 |
Feövenyessy Krisztina A Feövenyessy Medical Fitness Akadémia vezetője |
Menu
Cart
Gyakran adok hangot a véleményemnek, hogy az egészségügyben még mindig elsősorban tüneti kezelés folyik, holott, ha nem keressük meg és orvosoljuk azokat az okokat, amelyek az adott mozgásszervi probléma kialakulásához vezettek, a terápia egész egyszerűen nem lehet sikeres, pláne nem hosszú távon. A kiváltó ok megkeresése azonban nem is olyan egyszerű feladat, hiszen általában jó mélyre kell ásni, azaz alaposan ki kell kérdezni és meg kell vizsgálni az egyént, és ritka, hogy egy-egy páciensre ennyi idő és energia jutna. Ráadásul még gondolkozni is kell, méghozzá józan paraszti ésszel, ami nem könnyű😊. De nem csak a kiváltó ok feltérképezése nehézkes, a megoldás sem egyszerűbb. Embert próbáló feladat a terapeuta rendelkezésére álló eszközök segítségével hatékonyan megküzdeni olyan komplex bio-pszicho-szociális tényezőkkel, mint a krónikus stressz, a mozgás teljes hiánya vagy épp ennek ellentéte, a megterhelő, egyoldalú sportolás, márpedig épp ezek vezetnek a mozgásszervi problémák kialakulásához. Jóval egyszerűbb felírni egy pirulát, vagy különféle szofisztikált mozdulatokkal és eszközökkel dolgozni a páciens testén.
Haladó szellemiségű nemzetközi szakmai körökben már jó ideje elfogadott (még akkor is, ha sok kolléga nehezen emészti meg), hogy előrehajolni és egy könnyű tárgyat megemelni korántsem csak neutrális gerinccel szabad. Sőt, épp ellenkezőleg, nagyon nem jó ötlet arra tanítani a pácienst/vendéget, hogy a dereka kiegyenesítésével elmerevítse a gerincét (bővebben és árnyaltabban ebben a cikkemben). Az utóbbi években azonban egyre inkább előtérbe kerül az a kérdés is, hogy vajon mi a helyzet a nehezebb súlyok emelésével. Egyre több neves külföldi szakembertől hallani, hogy biomechanikailag jóval előnyösebb a nehezebb tárgyakat is hajlított gerinccel (azaz flexióban) emelni, mint neutrális, vagy homorú, azaz extenzióban lévő ágyéki gerinccel. Első hallásra bizonyára rendkívül sokkoló, sőt, akár szentségtörésnek is tűnhet a gömbölyű derékkal történő emelés, hisz mióta csak az eszünket tudjuk, épp az ellenkezőjét sulykolják Belénk. Vajon mi az igazság? Hallgassunk-e az új kor hívó szavára, vagy maradjunk inkább a járt úton? Nos, ezt a kérdést jártam körbe az alábbiakban.
Röviden összefoglalva a cikk (pontosabban az idézett kutatás (1)) az alábbiakról szól:
- A kutatások alapján az egészségügyi szakemberek jó részének téves elképzelései vannak a gerinc terhelhetőségével és mozgásainak biztonságosságával kapcsolatban
- az orvosok körében nagyságrendekkel gyakoribbak a tévhitek, mint a gyógytornászok körében, 10-ből 9 orvos hiszi azt, hogy a derékfájós páciens számára az előrehajlás kifejezetten káros
- mindez oda vezet, hogy a szakemberek gyakran adnak a gyógyulást/állapotjavulást hátráltató tanácsokat a derékfájós páciensnek
- rendkívül fontos, hogy a különféle szakmai alap- és továbbképzések kövessék a tudomány fejlődését és a derékfájdalommal kapcsolatos mindenkori aktuális tudományos bizonyítékokon alapuljanak
Eyal Lederman professzor vezette be a life gym fogalmát a rehabilitáció világába, szemben az általa Frankenstein-típusú rehabilitációnak nevezett rendkívül népszerű metódussal. Nézzük, vajon mit is takar a két fogalom:
Azt hiszem, megvilágosodtam😊! Rájöttem, hogy gyakran ott csúszik el a kommunikáció, hogy többen félreértik, mi a különbség az „AKARATLAGOS” és a „REFLEXES” izomaktiválás (jelen esetben pl. az akaratlagos és a reflexes core stabilizálás, azaz a hasi és háti izmok aktiválása) között. Úgy gondolják, hogy a reflexes core stabilizálás kizárólag egy finom, könnyed mélyizomtónust, amolyan mozgásterápiás bohóckodást jelent, ami alkalmatlan arra, hogy nagy súlyokat mozgassunk. És ha a felületes, nagy izmokat is bekapcsoljuk az erőteljesebb stabilizálás (mondjuk egy súly megemelése) érdekében, az már akaratlagos izomaktiválásnak számít, amit meg kell tanítani a vendégnek/páciensnek. Nos, ez hatalmas félreértés! A reflexes és akaratlagos közti különbség baromira nem a bekapcsolt izmokban (mély vagy felületes) van, de még csak nem is a bekapcsolódás, azaz a stabilitás mértékében, hanem a stabilitás ADAPTIVITÁSÁBAN, azaz a helyzethez való alkalmazkodásában van.
1. oldal / 6