Menu

Cart

Kérdések és válaszok III.: Mitől ropognak a csontok, és káros-e a ropogtatás?

A kénytelen-kelletlen tantermi oktatási szünetben (az e-learning és blended-learning képzéseink természetesen folyamatosan elérhetőek) továbbra is örömmel, hosszasan és részletesen válaszolom meg azokat a kérdéseket, amelyek sokakat érinthetnek/érdekelhetnek. Íme a harmadik kérdés, amit szintén egy hallgatónk tett fel: „Mitől ropognak a csontok, és káros-e a csontok ropogtatása?”

Bár a kérdést feltevő hallgatónk kifejezetten a gerinc ropogására/ropogtatására kérdezett rá, a gyakori roppanások, kattanások, a ropogtatásra való késztetés érzete szinte bármilyen ízületet - gerinc, térd, csípő, ujjak stb. - érinthet. Elöljáróban hangsúlyoznám, hogy, bár tengernyi kutatás foglalkozik a témával, általánosan elfogadott tudományos bizonyíték egyelőre nincs sem a ropogás, mint jelenség okára, sem arra, hogy káros-e vagy sem, sőt, még arra sincs, hogy milyen tényezők vezethetnek a különféle jellegzetes hangeffektusok kialakulásához. Ebből következően mindaz, amit a továbbiakban leírok, voltaképp (szakmai) magánvéleménynek számít.

A tengernyi teória közül számomra az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a rendszeres (tehát nem az egyszer-egyszer előforduló) ropogás/kattogás általában (és nem minden esetben) a kisebb-nagyobb mértékű lokális vagy globális hipermobilitás, és az ezzel járó ízületi instabilitás jele. Hogy mit is jelent mindez a gyakorlatban?

Az ízületeinkben ízesülő csontokat szalagok és ízületi tokok (kötőszöveti, azaz fasciális elemek) kötik egymáshoz, azaz stabilizálják.


A csípőízület szalagjai

A szalagok és ízületi tokok (azaz az ún. passzív stabilizátorok) fiziológiásan 1) rendkívül erősek, hogy kellőképp összekapcsolják a két csontot, 2) de egyben rugalmasak is, hogy engedjék a mozgásokat. Ha ezek a fasciális elemek nem képesek kellő hatékonysággal stabilizálni az ízületet, akkor ízületi instabilitásról beszélünk. Az ízület instabillá válásához (legalábbis a passzív stabilizátorok oldaláról) két fő ok vezethet, a passzív stabilizátorok gyengülése, és/vagy az ízesülő csontok közti távolság csökkenése.

  • Passzív stabilizátorok gyengülése: A passzív stabilizátorok (a már említett szalagok és ízületi tokok) struktúrája lehet eredendően, azaz veleszületetten gyenge (alkati hipermobilitás), de meggyengülhet a különféle rossz terhelések hatására is (szerzett hipermobilitás). A szerzett hipermobilitás oka lehet pl. a túlzásba vitt nyújtás (klasszikus példa a balett, a művészi torna, vagy az eszetlenül végzett jóga), de egy trauma is okozhatja a kötőszövet túlnyúlását (pl. ficam, húzódás). Fontos tudni, hogy a kötőszövet rugalmas ugyan, de ha egyszer túlnyúlik, többé nem nyeri vissza az eredeti hosszát és rugalmasságát, olyanná válik, mint a gumiszalag, amit túlhúztunk. Elvékonyodik és rugalmatlanná, merevvé válik. Ilyenkor a szalagok, ízületi tokok önmagukban többé nem képesek megfelelően stabilizálni az ízesülő csontokat, tehát „holtjáték” alakulhat ki a csontok közt, lötyögőssé válhat az ízület, ettől pedig valószínűleg mikro-elmozdulások jöhetnek létre az ízesülő csontok között.
A passzív stabilizátorok gyengülése esetén a rehabilitáció elsődleges célja az aktív stabilizátorok (izmok) célzott megerősítése annak érdekében, hogy amennyire lehetséges, átvegyék a gyengült passzív stabilizátorok feladatait is. Az adekvát rehabilitáció tehát AKTÍV, mozgáson, mozgásterápián alapul.
  • Az ízesülő csontok közötti távolság csökkenése: Az egymással ízesülő csontok fejét porc borítja, de vannak olyan ízületeink, ahol porckorong található a csontok között (pl. a csigolyák közti porckorongok, vagy a térdízületnél a gyűrűporc, azaz a meniscus). Ha a különféle káros terhelések/túlterhelések hatására erőteljes kopás indul be az ízületi porcokban/porckorongokban, a porckopástól mintegy elvékonyodik a csontok feje, vagy csökken a porckorong magassága, így az ízesülő csontok közelebb kerülnek egymáshoz. A csontok egymáshoz való közeledése miatt végül "lötyögőssé" válnak az azokat stabilizáló szalagok és ízületi tokok. Ilyenkor tehát nem a szalagok, tokok struktúrája gyengül, nem is nyúlnak meg, egyszerűen annyi történik, hogy az általuk összekötött csontok kerülnek a kopás miatt közelebb egymáshoz, és ettől ugyanúgy instabillá válik az ízület, mintha a passzív stabilizátorok gyengültek volna meg. Hogy a gerinc esetében milyen káros terhelések vezethetnek a porckorongok ellapulásához, arról ebben az írásomban beszéltem részletesen. Hogy a térd esetében mi vezet a porckopás kialakulásához, arról pedig ebben a videóban mesélek még részletesebben. A képlet egyébként végtelenül egyszerű: ha túlterhelünk egy ízületet, legyen az a gerincünk, a vállunk, a térdünk vagy a csípőnk, beindulnak a degeneratív folyamatok, azaz a porc/porckorong kopása, ez pedig törvényszerűen vezet valamilyen szintű instabilitáshoz.
Ha a degeneratív folyamatok vezetnek az ízület instabilitásához, szintén AKTÍV, tehát mozgásterápián alapuló rehabilitációra van szükség. Ilyenkor az a cél, hogy megtaláljuk és megszüntessük, vagy semlegesítsük a kiváltó okot, azaz azt a káros terhelést, amely az ízület túlterhelődéséhez vezet. Ha ez a lépés kimarad a terápiából, a háttérben tovább súlyosbodnak a degeneratív folyamatok.

