 |
Feövenyessy Krisztina A Feövenyessy Medical Fitness Akadémia vezetője |
Menu
Cart
Van egy fixa ideám, úgy hangzik, hogy a degeneratív (azaz életmód eredetű) mozgásszervi problémák egyetlen igazi gyógymódja a rendszeres testmozgás. Születhet akár ezernyi hangzatos csodaterápia, nem hiszek abban, hogy mozgás nélkül bármelyikkel is tartós, hosszú távú eredmény érhető el. Sajnos manapság sem a terapeuták, sem a páciensek körében nem túl népszerű ez az álláspont. Mozogni (és valakit mozgásra bírni) ugyanis sokkal komolyabb erőfeszítést igényel, mint egy passzív kezelést igénybe venni (vagy épp elvégezni). Én azonban olyan vagyok, mint Monty Python fekete lovagja, már se kezem, se lábam, mégsem adom fel a küzdelmet. Ezúttal tudományos kutatásokkal igyekszem alátámasztani azt az egyszerű kijelentést, hogy mozgás nélkül nincs egészség. S, hogy izgalmasabb legyen a téma, arra is kitérek, milyen mozgásprogramot célszerű választani a krónikus, nem specifikus derékfájdalom kezelése során.
Mi az az aktív és passzív izom inszufficiencia?
Számos faktortól – köztük az impulzus erejétől, az izom keresztmetszetétől, az összehúzódás sebességétől és a kontrakció irányától - függ az az erő, amit egy adott izom képes kifejteni. A legnagyobb erőkifejtésre jellemzően akkor képes, ha a hossza a középtartományban van (pl. a m. biceps kb. 90 fokban hajlított könyök mellett a "legerősebb").
Mind egészségügyi, mind sportszakmai körökben egyre inkább terjedőben vannak az SMR (self-myofascial release) eszközök. A különféle „fascia-lazító” hengereket és labdákat jellemzően triggerpontok kezelésére és myofasciális (izom és kötőszöveti) feszességek oldására vetjük be, hisz a pozitív személyes tapasztalatok mellett ma már tudományos kutatások garmada bizonyítja, hogy valóban hatékonyan csökkentik a myofasciális fájdalmat, növelik a mozgásterjedelmet (ROM), lerövidíthetik a lágyrész sérülések utáni regeneráció időtartamát, és hozzájárulhatnak a sportteljesítmény javulásához. Az azonban a mai napig nem tisztázott, hogy pontosan milyen mechanizmusok állnak az elért eredmények háttérben.
Nyár van és a tikkasztó hőségben – talán megbocsájtható bűn – néha én is megengedem magamnak, hogy bele-belepillantsak a női magazinokba. Mit mondhatnék, majd felrobban az agyam a kéthetes villám popsi-, has- és derékkarcsúsító programoktól! Még az illusztráció is hasonló: darázsderék és izgalmasan domborodó hátsó, amelyen lassan végiggördül egy jelzésértékű, fáradságos munkával odaphotoshop-olt izzadságcsepp. Brrrrr! Minden egyes alkalommal tehetetlenül konstatálom, milyen egyszerű megtéveszteni felelőtlen ígéretekkel emberek millióit, méghozzá büntetlenül. Nos, a valóságban instant (azaz könnyedén és pillanatok alatt elérhető) karcsúság éppúgy nem létezik, ahogy nem leszünk csiribú-csiribá boldogok, ránctalanok vagy egészségesek sem. A jó dolgokért bizony meg kell dolgozni, méghozzá tervezetten és folyamatosan. Hogy miért?
A fizioterápia fejlődésének köszönhetően napról-napra színesebb a mozgásszervi betegségek gyógyítását megcélzó kezelések palettája, azaz egyre több módszer áll rendelkezésünkre, amelyek segítségével csökkenteni tudjuk a páciens panaszait. Ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül a fejlődés „sötét” oldala mellett sem. Az újabb és újabb terápiák sokszor látványos ("csodás") azonnali hatásai miatt egyre sűrűbben szorulnak háttérbe olyan kevésbé látványos, lassabban kibontakozó kezelések, amelyeknek hiányában kérdéses, hogy elérhető-e valódi és tartós eredmény. Vajon elegendőek-e önmagukban a különféle népszerű terápiák, és vajon mi a különbség oki és tüneti kezelés közt?
21. oldal / 26