 |
Feövenyessy Krisztina A Feövenyessy Medical Fitness Akadémia vezetője |
Menu
Cart
Eyal Lederman: A manuál- és mozgásterápiás világ poszturális-strukturális-biomechanikai modelljének krízise a derékfájdalom példáján keresztül
Lederman professzor az én saját, külön bejáratú esthajnalcsillagom. Fényesen ragyog és mutatja az utat abban a hatalmas dzsungelben, amely szinte áthatolhatatlanul veszi körbe a mozgásszervi rehabilitáció tisztását. Örök kételkedő, a kristálytiszta logika, az emberség, a józan ész és a tudományos gondolkodás magával ragadó ötvözője, akit egy pillanatra sem vakít el az olcsó hírnév. Egy-két évvel ezelőtt már lefordítottam korszakalkotó elemzését, a Core stabilitás mítoszát, sőt, készítettem vele egy exkluzív, igazi dogmagyilkos interjút is (ingyenesen elérhető online tananyag). Most ismét engedélyt kértem és kaptam az egyik összefoglaló tanulmányának magyarra fordítására. Nem könnyű olvasmány – az igazán értékes munkák sosem azok – de érdemes átrágni Magad rajta. Talán könnyebb részletekben haladni, mondjuk fejezetenként. Mindössze egyetlen dolgot kérek Tőled. Nyisd meg az elméd és fogadd be az információt akkor is, ha nem könnyű, hisz ellentmond mindannak, amiben eddig hittél! Nincsenek elvárások, nem kell egyetértened minden szóval, épp elég, ha elgondolkodtat. Ne feledd, a tudomány fejlődik, változik, így nekünk szakembereknek is fejlődnünk, változnunk kell! Még akkor is, ha a fejlődés azzal jár, hogy rá kell döbbennünk, mennyire kicsinyke is a tudásunk és mennyire távol vagyunk a mindenhatóságtól.
Gyanítom, sokan találkoztunk már a jelenséggel, méghozzá anélkül, hogy a tudatában lettünk volna. Mondjuk, amikor egy kéztőalagút szindrómás páciensnél egy 3 hónapos, gondosan megtervezett és kivitelezett, komplex szemléletű kezelést követően sem érünk el átütő sikert. Ráadásul arra sem találunk megnyugtató magyarázatot, hogy egyáltalán miért alakult ki a panasz. Bár a páciens terheli a kezét, ez a terhelés nem extrém mértékű, és még csak nem is annyira repetitív, hogy indokolná a tüneteket.
Geszti Péter szájából hangzott el nemrég egy interjúban, hogy a mainstream közönség utálja az olyan alkotásokat (dalokat, filmeket, színdarabokat), amelyek elgondolkodtatóak, és ahelyett, hogy válaszokat adnának, újabb és újabb kérdéseket vetnek fel. A tömeg a demagógiát szereti, a bonyolult kérdésekre adott egyszerű, ám épp ezért pontatlan és rendkívül félrevezető válaszokat.
Mindannyian tapasztaltuk már, milyen jól eső érzés egy-egy finom, lágy masszázs, vagy szeretteink puha érintése, cirógatása. 2002-ben megjelent egy izgalmas kutatás (1), amely a simogatás által okozott jóérzés mögött álló hatásmechanizmusokat igyekezett feltérképezni. A kutatásból kiderült, hogy az emberi bőrben (pontosabban a bőr azon részein, amelyek szőrrel fedettek) olyan, myelinhüvellyel nem fedett, azaz szabad idegvégződések, ún. C-taktilis receptorok találhatóak, amelyek a lassú és finom érintésre, simításra, simogatásra reagálnak. Képalkotó (fMRI, azaz funkcionális MRI) vizsgálattal kimutatták, hogy a CT receptorok az agykéreg ún. szigeti lebeny (insula) régiójába közvetítik az ingereket.
Pirossal lásd az insulát. Forrás: https://twitter.com/neurochecklists/status/1163717326732255232?lang=ar-x-fm
Gyakran felmerül a kérdés, hogy mit kezdjünk a derékfájós pácienssel. Ilyenkor jellemzően özönlenek a különféle jótanácsok, amelyek egy része minden tudományos megalapozottságot nélkülöz, vagy már rég elavult, mint kezelési metódus. Nos, íme a NICE (National Institute for Health and Care Excellence) derékfájdalom kezelésével kapcsolatos friss iránymutatása (amellyel egyébként minden szempontból azonosulni tudok) (1).
1. oldal / 4