 |
Feövenyessy Krisztina A Feövenyessy Medical Fitness Akadémia vezetője |
Menu
Cart
Röviden összefoglalva a cikk (pontosabban az idézett kutatás (1)) az alábbiakról szól:
- A kutatások alapján az egészségügyi szakemberek jó részének téves elképzelései vannak a gerinc terhelhetőségével és mozgásainak biztonságosságával kapcsolatban
- az orvosok körében nagyságrendekkel gyakoribbak a tévhitek, mint a gyógytornászok körében, 10-ből 9 orvos hiszi azt, hogy a derékfájós páciens számára az előrehajlás kifejezetten káros
- mindez oda vezet, hogy a szakemberek gyakran adnak a gyógyulást/állapotjavulást hátráltató tanácsokat a derékfájós páciensnek
- rendkívül fontos, hogy a különféle szakmai alap- és továbbképzések kövessék a tudomány fejlődését és a derékfájdalommal kapcsolatos mindenkori aktuális tudományos bizonyítékokon alapuljanak
Január elején, a nagy életmódváltó fogadalmak időszakában aktuális a kérdés, hogyan tudjuk elősegíteni, hogy az edzőtermi vendég egyszeri elhatározásából életre szóló elköteleződés legyen a sport mellett. No és persze az egészségügyi végzettségű hallgatók is rendszeresen kérdezik, hogyan lehet rávenni a pácienst a hosszútávú gyógytornára/mozgásterápiára. Nos, bár jelentős különbségek vannak a terápiás és a rekreációs célú fizikai aktivitással kapcsolatos motivációs mintázatok közt, azok az okok, amelyek oda vezetnek, hogy a páciens vagy vendég néhány alkalom után eltűnik az edzőteremből vagy a rendelőből, mint szürke szamár a ködben, igencsak hasonlóak. Ha tisztában vagyunk az okokkal, jóval hatékonyabban tudunk védekezni a következmények (értsd a páciens lemorzsolódása) ellen, úgyhogy a szakirodalom áttanulmányozása és a saját tapasztalataim alapján összegyűjtöttem a leggyakoribb okokat és megspékeltem ezeket néhány személyes jótanáccsal.
Szürke szamár a ködben, Forrás: https://napkepe.blogstar.hu/2017/10/21/a-nap-kepe-szurke-szamar/43891/
Páciens vagy és már számtalan orvosnál jártál, minden utasítást betartasz, mégsem javul az állapotod? Esetleg mozgásterapeuta vagy és nap mint nap szembesülsz azzal, hogy a derékfájós/térdsérült stb. stb. páciensed "orvosi utasításra" két hete mozdulatlanul fekszik az ágyban, várva, hogy ettől majd jól meggyógyul? Legyünk akár betegek, akár terapeuták, a félrecsúszott orvos-páciens kommunikáció mindannyiunknak komoly és mindennapos gondot okoz. De vajon mi lehet a probléma gyökere? Nos, nekem az a tapasztalatom, hogy a legfőbb problémát a kivizsgálás során odavetett félmondatok jelentik, amelyek bizony gyakran tévutakra vezetik a pácienst.
Descartes hatására évszázadokon keresztül hittünk abban, hogy a fájdalom mindig valamilyen szövetsérülés hírnöke, és mint ilyen, teljes mértékben független minden más tényezőtől. Magyarul vagy van valamilyen szövetkárosodás, és akkor az bizony fáj is, vagy nincs, ám ez esetben semmi nem fájhat. Egészen a XX. század közepéig tartotta magát az a nézet, hogy az agy csupán egy passzív központ, a perifériáról érkező fájdalomüzenetek befogadója, és azokat a krónikus derék-, vagy más fájdalomtól szenvedő pácienseket, akiknél semmiféle szervi betegséget vagy szövetkárosodást nem sikerült diagnosztizálni, pszichés érintettség diagnózisával pszichiátriára küldték (vagy egész egyszerűen hipochondernek titulálták).
Gyakran felmerül a kérdés, hogy mit kezdjünk a derékfájós pácienssel. Ilyenkor jellemzően özönlenek a különféle jótanácsok, amelyek egy része minden tudományos megalapozottságot nélkülöz, vagy már rég elavult, mint kezelési metódus. Nos, íme a NICE (National Institute for Health and Care Excellence) derékfájdalom kezelésével kapcsolatos friss iránymutatása (amellyel egyébként minden szempontból azonosulni tudok) (1).
1. oldal / 3