Egy, a Musculoskeletal Science & Practice-ben publikált dán kutatás eredményei szerint a testtartás javítása és az ergonomikus munkavégzés a nyak és a vállöv izmainak erősítésével kombinálva jelentősen csökkentheti a tenziós jellegű fejfájások gyakoriságát, hosszát és intenzitását is.
Köztudott, hogy a nyújtás fő célja a hajlékonyság megteremtése és megtartása, az ízületek mozgástartományának növelése, az izomkontroll javítása, illetve a mozgásszegény életmódból és/vagy az idősödésből fakadó immobilizáció káros hatásainak kivédése. Gondolná-e ugyanakkor, hogy a stretching kiadós (ugyanakkor kímélő) kardio-edzésként is funkcionálhat?
„Nem ér semmit. Hülyeség. Placebo.” – minősített tömören és velősen egy kolléga a napokban a FB-on egy közismert terápiát. Erről persze azonnal eszembe jutott (persze csak miután jól kibosszankodtam magam a Dunning-Kruger-hatás újabb ékes példáján), hogy ideje kicsit körüljárni a témát. Nap mint nap tapasztalom ugyanis, hogy nem csak az utca embere, de a szakemberek (gyakran én is) hajlamosak egyenlőségjelet tenni a ’placebo’ és a ’nem ér semmit’ kijelentések közé. És bizony nagyon, de nagyon rosszul teszik😊.
Számos kutatás mutatja, hogy a krónikus derékfájdalom gyakran jár együtt izomerő vesztéssel (1-3), a mozgások sebességének csökkenésével (3-6), az állóképesség romlásával (7-11), a normál izomaktiválódási minták, bekapcsolódási sorrendek megváltozásával (12-22), illetve a stabilitás csökkenésével (16,19,23-25). De vajon kijelenthetjük-e a kutatások alapján, hogy az izomerővesztés, a mozgás lassulása, az állóképesség romlása, a bekapcsolási sorrend megváltozása vagy a stabilitás csökkenése OKOZZA a krónikus derékfájdalmat?
Röviden: nem, pontosabban nem feltétlenül. Hosszabban: lásd alább.
Milyen kérdésekre kapsz választ?
Kezdjük az alapoktól😊!
