Egy kedves kolléga feltett tegnap egy kérdést a Balance Akadémia zárt szakmai facebook csoportjában, amelyre választ ígértem. Miután úgy gondolom, hogy a téma sokakat érint/érdekel, és nem mindenki tagja a csoportnak (egyébként örömmel vesszük a csatlakozást), nyilvánosan felelem meg. A kérdés így szólt: "Miért nem csinálunk felülést? És mit ajánlanál helyette?"
Ígéretemhez híven folytatom az általános jellegű szakmai kérdések megválaszolását. A mai téma a következő: hogy néz ki a helyes fekvőtámasz, és milyen légzéstechnikát célszerű alkalmazni? Nos, a Gerinctréner és a Sportrehabilitációs tréner képzésen atomjaira bontjuk a különféle sportmozgásokat, köztük a fekvőtámaszt is, íme egy rövid összefoglaló az ott elhangzó tudásanyagból.
Ha valaha sérültél már – legyen szó akár izom-, ín- vagy szalagszakadásról, zúzódásról, húzódásról, ficamról vagy akut derékfájdalomról (lumbágó) – nagy valószínűséggel a saját bőrödön is tapasztaltad, hogy a klinikai gyakorlat szerint jellemzően pihentetést írnak elő a szakemberek. A lágyszövetek (izmok, ínak, szalagok stb.) sérüléseinek kezelésében a pihentetés mind a mai napig általánosan elfogadott protokoll annak ellenére, hogy a tudományos bizonyítékok egyáltalán nem igazolják a hatékonyságát.
Az utóbbi években már-már divattá vált a körteképű izmot okolni a nem gerinc-eredetű, csípő-tájéki, az ágyéki gerincbe vagy az alsó végtagba sugárzó fájdalomért, érzéskiesésért és különféle egyéb gyöki tünetekért. Ugyanakkor melyikünk ne tapasztalta volna a rehabilitáció során, hogy bár minden jel piriformis-szindrómára utal, a piriformis tesztek mégis egyöntetűen negatívak, a kezelés pedig gyakorlatilag szinte semmilyen eredményre nem vezet!? Hogy a jövőben ne álljunk értetlenül a jelenség előtt, ismerkedjünk meg a mély gluteális szindrómával!
a piriformis-szindróma
Az emberi gerincet úgy alkották meg, hogy képes legyen könnyedén és erőfeszítésmentesen, rugalmasan reagálni az élet kihívásaira, azaz szabadon hajolni minden létező irányba. Nem véletlen, hisz mindennapi feladataink hatékony elvégzéséhez szükségünk van a háromdimenziós mozgásokra. A gerinc káprázatos szerkezet, a lumbális szakasz például döbbenetes mértékű, akár 1000 N nagyságú kompressziós erő viselésére is képes (1). Mindezt a mérnöki zsenialitás (bárki is volt a „tervezőnk”) teszi lehetővé: a gerinc képes arra, hogy harmonikusan oszlassa el az erőhatásokat az egyes csontos elemek (csigolyák) és lágyrészek (izmok, kötőszövetek) között, így egyetlen szegmentum sem terhelődik túl sem állás, sem mozgás közben.
