 |
Feövenyessy Krisztina A Feövenyessy Medical Fitness Akadémia vezetője |
Menu
Cart
Bizonyos testi jellemzőkre (pl. lúdtalp, fokozott vagy kiegyenesedett lordózis, lábhosszkülönbség stb.) amelyeket korábban strukturális deformitásnak tartottunk, ma már egyre inkább fiziológiás, azaz természetes egyéni anatómiai variációként hivatkozunk. A kettő közti különbség azonban nem is annyira a szóhasználat, mint inkább a mögöttes szemléletmód.
Gyakran adok hangot a véleményemnek, hogy az egészségügyben még mindig elsősorban tüneti kezelés folyik, holott, ha nem keressük meg és orvosoljuk azokat az okokat, amelyek az adott mozgásszervi probléma kialakulásához vezettek, a terápia egész egyszerűen nem lehet sikeres, pláne nem hosszú távon. A kiváltó ok megkeresése azonban nem is olyan egyszerű feladat, hiszen általában jó mélyre kell ásni, azaz alaposan ki kell kérdezni és meg kell vizsgálni az egyént, és ritka, hogy egy-egy páciensre ennyi idő és energia jutna. Ráadásul még gondolkozni is kell, méghozzá józan paraszti ésszel, ami nem könnyű😊. De nem csak a kiváltó ok feltérképezése nehézkes, a megoldás sem egyszerűbb. Embert próbáló feladat a terapeuta rendelkezésére álló eszközök segítségével hatékonyan megküzdeni olyan komplex bio-pszicho-szociális tényezőkkel, mint a krónikus stressz, a mozgás teljes hiánya vagy épp ennek ellentéte, a megterhelő, egyoldalú sportolás, márpedig épp ezek vezetnek a mozgásszervi problémák kialakulásához. Jóval egyszerűbb felírni egy pirulát, vagy különféle szofisztikált mozdulatokkal és eszközökkel dolgozni a páciens testén.
Az emberi test működése elképesztően bonyolult, s ez a tény különösen akkor okoz gondot, amikor sérül. Sokan – és nem csak laikusok – hiszik, hogy a rehabilitáció hasonlít az autószereléshez, megkeressük a típushibát és kijavítjuk. Valószínűleg autót szerelni sem könnyű, ám egy mechanikai szerkezet össze sem mérhető az emberi test felfoghatatlan sokszínűségével. Bátran be merem vallani, hogy mihelyst úgy érzem, hogy végre megismertem egy apró szeletét, mindig rá kell döbbennem, hogy valójában semmit nem tudok róla😊. Nem véletlen tehát, hogy mi, edzők/terapeuták igyekszünk megkönnyíteni a saját dolgunkat. A rehabilitáció során sablonokat alkalmazunk, törvényszerűségeket keresünk, és imádjuk a könnyen követhető protokollokat. Nincs is ezzel semmi baj, legalábbis addig, amíg nem válunk oly mértékben protokoll (és teória) függővé, hogy elfelejtünk gondolkodni, és/vagy elzárkózunk minden olyan információ elől, amely megkérdőjelezi bejáratott elméleteink létjogosultságát.
a nagy farizom, róla lesz szó a cikkben
Gyakori, hogy álldogálás közben a test súlyát az egyik lábunkra terheljük, és még a csípőnket is jóóóóól áttoljuk a támaszkodó láb fölé. Nem ritkán mindezt cipekedés – mondjuk egy kisgyermek (vagy egy Blankához hasonlóan cuki kiskutyus) hordozása – közben tesszük, ráadásul jellemzően mindig ugyanazt a lábat terheljük. Nos, melegen javaslom, hogy gyorsan szoktassuk le magunkat/a páciensünket erről, mert számos olyan panaszhoz vezethet, amelyről álmainkban sem gondolnánk, hogy egy egyszerű rossz szokás következménye!
A modellek: Marci férjem és Blanka kutyám
A rotátor köpeny négy izom – a m. subscapularis, a m. supraspinatus, a m.infraspinatus és a m. teres minor – közös ínas tapadása a felkarcsonton. E négy izom mindegyike a lapocka valamely részéről ered, majd együttesen, mintegy köpenyszerűen körbeveszik a felkarcsont fejét. Mély (stabilizátor) izmok lévén legfőbb funkciójuk az, hogy a humerus (felkarcsont) fejet minden irányból rögzítsék a vápában, de természetesen szerepük van a kar különféle mozgásainak (emelés, ki- és berotáció) kivitelezésében is.
1. oldal / 2