Remek hír, hogy egyre népszerűbbé válik a sport/mozgás/mozgásterápia funkcionális megközelítése, amely arra a nézetre épül, hogy ha az edzőterem a mindennapokban való helytállásra akarja felkészíteni az egyént – mert, hogy az edzőteremnek valójában ez (lenne) a szerepe, nem pedig az, hogy formás popsit gyártsunk – akkor nem érdemes mesterséges, természetellenes, a mindennapokban soha elő nem forduló mozgásokat végeztetni. Ehelyett a való élet valódi kihívásait kell okosan és fantáziadúsan adaptálnunk az edzőtermi körülményekre.
Bár gyakran elhangzik az orvosi rendelőben, hogy „Mari néni, tessék mozogni!”, általában hiányzik a logikus és a latin nyelv ismerete nélkül is emészthető magyarázat. Márpedig ember nincs, aki elhinné, hogy a mozgásszervi fájdalmaira nem a pihentetés, hanem a mozgás jelenti a megoldást, ha nem látja át kristálytisztán, hogyan és miért segít a panaszain. Íme a magyarázat, és nem csak a legtöbb mozgásszervi fájdalom okára, de arra is, miért a mozgás az egyetlen hatékony fegyver.
A képzéseken gyakran szoktam a mozgásokkal/mozgásmintákkal, illetve azok korrekciójával kapcsolatban példaként említeni azt a jelenséget, amikor lelépve a járdáról tapasztaljuk, hogy a szegély bizony magasabb, mint amire számítottunk. Ilyenkor igyekszünk adaptálódni, azaz kiigazítani a mozgást. Minél rugalmasabb a testünk és minél hatékonyabban működik a neuromuszkuláris rendszer, annál sikeresebb az utólagos korrekció. Jó esetben kecsesen adaptálódunk, rosszabb esetben elvágódunk, mint egy krumplis zsák. A kiigazítás eredménye nagy mértékben múlik a komparátor rendszer működésének hatékonyságán. De mi is az a komparátor rendszer?
