Az elmúlt években kinyílt a tudományos világ, ma már néhány kattintással hozzáférünk kutatásokhoz, konferenciák anyagaihoz, szakmai adatbázisokhoz. Ez óriási előrelépés mindannyiunk számára. Erős fegyver a kezünkben, hisz könnyebb leleplezni az áltudományt, tisztábban látni a módszerek mögötti mechanizmusokat, és tudatosabban, magabiztosabban dolgozni.
Sűrűn találkozunk a kijelentéssel, hogy a stressz jelentősen hozzájárul a mozgásszervi problémákhoz, azaz a derék-, nyak-, csípő- térdpanaszokhoz, sőt, az emésztési zavarokhoz, vagy az immunrendszer és a hormonális rendszer működésének felborulásához is. Hisszük is, meg nem is, mert ugyan sok neves szakember megerősíti, mégis, valahogy olyan megfoghatatlan az egész. Nos, abszolút nem megfoghatatlan. Inkább az a gond, hogy a szakembereknek nincs idejük arra, hogy elmagyarázzák. Én viszont fontosnak érzem, hogy a páciensem pontosan értse, mi is történik a testében, úgyhogy szakítok időt a magyarázatra: nézzük, miért és hogyan okoz a stressz önmagában is komoly mozgásszervi, és/vagy szervezetszintű zavarokat!
Az őssejt egy alapsejt, amely képes osztódni és valamilyen speciális sejtté alakulni (pl. izomsejtté, idegsejtté, májsejtté vagy bőrsejtté). Az a szövet, amely kellő mennyiségben és minőségben tartalmaz őssejtet, sérülést követően képes lehet a teljes regenerációra. Ilyen például a bőr vagy a máj. Azok a szövetek, amelyek kevesebb őssejtet tartalmaznak vagy szinte egyáltalán nem tartalmaznak őssejtet, sérülés esetén heggel regenerálódnak. A hegszövet azonban sosem olyan jó minőségű, mint az eredeti szövet.
Gyakori (de még mennyire gyakori!) probléma az indokolatlan gyógyszeres gyulladáscsökkentés, ami nem csak a regenerálódott szövet minőségét rombolhatja, de számos egyéb kárt is okozhat. Első körben tisztázzuk: GYULLADÁS = GYÓGYULÁS. A gyulladás nem valami szörnyűséges katasztrófa. A mozgásszervi sérülések regenerálódását, pontosabban a gyógyulás első szakaszát nevezzük gyulladásnak, és nem csökkenteni vagy elfojtani kell, hanem biztosítani zavartalan, hatékony, a lehető legjobb minőségű lezajlását.
Az eddigiekből tudjuk, hogy jelenleg azért nem teljes a gyógyulás az inak és szalagok sérülését követően, mert a szervezet magától nem képes visszaépíteni az ín eredeti szerkezetét, és ezt a ma rendelkezésre álló terápiák sem tudják megtenni. Értelemszerűen az orvostudomány távlati célja az, hogy a regeneráció teljeskörű legyen, azaz a gyengébb minőségű hegszövet helyett gyógyulás során az eredeti ínszövet álljon helyre. Ahhoz, hogy megértsük, milyen kihívásoknak kell megfelelnie egy olyan terápiás protokollnak, amely alkalmas arra, hogy biztosítsa a teljes regenerációt, ismétlésképp tekintsük át, mik a fő nehézségek!
