a tape-et. Mi lehet a megoldás? Az, hogy a sípcsont elülső részét és a combcsont hátulsó részét kívülről kötjük össze egymással. Ez a ragasztás valahogy így nézne ki. Fontos, hogy ahol túlmentem a tape-pel az ábrán, az azt jelenti, hogy a tape kanyarodik, tehát a comb hátulsó részére ragasztjuk a végét.

 

  1. Igen ám, de van még egy bibi! Ha megnézed az alábbi képet, láthatod, hogy a két csont találkozása fölött található a térdkalács, tehát ha az ízületen keresztbe ragasztanál egy tape-et, akkor leragasztanád a térdkalácsot is, ami több szempontból sem jó. Egyrészt azért, mert akadályozza a térdkalács szabad mozgását, ami elengedhetetlen a térd hajlítása és nyújtása során. Másrészt azért, mert a mozgékony térdkalács miatt így nem tudnád megfelelően stabilizálni a térdet.

Vajon mi lehet a helyes megoldás? Az, ha úgy kötjük össze kívülről (mert ugye az ízületen belülre nem tudunk ragasztani) a két csontot, hogy ügyesen kikerüljük a térdkalácsot. A térdízület elülső stabilitását biztosító ragasztás tehát helyesen így néz ki. Értelemszerűen itt is kanyarodik a tape, tehát a comb hátulsó részén tapadnak a végei:

Ez az a bizonyos” beletérdelős” ragasztás, amit a tape alap képzésen veszünk. Mozgás (térdhajlítás) közben ragasztjuk fel centrál technikával (egyszerre húzva a tape két végét), így a ragasztás "alkalmazkodik" a páciens egyéni mozgásához, és a későbbiekben nem fogja akadályoznia a térdízület (beleértve a térdkalácsot is) szabad mozgásait.

Többször láttam már az alábbi típusú ragasztást anterior stabilizálásra (ez az a technika egyébként, amelyről a szakmai csoportban egy kolléga kérdezett):

Jól látható, hogy a két csont ízesülése közt vízszintesen fut a tape, és a comb hátulsó részén tapad meg. Három oka is van, hogy nem tartom szerencsésnek a ragasztást:

  1. Közvetlenül a térdkalács alatt fut a tape, szinte bizonyosan akadályozza, de legalábbis befolyásolja a térdkalács mozgását
  2. Nagyon nehéz precízen eltalálni, hogy pontosan az ízületre ragasszunk, ne csússzunk alá vagy fölé (ne felejtsd, hogy kívülről nem látszik jól, hol találkozik a két csont)
  3. Nagyságrendekkel kisebb stabilitást ad, mint a „beletérdelős” ragasztás

Jelenlegi tudásom alapján tehát nincs olyan kinesio-tape ragasztás, amely hatékonyabb lenne az ACL munkájának támogatására, azaz a térdízület elülső stabilitásának megteremtésére, mint a „beletérdelős”.  Értelemszerűen a térd elülső stabilitását biztosító ragasztás kiegészíthető a páciens panaszai, illetve a panaszok kialakulásának hátterében megbúvó okok ismeretében egyéb ragasztásokkal, például az oldalszalagok munkájának támogatásával, azaz a térd oldalsó stabilitásának megteremtésével.

Bízom abban, hogy ezzel a kis szösszenettel sikerült átadnom némi infót azzal kapcsolatban, hogyan szoktunk gondolkodni (de leginkább azzal kapcsolatban, hogy mennyire MUSZÁJ GONDOLKODNI!!!!) akkor, amikor valamilyen terápiát alkalmazunk. Ha csupán bemagolod az egyes technikákat, de a mögöttes mechanizmusokat nem érted kristálytisztán, nem leszel képes adaptálni, azaz testre szabni a kezelést.  Márpedig a gyógyítás lényege épp annak személyre szabottsága, tehát az, hogy mindig a lehető leghatékonyabb kezelést állítjuk össze a páciens számára. Nem véletlen, hogy rengeteget magyarázok a képzéseken. Hiszem és vallom, hogy a magolás értelmetlen, tanulni és gyógyítani csakis gondolkozva és értelmezve (lenne) szabad.

Feövenyessy Krisztina
a Feövenyessy Meidical Fitness Akadémia vezetője

Bejelentkezés vagy Regisztráció

 

 

Weboldalunk az oldal működése és a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket használ (cookie), ahogy minden korszerű weboldal. Itt engedélyezheti vagy letilthatja a sütik használatát. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a sütik tiltásával bizonyos funkciók nem vagy nem megfelelően fognak működni!