A kettő közül bármelyik is legyen az ízület instabillá válásának oka, az eredmény ugyanaz: a csontok nem fiziológiásan is elmozdulhatnak egymáshoz képest, magyarul képesek „kimozdulni” a helyükről. Ne gondolj óriási, centiméterekben mérhető mozgásokra, csupán milliméternyi, vagy még annál is kisebb, ún. mikro-mozgásokról van szó! Ilyenkor sokaknak jóleső érzés roppantani egyet a derekukon/ujjukon/vállukon stb., a hirtelen, megfelelő irányú mozdulattól ugyanis vélhetően mintegy „visszacsusszannak” a csontok a helyükre, ami jóleső érzéssel jár (hangsúlyozom, általánosan elfogadott bizonyítékok hiányában ez is pusztán teória). Vélhetően ezen a mechanizmuson is alapul egyébként a manuálterápia (osteopathia) és a csontkovácsolás is, bár távol álljon tőlem, hogy összemossam a kettőt😊

A gond csak az, hogy hiába szuszakoljuk vissza a csontot a helyére! Ha az ízület instabil, előbb-utóbb (inkább előbb, mint utóbb) újra kimozdul onnan, nem véletlen, hogy sokan heti rendszerességgel járnak csontkovácshoz. Bármennyire is szomorú, az ízületi instabilitást önmagában semmilyen manuális kezelés nem  képes megoldani. Hogy mi (lenne) a valódi megoldás? Az, ha a tünetek (kimozdulás) kezelése mellett az okon, azaz az ízületi instabilitáson (is) aktívan dolgoznánk (lásd a fenti két keretes részt!).

De vajon miért ropog az instabil ízület? Nos, ebben a kérdésben a tudományos világ még szintén nem jutott konszenzusra. A legelterjedtebb teória szerint a roppanó hangot picinyke gázbuborékok kipukkadása okozza (1). Az ízületi manipuláció (ripi-ropi) során ugyanis eltávolítjuk egymástól az ízesülő csontokat, így a zárt ízületi tokon belül a nyomásviszonyok megváltoznak, és az elmélet szerint ettől kis gázbuborékok (karbon-dioxid, oxigén és nitrogén) szabadulnak fel.

Végül az utolsó kérdés: mennyire káros a csontropi? Nos, ebben a témakörben - nem meglepő - szintén meglehetősen különböznek a vélemények. Jómagam is olvastam a kutatást (2), sőt, láttam is azt az 1-2 évvel ezelőtt a FB-on keringő videót, amelyben annak bizonyítására, hogy az ujjak ropogtatása nem okoz osteoarthritist, egy szakember több évtizeden keresztül ropogtatta a saját ujjait az egyik kezén, míg a másik oldali ujjakat nem bántotta. Néhány évtized elteltével megvizsgálta mindkét kezét, és azt nyilatkozta, hogy semmi különbség nincs a két keze közt, magyarul nem betegebb/fájdalmasabb a ropogtatott keze, mint a másik. Ezt az eredményt egyébként egy másik kutatás (3) is alátámasztja, amelyben 28 idős ember ujjait megvizsgálva arra az eredményre jutottak a kutatók, hogy az osteoarthritis (ízületi gyulladás) előfordulásának esélyét nem növeli az ujjak ropogtatása. Ugyanakkor egy harmadik kutatás (4) azt mutatta, hogy az ujjropogtatók közt jóval nagyobb arányban fordul elő ödéma, valamint a szorítóerejük is szignifikánsan gyengébb, így a szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy a rendszeres ropogtatás a kéz gyengüléséhez, funkcióromlásához vezethet. Jómagam abba a táborba tartozom, amelynek tagjai szerint ha nem is okoz osteoarthritist, a ropogtatás, azaz inkább úgy fogalmaznék, hogy a rendszeresen végzett ízületi manipuláció káros lehet. Két indokot is említenék:

