 |
Feövenyessy Krisztina A Feövenyessy Medical Fitness Akadémia vezetője |
Menu
Cart
Eyal Lederman: A manuál- és mozgásterápiás világ poszturális-strukturális-biomechanikai modelljének krízise a derékfájdalom példáján keresztül
Lederman professzor az én saját, külön bejáratú esthajnalcsillagom. Fényesen ragyog és mutatja az utat abban a hatalmas dzsungelben, amely szinte áthatolhatatlanul veszi körbe a mozgásszervi rehabilitáció tisztását. Örök kételkedő, a kristálytiszta logika, az emberség, a józan ész és a tudományos gondolkodás magával ragadó ötvözője, akit egy pillanatra sem vakít el az olcsó hírnév. Egy-két évvel ezelőtt már lefordítottam korszakalkotó elemzését, a Core stabilitás mítoszát, sőt, készítettem vele egy exkluzív, igazi dogmagyilkos interjút is (ingyenesen elérhető online tananyag). Most ismét engedélyt kértem és kaptam az egyik összefoglaló tanulmányának magyarra fordítására. Nem könnyű olvasmány – az igazán értékes munkák sosem azok – de érdemes átrágni Magad rajta. Talán könnyebb részletekben haladni, mondjuk fejezetenként. Mindössze egyetlen dolgot kérek Tőled. Nyisd meg az elméd és fogadd be az információt akkor is, ha nem könnyű, hisz ellentmond mindannak, amiben eddig hittél! Nincsenek elvárások, nem kell egyetértened minden szóval, épp elég, ha elgondolkodtat. Ne feledd, a tudomány fejlődik, változik, így nekünk szakembereknek is fejlődnünk, változnunk kell! Még akkor is, ha a fejlődés azzal jár, hogy rá kell döbbennünk, mennyire kicsinyke is a tudásunk és mennyire távol vagyunk a mindenhatóságtól.
Számos kutatás mutatja, hogy a krónikus derékfájdalom gyakran jár együtt izomerő vesztéssel (1-3), a mozgások sebességének csökkenésével (3-6), az állóképesség romlásával (7-11), a normál izomaktiválódási minták, bekapcsolódási sorrendek megváltozásával (12-22), illetve a stabilitás csökkenésével (16,19,23-25). De vajon kijelenthetjük-e a kutatások alapján, hogy az izomerővesztés, a mozgás lassulása, az állóképesség romlása, a bekapcsolási sorrend megváltozása vagy a stabilitás csökkenése OKOZZA a krónikus derékfájdalmat?
Bizonyos testi jellemzőkre (pl. lúdtalp, fokozott vagy kiegyenesedett lordózis, lábhosszkülönbség stb.) amelyeket korábban strukturális deformitásnak tartottunk, ma már egyre inkább fiziológiás, azaz természetes egyéni anatómiai variációként hivatkozunk. A kettő közti különbség azonban nem is annyira a szóhasználat, mint inkább a mögöttes szemléletmód.
Józan paraszti ésszel belegondolva baromi hülye kérdés. Kb. olyan, mintha azt kérdezném, hogy a száj vajon evésre, vagy inkább beszédre szolgál. Mégis, rendre felmerül, mindkét oldalról tudományosnak tűnő magyarázatokkal fűszerezve, hogy melyik hatékonyabb, ha a hasizmokat stabilizátorként, vagy inkább mozgatóként tréningezzük.
Gyakran adok hangot a véleményemnek, hogy az egészségügyben még mindig elsősorban tüneti kezelés folyik, holott, ha nem keressük meg és orvosoljuk azokat az okokat, amelyek az adott mozgásszervi probléma kialakulásához vezettek, a terápia egész egyszerűen nem lehet sikeres, pláne nem hosszú távon. A kiváltó ok megkeresése azonban nem is olyan egyszerű feladat, hiszen általában jó mélyre kell ásni, azaz alaposan ki kell kérdezni és meg kell vizsgálni az egyént, és ritka, hogy egy-egy páciensre ennyi idő és energia jutna. Ráadásul még gondolkozni is kell, méghozzá józan paraszti ésszel, ami nem könnyű😊. De nem csak a kiváltó ok feltérképezése nehézkes, a megoldás sem egyszerűbb. Embert próbáló feladat a terapeuta rendelkezésére álló eszközök segítségével hatékonyan megküzdeni olyan komplex bio-pszicho-szociális tényezőkkel, mint a krónikus stressz, a mozgás teljes hiánya vagy épp ennek ellentéte, a megterhelő, egyoldalú sportolás, márpedig épp ezek vezetnek a mozgásszervi problémák kialakulásához. Jóval egyszerűbb felírni egy pirulát, vagy különféle szofisztikált mozdulatokkal és eszközökkel dolgozni a páciens testén.
1. oldal / 7
Bejelentkezés vagy Regisztráció