Gyakran hangoztatom, hogy sérülés/betegség esetén - ha a modern fizioterápiás alapelveket követjük - a rehabilitációt a lehető leghamarabb meg kell kezdenünk, az immobilizáció ugyanis súlyos következményekkel jár. Nos, igen érdekes kutatásra bukkantam, amely ékesen bizonyítja, hogy még a rövid ideig tartó inaktivitás is drámai mértékű izomerő (és izomtömeg) csökkenéshez vezet.
A hagyományos megközelítés szerint az ízületi mozgásterjedelem csökkenését az izomrövidülések okozzák, így a mozgékonyság megőrzésének vagy javításának legfőbb, sőt, sokak szerint egyetlen hatékony eszköze az izomnyújtás, azaz a stretching. Nos, az utóbbi évek kutatási eredményei bizony igencsak ellentmondanak ennek a népszerű és igen elterjedt elméletnek.
A RICE (rest, icing, compression and elevation, azaz pihenés, jegelés, kompresszió és megemelés) szóösszetételt a 70-es években alkotta meg dr. Gabe Mirkin, és a módszertant azóta is előszeretettel alkalmazzák a különféle sport- és egyéb sérülések kezelése során világszerte. Ugyanakkor egyre gyakrabban bukkanhatunk olyan cikkekre, videókra, sőt, tudományos kutatásokra, amelyek erősen megkérdőjelezik a protokoll hatékonyságát. Meglepő módon néhány évvel ezelőtt maga Mirkin is felülbírálta saját álláspontját egy nagy port kavaró írásában¹. Vajon mi az igazság? Segít a jegelés, vagy inkább ártalmas? Pihentessük vagy mozgassuk? Egységes tudományos álláspont híján sajnos kénytelenek vagyunk a saját megérzéseinkre hallgatni. Íme, néhány szempont, amit érdemes figyelembe venni a döntés meghozatalakor.
Az egyes mozgások (állás, ülés, járás, futás, biciklizés stb.) elsajátítása során agyunk és izmaink közt folyamatos kétirányú kommunikáció zajlik. Szerencsére ezt a csatornát nem kell minden esetben használnunk, amikor mozgásokat végzünk (képzeljük el, milyen fárasztó lenne, ha viszkető orrunk megvakarásának mozdulatán gondolkoznunk kellene). Képesek vagyunk ugyanis arra, hogy a különféle gyakran használt mozgásmintákat eltároljuk, és automatikusan, a mozgás tudatosodása (azaz gondolkozás) nélkül hajtsuk végre. Paul Chek, a Chek Institute megalapítója szerint miután a mozgásminták nem az agyban, hanem a gerincagyban (gerincvelő) tárolódnak, máris érthetővé válik a jelenség, hogy (állítólag) szegény lefejezett csirke egy rövid ideig még vígan szaladgál a kertben¹.
Gyengébb idegzetű olvasóim kedvéért eltekintek a lefejezett csirkét ábrázoló kép közzétételétől
A sérülések (szalag-vagy izomszakadások, csonttörések stb.) jó részénél elengedhetetlen a hosszas pihentetés, az immobilizáció, azaz a mozgás hiánya ugyanakkor drámai következményekkel jár. A kutatások szerint a nem használt izom naponta akár 1,5 százalékot is veszíthet erejéből, azaz egyetlen hónap alatt a felére csökkenhet az izomerő. Talán nem szükséges hangsúlyoznom, mindez milyen komoly hátrányt jelent a sportolók számára, de az „átlagember” életét is megkeserítik az immobilizáció szövődményei, az elsorvadt izmok, a letapadások illetve a beszűkült mozgástartomány. Vajon megoldható-e, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon, azaz megőrizhetjük-e az izomerőt akkor is, ha jó néhány hetes kényszerpihenőt kell tartanunk, például egy begipszelt végtag miatt? Nos, úgy tűnik, szerencsére igen, mégpedig igen frappáns módon.