  • Manipuláció során széthúzzuk az ízületet, eltávolítjuk egymástól az ízesülő csontokat, ezáltal stressz alá helyezzük (azaz jól meghúzzuk) az ízületi tokokat/szalagokat. Nem hinném, hogy egy-egy ujjropi ártana bárkinek is, sőt, az indokolt, szakszerű manipuláció adott esetben igen sokat tud segíteni, legyen szó akár derék, akár csípő fájdalomról. DE!!!! Ha valaki egy életen át hobbi-szerűen jár wellness-csontkovácsolásra, nos, a sok-sok trakció, feszegetés akár még tovább lazíthatja az amúgy is gyengült szalagokat, ízületi tokokat (5), azaz – ördögi körként – egyre inkább instabillá válhat az ízület . Fentiekről bővebben ebben a cikkemben írtam.
  • De még az előzőnél is károsabbnak tartom a következőket: egy derékfájós ember számára a rendszeres, wellness-jellegű csontropogtatás rendkívül kényelmes (a páciensnek egy fűszálat sem kell keresztbe tennie), ráadásul – egyébként hamisan – azt az érzetet kelti benne, hogy a kezeléstől meggyógyult, hisz már nem fáj annyira a dereka. S ha egy hét múlva visszatér a fájdalom (márpedig jellemzően visszatér, hisz - ahogy fentebb említettem - hiába szuszakoljuk vissza a csontokat a helyükre, ha nincs, ami ott tartsa őket), ahelyett, hogy elgondolkozna az okokon, kényelmesebb visszamenni a csontkovácshoz, hogy ismét "tegye a helyükre" a csontokat.
Gyakran eszembe jut az autós hasonlat. Ha az autónkból folyik az olaj, eszünkbe sem jut, hogy a „tüneti kezelést” válasszuk, azaz hetente újra töltsük az elfolyt olajat. Ehelyett inkább elvisszük egy autószerelőhöz, aki kideríti, mitől folyik az olaj, és megszereli az autót.  Vajon saját magunkkal, a saját testünkkel kapcsolatban miért nem így gondolkozunk?

A gerinc gyakori "kiropogtatása" az olaj újra töltéséhez hasonlóan csupán tüneti kezelés, amely hamis illúziókba („meggyógyultam”) ringatja a pácienst, emiatt elmarad a valódi, oki kezelés, amely - az autó megszereléséhez hasonlóan - a kiváltó ok, azaz a myofasciális (izom és kötőszövet egysége) egyensúly megbomlásához, ezáltal ízületi instabilitáshoz vezető túlterhelés megszüntetése/kompenzálása.

Visszatérve a kiinduló kérdésre: akár káros tehát a csontok ropogása/ropogtatása, akár nem, a wellness-szerű, rendszeres csontropogtatást jó szívvel senkinek sem ajánlom, ha pedig a ropogással egyidejűleg más panaszok (pl. derékfájdalom, mozgásbeszűkülés) is jelentkeznek, mindenképp adekvát terápiára van szükség. Ilyen esetben érdemes felkeresni egy képzett, naprakész, modern szemléletű, mozgásszervi panaszokkal, betegségekkel foglalkozó szakembert (mozgásterapeuta, gyógytornász, sportrehabilitációs tréner), aki egy komplex mozgásszervi állapotfelmérést és hosszas, részletes, a páciens számára érthető tájékoztatást követően javaslatot tesz a szintén komplex terápiára, amelynek része lehet a kisebb-nagyobb életmódváltás (a túlterheléshez vezető tényező kiiktatása vagy semlegesítése), a mozgás/mozgásterápia, sőt, akár a fasciális szemléletű manuálterápia (azaz az okos, adekvát, célzott lágyrész kezelés, vagy akár csont ripi-ropi) is. Végül a lényeg: akár a fasciális szövetek gyengülése, akár a túlterhelésből adódó degeneratív folyamatok (porckopás) okozzák a panaszt, mindkettőre létezik hosszú távon is hatékony terápia, mindennapos, célzott és személyre szabott testmozgásnak hívják😊.

Feövenyessy Krisztina
a Feövenyessy Medical Fitness Akadémia vezetője

1Suja VC, Barakat AI. A Mathematical Model for the Sounds Produced by Knuckle Cracking. Scientific Reports. 29. March 2018
2
Unger DL. Does knuckle cracking lead to arthritis of the fingers? Arthritis Rheum.1998 May;41(5):949-50.
3
Swezey RL, Swezey SE. The consequences of Habitual Knuckle Cracking. West J Med. 1975 May; 122(5): 377–379

4Castellanos J, Axelrod D. Effect of habitual knuckle cracking on hand function. Ann Rheum Dis. 1990 May; 49(5): 308–309.
5
 Mudge F et al. The Effect of Talocrural Joint Manipulation on Range of Motion at the Ankle. Journal of Manipulative and Physiological Therapeutics. 25 (6): 384–390

 


Bejelentkezés vagy Regisztráció

 

 

Weboldalunk az oldal működése és a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket használ (cookie), ahogy minden korszerű weboldal. Itt engedélyezheti vagy letilthatja a sütik használatát. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a sütik tiltásával bizonyos funkciók nem vagy nem megfelelően fognak működni!