 |
Feövenyessy Krisztina A Feövenyessy Medical Fitness Akadémia vezetője |
Menu
Cart
Az emberi gerincet úgy alkották meg, hogy képes legyen könnyedén és erőfeszítésmentesen, rugalmasan reagálni az élet kihívásaira, azaz szabadon hajolni minden létező irányba. Nem véletlen, hisz mindennapi feladataink hatékony elvégzéséhez szükségünk van a háromdimenziós mozgásokra. A gerinc káprázatos szerkezet, a lumbális szakasz például döbbenetes mértékű, akár 1000 N nagyságú kompressziós erő viselésére is képes (1). Mindezt a mérnöki zsenialitás (bárki is volt a „tervezőnk”) teszi lehetővé: a gerinc képes arra, hogy harmonikusan oszlassa el az erőhatásokat az egyes csontos elemek (csigolyák) és lágyrészek (izmok, kötőszövetek) között, így egyetlen szegmentum sem terhelődik túl sem állás, sem mozgás közben.
Az izomegyensúly megbomlások kapcsán általában mindenki számára egyértelmű és érthető, hogy az izom, amit a fiziológiásnál kevésbé terhelünk, gyengülni fog. Ugyanakkor sokszor felmerül a kérdés, hogy vajon miért veszít az erejéből az az izom is, amelyik túldolgozik, hisz a sok munkától pont, hogy erősödnie kellene. Gondoltam, egy hétfő délutáni rövid szösszenetben megválaszolom a kérdést.
Gyakori jelenség (különösen a XXI. századi inaktív, ülő életmód mellett), hogy a testünkben itt-ott (pontosabban mindenhol, de ez már egy másik kérdés😊) megbomlik az izomegyensúly (pontosabban myofasciális egyensúly). Az egyik legismertebb izomegyensúly megbomlás az ún. felső kereszt szindróma, így ezen a példán keresztül mutatom be a jelenséget.
felső keresztezett szindróma
Ha megkérdezel valakit – legyen akár szakember, akár az utca embere – mi is az az ideális testtartás, általában azt a választ kapod, hogy „hátra húzott váll, behúzott áll, has és fenék”, s a szakemberek még azzal is kiegészítik fentieket, hogy „a test kiegyensúlyozása egy képzeletbeli egyenes vonal (súlyvonal) mentén”. Nagy kérdés azonban, hogy vajon valóban ez-e a helyes testtartás. Nos, a modern szakmai szemlélet szerint pont, hogy nem😊.
De akár feltehetném a kérdést úgy is, hogy miért nem múlik el a teniszkönyök a lágylézertől, a térdízületi porckopás a porcépítő szerektől vagy a porckorongsérv a műtéttől. A séma ugyanis mindhárom esetben ugyanaz. Miután azonban a térdízületi porckopást már részletesen kitárgyaltam e videóban, a gerincproblémákat pedig a „Gerinctitkok” c. könyvemben, ezúttal a sarkantyú példáján mutatom be a jelenséget, amit már szinte minden létező oldalról körbejártam: csodaterápia ide vagy oda, életmód eredetű betegségek esetében csakis az életmód megváltoztatása vezethet tartós pozitív eredményre.
Ezúttal egy saját történettel kezdem. Közel 20 évvel ezelőtt még irodai munkát végeztem (akkoriban sajtószóvivő voltam), és az ülőmunkával együtt járó kínzó nyakfájdalmammal felkerestem egy igen jónevű gyógytornászt, aki hétről-hétre változatos gyakorlatsorokkal gyötört. A kezelések után néhány napig szinte tünetmentes voltam, ám a fájdalom újra és újra visszatért. Több hónapnyi közös munka után a leghalványabb fogalmam sem volt arról, vajon miért is fáj a nyakam, és mit kellene tennem a heti egy gyógytorna mellett azért, hogy ne szenvedjek tovább. Ha kérdeztem – és bizony gondolkodó ember lévén folyamatosan kérdeztem – rövid és kelletlen válaszokat kaptam. Néhány hónap után abbahagytam a tornát, mert úgy éreztem, nem vezet sehová. Ezután évekig abban a hitben éltem, hogy a gyógytorna hülyeség. Ma már tudom, hogy aminek részese voltam, nem volt igazi gyógytorna – legalábbis az én mércém szerint – még akkor sem, ha az egyik legnevesebb szakemberhez jártam. A gyógytorna célja ugyanis a gyógyítás, s ez csakis a tudás átadása révén valósulhat meg, nem pedig az, hogy egy életre (de legalábbis minél hosszabb időre) magunkhoz kössük a pácienst.
19. oldal / 33