 |
Feövenyessy Krisztina A Feövenyessy Medical Fitness Akadémia vezetője |
Menu
Cart
Az emberi test működése elképesztően bonyolult, s ez a tény különösen akkor okoz gondot, amikor sérül. Sokan – és nem csak laikusok – hiszik, hogy a rehabilitáció hasonlít az autószereléshez, megkeressük a típushibát és kijavítjuk. Valószínűleg autót szerelni sem könnyű, ám egy mechanikai szerkezet össze sem mérhető az emberi test felfoghatatlan sokszínűségével. Bátran be merem vallani, hogy mihelyst úgy érzem, hogy végre megismertem egy apró szeletét, mindig rá kell döbbennem, hogy valójában semmit nem tudok róla😊. Nem véletlen tehát, hogy mi, edzők/terapeuták igyekszünk megkönnyíteni a saját dolgunkat. A rehabilitáció során sablonokat alkalmazunk, törvényszerűségeket keresünk, és imádjuk a könnyen követhető protokollokat. Nincs is ezzel semmi baj, legalábbis addig, amíg nem válunk oly mértékben protokoll (és teória) függővé, hogy elfelejtünk gondolkodni, és/vagy elzárkózunk minden olyan információ elől, amely megkérdőjelezi bejáratott elméleteink létjogosultságát.
a nagy farizom, róla lesz szó a cikkben
Páciens vagy és már számtalan orvosnál jártál, minden utasítást betartasz, mégsem javul az állapotod? Esetleg mozgásterapeuta vagy és nap mint nap szembesülsz azzal, hogy a derékfájós/térdsérült stb. stb. páciensed "orvosi utasításra" két hete mozdulatlanul fekszik az ágyban, várva, hogy ettől majd jól meggyógyul? Legyünk akár betegek, akár terapeuták, a félrecsúszott orvos-páciens kommunikáció mindannyiunknak komoly és mindennapos gondot okoz. De vajon mi lehet a probléma gyökere? Nos, nekem az a tapasztalatom, hogy a legfőbb problémát a kivizsgálás során odavetett félmondatok jelentik, amelyek bizony gyakran tévutakra vezetik a pácienst.
Rengetegen vallják, hogy nem szabad teljes fejkörzést végezni, ahogy azt is, hogy nem szerencsés, nyaki problémával pedig egyenesen tilos a nyakat hátrahajlítani. Néha elcsodálkozom, hogy vajon miért fogadjuk el szó (pontosabban gondolkodás) nélkül a különféle dogmákat, és miért nem tesszük fel a kérdést: hogyan lehet tiltott egy olyan mozgás, amelyre egyébként alkalmas a testünk, sőt, szüksége is van rá minden áldott nap?
A mozgás olyan, mint egy szimfónia. A dallam harmóniáját tengernyi hangszer precíz és összehangolt, művészi együttjátéka biztosítja. Ha az egyik hangszer hangosabb vagy halkabb, mint kellene, esetleg nem a megfelelő ponton kapcsolódik be, a harmónia megbomlik és a zenemű élvezhetetlenné válik. És láss csodát, a mozgás épp így működik.
Gyakori, hogy álldogálás közben a test súlyát az egyik lábunkra terheljük, és még a csípőnket is jóóóóól áttoljuk a támaszkodó láb fölé. Nem ritkán mindezt cipekedés – mondjuk egy kisgyermek (vagy egy Blankához hasonlóan cuki kiskutyus) hordozása – közben tesszük, ráadásul jellemzően mindig ugyanazt a lábat terheljük. Nos, melegen javaslom, hogy gyorsan szoktassuk le magunkat/a páciensünket erről, mert számos olyan panaszhoz vezethet, amelyről álmainkban sem gondolnánk, hogy egy egyszerű rossz szokás következménye!
A modellek: Marci férjem és Blanka kutyám
10. oldal / 22