 |
Feövenyessy Krisztina A Feövenyessy Medical Fitness Akadémia vezetője |
Menu
Cart
A 38 perces beszélgetésben szó esik arról, hogy eddzünk-e, ha fáj, hogy milyen következményekkel jár az ülő életmód, hogy igaz-e a 10 ezer lépés=egészség dogma, hogy hogyan mozogjunk túlsúllyal, és még sok egyéb izgalmas kérdésről. Beszélgetőpartner Feövenyessy Krisztina, a Feövenyessy Medical Fitness Akadémia, illetve a Feövenyessy Gerinc- és Sportrehabilitációs Központ vezetője.
A 60 perces beszélgetésben szó esik az izomlázról, a bemelegítés, illetve az edzés utáni nyújtás és lazítás jelentőségéről, arról, hogyan és mitől nő az izom, és még sok egyéb izgalmas kérdésről. Beszélgetőpartner Feövenyessy Krisztina, a Feövenyessy Medical Fitness Akadémia, illetve a Feövenyessy Gerinc- és Sportrehabilitációs Központ vezetője.
Descartes hatására évszázadokon keresztül hittünk abban, hogy a fájdalom mindig valamilyen szövetsérülés hírnöke, és mint ilyen, teljes mértékben független minden más tényezőtől. Magyarul vagy van valamilyen szövetkárosodás, és akkor az bizony fáj is, vagy nincs, ám ez esetben semmi nem fájhat. Egészen a XX. század közepéig tartotta magát az a nézet, hogy az agy csupán egy passzív központ, a perifériáról érkező fájdalomüzenetek befogadója, és azokat a krónikus derék-, vagy más fájdalomtól szenvedő pácienseket, akiknél semmiféle szervi betegséget vagy szövetkárosodást nem sikerült diagnosztizálni, pszichés érintettség diagnózisával pszichiátriára küldték (vagy egész egyszerűen hipochondernek titulálták).
A köznyelvben használt ”izmosodás” kifejezés alatt valójában a különféle terhelések, erősítő edzések hatására bekövetkező izomtömeg növekedést értjük. Az izomtömeg növekedés egyfajta szöveti adaptáció (alkalmazkodás), amelynek értelemszerűen semmi köze az esztétikumhoz (az agyad magasról tesz rá, hogy Te beach-body-ra vágysz), egyszerűen evolúciós okokra vezethető vissza. Az emberi szervezet minden körülmények között igyekszik megfelelni azoknak az igényeknek, kihívásoknak, amelyek a mindennapokban érik. Folyamatosan változik, adaptálódik attól függően, hogy milyen terhelésekkel kell szembenéznie. Ha inaktív vagy, nincs sok értelme annak, hogy a rendelkezésre álló korlátozott mennyiségű energiát a mozgás szervrendszerének (izom, csontok, kötőszövet) fejlesztésére pocsékolja, így más folyamatokat – mondjuk a zsír formájában történő raktározást – támogat. Ha azonban rendszeresen, és egyre növekvő mértékben terheled (mondjuk egy okosan felépített edzéssel), a szervezeted érzi, hogy nagy szükség van az izmokra, igyekszik megfelelni az elvárásoknak, tehát a rendelkezésre álló energiát arra (is) felhasználja, hogy növelje azok teljesítőképességét.
Az „evidence based medicina”, avagy a bizonyítékokon alapuló orvoslás napról-napra nagyobb teret nyer, így egyre sűrűbben szembesülünk a jelenséggel, hogy a kollégák/páciensek valamiféle bizonyítékot kérnek tőlünk egy-egy állításunk alátámasztására, vagy épp mi kérünk bizonyítékot egy másik kollégától/szakembertől egy-egy kijelentése hallatán. Ez jó. Sőt, nagyon jó. Azt jelzi, hogy elkezdtünk kritikusan gondolkodni, tehát vége a tekintélyelvű orvoslásnak. Érdekel bennünket, mi történik a testünkben (vagy a páciensünk testében), és tisztában akarunk lenni azzal, hogyan hat az a terápia, amit alkalmazni fognak rajtunk (vagy mi alkalmazunk másokon). Már nem hiszünk el automatikusan mindent, amit hallunk, bármilyen neves és magabiztos is legyen a nyilatkozó szakember. Magyarul: mérlegelünk.
13. oldal / 35