 |
Feövenyessy Krisztina A Feövenyessy Medical Fitness Akadémia vezetője |
A hagyományos megközelítés szerint az ízületi mozgásterjedelem csökkenését az izomrövidülések okozzák, így a mozgékonyság megőrzésének vagy javításának legfőbb, sőt, sokak szerint egyetlen hatékony eszköze az izomnyújtás, azaz a stretching. Nos, az utóbbi évek kutatási eredményei bizony igencsak ellentmondanak ennek a népszerű és igen elterjedt elméletnek.
Az egyes mozgások (állás, ülés, járás, futás, biciklizés stb.) elsajátítása során agyunk és izmaink közt folyamatos kétirányú kommunikáció zajlik. Szerencsére ezt a csatornát nem kell minden esetben használnunk, amikor mozgásokat végzünk (képzeljük el, milyen fárasztó lenne, ha viszkető orrunk megvakarásának mozdulatán gondolkoznunk kellene). Képesek vagyunk ugyanis arra, hogy a különféle gyakran használt mozgásmintákat eltároljuk, és automatikusan, a mozgás tudatosodása (azaz gondolkozás) nélkül hajtsuk végre. Paul Chek, a Chek Institute megalapítója szerint miután a mozgásminták nem az agyban, hanem a gerincagyban (gerincvelő) tárolódnak, máris érthetővé válik a jelenség, hogy (állítólag) szegény lefejezett csirke egy rövid ideig még vígan szaladgál a kertben¹.
Gyengébb idegzetű olvasóim kedvéért eltekintek a lefejezett csirkét ábrázoló kép közzétételétől
A RICE (rest, icing, compression and elevation, azaz pihenés, jegelés, kompresszió és megemelés) szóösszetételt a 70-es években alkotta meg dr. Gabe Mirkin, és a módszertant azóta is előszeretettel alkalmazzák a különféle sport- és egyéb sérülések kezelése során világszerte. Ugyanakkor egyre gyakrabban bukkanhatunk olyan cikkekre, videókra, sőt, tudományos kutatásokra, amelyek erősen megkérdőjelezik a protokoll hatékonyságát. Meglepő módon néhány évvel ezelőtt maga Mirkin is felülbírálta saját álláspontját egy nagy port kavaró írásában¹. Vajon mi az igazság? Segít a jegelés, vagy inkább ártalmas? Pihentessük vagy mozgassuk? Egységes tudományos álláspont híján sajnos kénytelenek vagyunk a saját megérzéseinkre hallgatni. Íme, néhány szempont, amit érdemes figyelembe venni a döntés meghozatalakor.
A helyes testtartás elsajátítása elengedhetetlen része a krónikus mozgásszervi problémák megelőzésének és/vagy hatékony kezelésének. Ugyanakkor mindennapos jelenség, hogy amint a terapeuta „beállítja” a megfelelő testtartást, a páciens panaszkodik, mennyire kényelmetlen megtartani azt. Ez az a pont, ahol sajnos sokan feladják ("ez nekem nem megy"), holott a helyes testtartás elsajátítása nem egyetlen pillanat gyümölcse, hanem kitartó munka eredménye. Voltaképpen semmiben nem különbözik az izomfejlesztéstől, vagy akár a hajlékonyság fokozásától, úgy is fogalmazhatnék, hogy a testtartás javítása a testépítés egy speciális formája. Ugyanúgy hosszú időbe telik, sőt, némi erőfeszítést is igényel, hisz nem csupán a testtudatot kell javítani, de a már megbomlott izomegyensúlyt is helyre kell állítani, ellenkező esetben a páciens nem lesz képes arra, hogy fenntartsa az „új” egyensúlyi helyzetet.
Van egy csodás facebook-os szakmai csoportunk, amelyben a nálunk végzett terapeuták osztják meg egymással tapasztalataikat, kérdeznek és válaszolnak, röhögnek és panaszkodnak, tanulnak egymástól és tőlünk, oktatóktól (és persze mi is rengeteget tanulunk tőlük😊). Gyakran felmerül egy-egy olyan téma, amely sokakat érinthet, ezek közé tartozik egy mai kérdés is, amelyet az egyik legkedvesebb és leghűségesebb gyógymasszőr hallgatónk tett fel: „Vajon mi okozhatja a jelenséget, hogy a derékfájós páciens a masszázs során remekül érzi magát, majd közvetlenül a kezelés után fokozódik a fájdalom, hogy végül másnapra ismét visszaálljon az eredeti, megszokott fájdalomszint?” Nos, a jelenségnek természetesen számos magyarázata lehet, ezúttal az egyik leggyakoribb okot emelem ki.
