Menu
Cart



Feövenyessy Krisztina

A Feövenyessy Medical Fitness Akadémia vezetője

Bizonyosan találkoztál már a jelenséggel, hogy derékfájós páciensed/vendéged egész egyszerűen retteg attól, hogy megmozdítsa a gerincét. Ez a páciens csakis tökéletesen egyenes, elmerevített gerinccel hajlandó bármilyen mozdulatot tenni, és kizárólag passzív kezelésekre (masszázs, tape, köpöly, manuálterápia stb.) vehető rá, a mozgástól/mozgásterápiától maximálisan elzárkózik.



Azzal a kijelentéssel, hogy az ülőmunka káros az egészségre, ma már talán senki sem vitatkozik (csak én! Vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy szeretném jócskán árnyalni ezt a képet😊). Épp ezért, miután relatíve kicsi a valószínűsége annak, hogy a közeljövőben esélyünk lenne az ülő életmódból visszatérni az egyedüli tökéletes megoldáshoz, azaz a napi 16 órányi változatos testmozgással járó vadászó-gyűjtögető léthez, nincs más lehetőségünk, mint gőzerővel keresni a megoldást egy megoldhatatlan problémára. Az ülő életmód káros hatásainak kivédésére. A keresés során azonban sokszor és sokan járunk tévúton, hisz – amint az elmúlt 10-20 évben kiderült – sem a dinamikus ülőpárna, sem a fittlabda, sem a hiperszuper ergonomikus íróasztal nem vezet valódi és tartós eredményre. Folyamatosan nő ugyanis az elhízottak, a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők, illetve a derék- és nyakfájósok, porckorongsérvesek száma.



Kedves Olvasó! Engedd meg, kérlek, hogy a választ egy (pontosabban két) kérdéssel indítsam:

  • Bevennéd-e a szomszéd szívgyógyszereit, ha szív- és érrendszeri problémákkal küzdenél?
  • Hordanád-e a barátod lábára készített méregdrága lúdtalpbetétet, ha fájna a talpad?

Vajon miért gondolod, hogy míg a gyógyszereket és a lúdtalpbetétet személyre kell szabni, a gyógytorna/mozgásterápia „univerzális”? Hogy létezik olyan csoda-gyakorlatsor, amely MINDEN porckorongsérves (vagy teniszkönyökös, vagy térdízületi porckopásos stb.) páciens számára egyaránt ideális?

fmfa

Mari néni otthon, youtube videóra "gyógy"tornázik



Bár az utóbbi időkben mintha kevesebbet hallanánk a különféle „csodacipőkről”, mégis időről-időre felmerül a kérdés a hallgatók és a páciensek részéről egyaránt, hogy ajánlom-e a gördülő talpú cipők viselését. Nos, a kérdés szokás szerint jóval összetettebb annál, sem, hogy egy egyszerű igennel vagy nemmel meg lehessen válaszolni. Általánosságban nem igazán ajánlom a gördülő talpú cipők mindennapos, folyamatos használatát, de alkalomszerű viselésük akár hasznos is lehet. Hogy miért gondolom így?

Forrás: https://cheaps.fashionstore2021.com/content?c=mbt%20sneakers&id=7



Szinte naponta botlom hasonló kérdésekbe különféle facebookos szakmai és nem szakmai csoportokban, és bevallom, el sem tudom képzelni, milyen választ vár a kérdező. Ahogy azt sem, mi alapján ad választ a legtöbb válaszadó. Már régóta fontolgatom, hogy egy szép napon leírom a véleményem arról, mikor és mitől nevezhető egy terápia hatékonynak, illetve hol és hogyan lehet ÉRDEMI információhoz jutni egy kezelés hatékonyságával kapcsolatban. Úgy tűnik, most jött el az ideje😊.



Bejelentkezés vagy Regisztráció

 

 

Weboldalunk az oldal működése és a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket használ (cookie), ahogy minden korszerű weboldal. Itt engedélyezheti vagy letilthatja a sütik használatát. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a sütik tiltásával bizonyos funkciók nem vagy nem megfelelően fognak működni!